Fernando Redondo portréja

Fernando Carlos Redondo Neri
nemzetisége:
argentin
29/1
születési hely:
Adrogue
ideje:
1969.06.06.
pozíció:
középső védekező középpályás
magassága:
185 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
Argentinos Juniors, Tenerife, Real Madrid, AC Milan
sikerei:
BL-győztes (1998, 2000, 2003), Világkupa-győztes (1998), európai Szuperkupa-győztes (2003), spanyol bajnok (1995, 1997), spanyol Szuperkupa-győztes (1997), Olasz Kupa-győztes (2003), olasz bajnok (2004), U-17-es vb-résztvevő (1995), U-21-es Copa America-győztes (1987), Konföderációs Kupa-győztes (1992), Copa America-győztes (1993), vb-résztvevő (1994), a Konföderációs Kupa legjobb játékosa (1992), a BL legjobb játékosa (2000)

Fernando Carlos Redondo egy korszak jelképe lett a Real Madridnál, miközben a válogatottban a mindenkori szövetségi kapitányokkal való nézetkülönbségei miatt nem válhatott hasonló jellegű ikonná. Karrierje csúcsán, a Bajnokok Ligája legjobb játékosaként és a világtörténelem egyik legfifikásabb cselének elkövetőjeként a Milanhoz igazolt, ám ezután szinte azonnal olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy tulajdonképpen le is zárult pályája.

A Buenos Aires-i milliomos családban felnőtt srác az Argentinos Juniorsban kezdett el komolyabb szinten futballozni, és nem is akármilyen hatékonysággal, ugyanis már 15 esztendősen bemutatkozhatott a profik között. 1990 nyarán középpályás társai és mentorai, Leo Rodríguez és Diego Cagna mellől a Primera Divisionba, a Tenerife gárdájához igazolt, 2.5 millió dollárért. Excentrikussága már ekkoriban megmutatkozott: a nagyon is hihető legenda szerint elutasította a behívót az 1990-es világbajnoki keretbe, mondván, nem kívánja holmi csip-csup okokból megszakítani egyetemi tanulmányait!

Spanyolhonban, immáron kitanult fővel honfitársa, Jorge Valdano mester kezei alatt valósággal kivirult, és miután 1994-ben az utolsó fordulóban az előző szezonhoz hasonlóan „elvették” a Real Madridtól a bajnoki címet, a „blankók” elnöke, Ramón Mendoza mérgében leigazolta mindkettejüket. A már stabil válogatott szűrőért kifizetett négymillió dollár nevetséges összegnek számított már akkoriban is, különösen annak fényében, hogy az elkövetkezendő hat idényben Redondót közönségkedvenccé tette elegáns, de kőkemény, megalkuvást nem ismerő stílusa, légies könnyedsége, szerethető egyénisége és tanári módon elővezetett futballja.

Bajnoki címek és két BL-győzelem kövezte madridi útját, ugyanakkor a válogatottal egy Copa és egy Konföderációs Kupa elhódítása mellett nem ért el nagyobb (értsd: világbajnoki) sikereket. Ráadásul összeveszett Daniel Passarella szövetségi kapitánnyal, így meg is feneklett a középpályás nemzeti csapatbéli karrierje, alig 26 évesen. Az 1994 és 1998 között regnáló Passarella ugyanis csak azokat válogatta be, akik levágatták lobogó hajukat, ugyanis szerinte a hosszú sörényűek egész meccsen csak a frizurájukkal törődnek.

Redondo nem állt be a sorba (a fodrászüzlet előtt), és szokása szerint kőkeményen megmakacsolta magát, egy egész életre. A „hajkérdés” természetesen nem divatprobléma volt, Passarella egyszerűen így kívánta megmutatni, ki az úr a házban és megnézni, ki dacol akaratával; hősünk egyébként még 1997-ben levágatta sörényét.

Az Albicelestében, nemzeti csapatában egyébként 1992-ben debütált a szűrő, Ausztria ellen, és akkortájt a világ egyik legjobb nemzeti tizenegyének lehetett tagja, valami őrületesen jó középpályás sort alkotva Diego Simeonéval és Diego Maradonával; miközben előttük Gabriel Batistuta, Claudio Caniggia és Abel Balbo csatárkodott, mögöttük Roberto Sensini és Oscar Ruggeri védekezett. E sorok szerzője eskü alatt vallja még ma is, ha 1994-ben, az USA-beli világbajnokságon nem bukik meg némi tiltott szerek élvezete miatt az isteni Maradona, díszlépésben ülnek a futballvilág trónjára a kék-fehérek!

Hősünk a Realban éppen akkor érett világklasszissá, amikor „visszavonult” a válogatottból (és keresztelték át Vékonyból Herceggé), ahová később hiába hívta vissza Passarella, majd később Marcelo Bielsa is. A királyi klubban Fernando Hierro távollétében Redondo viselte a kapitányi karszalagot, Fabio Capello pedig úgy nyilatkozott róla, hogy a gauchó taktikailag egyszerűen tökéletes futballista. Aki a 2000-es BL-sorozatban érte el csúcsformáját, a Manchester United ellen bemutatta az évtized cselét (Alex Ferguson a mérkőzés után: „Mi van ennek a srácnak a lábában? Mágnes?”), fura módon mégis éppen ekkor döntött úgy a Real újdonsült elnöke, Florentino Pérez, hogy eladja őt a Milannak – a középpályás ugyanis tudvalévően nagy barátja volt Pérez elődjének, Lorenzo Sanz presidentének.

Maga a futballista sem akart távozni, de az olaszok a már 31 esztendős klasszisért tett 18 millió eurós ajánlatát nem lehetett visszautasítani. Péreznek jók voltak a megérzései, hiszen a dél-amerikai nem sokkal távozása után két idényre kidőlt súlyos térdsérülése miatt – le is mondott ötmillió eurónyi béréről, a klub által fizetett villáról és luxusautóról ezen időszak alatt –, és bár 2003-ban nyolcszor pályára léphetett, megnyerve harmadik Bajnokok Ligája-serlegét is, mozgásán sajnos nagyon meglátszott a hosszú kihagyás.

2004 nyarára unta meg végleg az egymást követő sérüléseket és a fájdalmas műtéteket, no meg az azokat követő rehabilitációs időszakokat, és döntött úgy, hogy visszavonul a futballtól. Szomorú, hogy mindössze 29 válogatott mérkőzésen és egyetlen világbajnokságon láthattuk őt pályára lépni, és éppen csúcsformájában érte a tragikus sérülés. A Milan játékosaként a Bernabéu-stadionba visszatérve szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték a madridi drukkerek, vigyázzállásban, hiszen miután elhagyta a spanyol fővárost, látták csak a királyi klubnál, milyen fontos láncszem is volt a csapat szerkezetében az a bizonyos Herceg, azaz Fernando Carlos Redondo Neri...