Összkontinens-kupa: nehéz kezdetek után dereng már a horizont

Az olimpiák a labdarúgás történetében soha nem bírtak igazán nagy jelentőséggel, így az aktuális kontinens- és világbajnokságok mellett joggal vetődött fel a sportág „médiarobbanásakor” különféle szupertornák – ilyen volt például a Mundialito – rendezésének igénye, majd magától értetődő módon Dél-Amerika és Európa bajnokának összecsapása. Az autóbalesetben elhunyt olasz FIFA-elnök, Artemio Franchi nevét viselő trófeát éppen ezért írták ki 1985-ben, és első győztese az Uruguayt legyűrő Franciaország lett. Bár a kezdeményezés ígéretesnek tűnt, a következő Artemio Franchi-kupára egészen 1993-ig kellett várni, és ez alkalomkor kevésbé ünnepélyes „Isten veled!”-et is intettek neki (Puhl Sándor játékvezetése mellett az argentinok tizenegyesekkel győzték le a dánokat, mintegy búcsúzóul).

Mivel maga az ötlet jónak tűnt (1978-tól egyébként Ázsia és Afrika bajnoka is megmérkőzik egymással, ám rendszertelenül), más is felkarolta. 1992-ben a Fahd király-kupa keretében megrendezték az első igazi konföderációs, földrészi szövetségek közötti tornát Szaúd-Arábiában (csak éppen Európa nem képviseltette magát), majd miután három esztendő múlva már hat csapat vívott meg egymással – a fináléban a dánok vettek revánsot az argentinokon –, a FIFA is felkarolta a kezdeményezést.

1997-től 2005-ig kétévente rendezte meg a világszervezet a tornát, majd átálltak a négyévenkénti lebonyolításra, mégpedig úgy, hogy az éppen világbajnokságot rendező ország ad helyet az eseménynek, kiváló felkészülési és tesztelési lehetőséget nyújtva mind infrastruktúrája, mind a selejtezőkből kimaradó válogatottja számára a következő évi nagy próba előtt. A rendező(k) mellett a FIFA tagszövetségei (UEFA, AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC) által megrendezett kontinentális tornák aranyérmesei indulhatnak, és néha alkalomszerűen speciális meghívottak. Ha valaki bármilyen okból kétszer is jogot szerez a tornán való indulásra (például 2005-ben Brazília egyszerre volt világbajnok és a Copa América győztese), „ezüstérmesük” részt vehet a versengésen (ha a világbajnok egyben saját földrészének bajnoka is, akkor a vb-finálé vesztese is részt vehet a tornán).

 

AZ ELSŐ BEVETÉS: 1992

Az első Fahd király-kupát Rijádban rendezték meg, a házigazda és az 1988-as Ázsia Kupa-győztes Szaúd-Arábia, a Copa América-győztes Argentína, a CONCACAF Arany-kupa címvédő Egyesült Államok és az 1992-es ANK, azaz Afrikai Nemzetek Kupája első helyezettje, Elefántcsontpart részvételével. A legnagyobb esélyesek természetesen a dél-amerikaiak, a „gauchók” voltak, akiknél Alfio Basile szövetségi kapitány olyan nagyágyúkat vetett be, mint Sergio Goycochea, Leo Rodríguez, Diego Simeone, Claudio Caniggia, Oscar Ruggeri, Fernando Redondo vagy Gabriel Batistuta.

Az első „elődöntőben” a házigazdák nagy meglepetésre legyőzték a Tony Meolával, John Harkesszal, Marcelo Balboával és Roy Wegerlével hadba szálló Egyesült Államok válogatottját, míg a másik ágon az albiceleste lelépte a gyengécske elefántcsontpartiakat. Az afrikaiakon három nap múlva, a bronzmérkőzésen az amerikaiak is átgázoltak, míg a 75 ezer néző előtt lebonyolított fináléban a papírformának megfelelően a dél-amerikaiak könnyedén felülmúlták a lelkes hazaiakat.

A két év múlva megrendezett világbajnokságon egyébként az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia válogatottja sem vallott szégyent, az ázsiai tornán látott magra építő argentinok ott is esélyek voltak a végső győzelemre, egészen Diego Maradona le- és kibukásáig. Az 1994-es világversenyre Elefántcsontpart nem jutott ki, lévén az utolsó afrikai selejtezőkörben elbukott az akkoriban felfutó Nigériával szemben.

Elődöntők:

Szaúd-Arábia–Egyesült Államok 3–0 (0–0)
1992. 10. 15., Rijád, 70 ezer néző. Vezette: Ulisses da Silva (brazil).
Szaúd-Arábia: el-Otaibi – A. el-Doszari, el-Alavi, Amin, el-Rumi – el-Bisi, el-Muvalid, el-Dzsaber (Mehalel, 72.), el-Hazaa – el-Ovairan, el-Tunajan.
Egyesült Államok: Meola – Lapper, Clavijo, Balboa – Harkes, Quinn, Henderson (Harbor, 62.), Ramos, Perez – Murray (Caligiuri, 46.), Wegerle.
Gól: el-Bisi (48.), el-Tunajan (78.), el-Muvalid (84.).
Kiállítva: Quinn (18.).

Argentína–Elefántcsontpart 4–0 (2–0)
1992. 10. 16., Rijád, 15 ezer néző. Vezette: Dzsamal el-Sarif (szíriai).
Argentína: Goycochea – Vázquez, Altamirano, Ruggeri, Basualdo – Redondo – Villareal (Cagna, 75.), Simeone – Rodríguez (Acosta, 67.) – Caniggia, Batistuta.
Elefántcsontpart: Gouaméné – Kouamé, Sekana, Abduo, Dao – Gadji-Celi, Kassy (Lignon, 56.), Maguy, Ben Salah (Beugre Yago, 84.) – Sié, Traoré.
Gól: Batistuta (2., 10.), Altamirano (67.), Acosta (81.).

A harmadik helyért:

Egyesült Államok–Elefántcsontpart 5–2 (2–1)
1992. 10. 19., Rijád, 9 500 néző. Vezette: Rodrigo Segueira (Costa Rica-i).
Egyesült Államok: Meola – Michallik, Clavijo, Balboa, Lapper – Caligiuri, Henderson (Jones, 27.), Perez – Wynalda, Murray, Vermes (Kinnear, 73.).
Elefántcsontpart: Gouamené – Kouamé, Lué, Sekana, Dao (Gadji-Celi, 46.) – Koné, Ben Salah, Maguy, Sié – Beugre Yago (Kassy, 63.), Traoré.
Gól: Balboa (12.), Jones (31.), Wynalda (56.), Murray (67., 83.), ill. Traoré (16.), Sié (76.).

 

DÖNTŐ:

Argentína–Szaúd-Arábia 3–1 (2–0)
1992. 10. 20., Rijád, 75 ezer néző. Vezette: Lim Kee Chong (mauritiusi).
Argentína: Goycochea – Vázquez, Altamirano, Ruggeri, Basualdo – Redondo – Villareal (Cagna, 81.), Simeone – Rodríguez (Acosta, 73.) – Caniggia, Batistuta.
Szaúd-Arábia: el-Otaibi – A. el-Doszari, el-Rumi, el-Hilaivi, el-Alavi – Amin, el-Bisi (el-Rozan, 67.), el-Dzsaber (Mehalel, 46.), el-Muvalid – el-Hazaa, el-Ovairan.
Gól: Rodríguez (18.), Caniggia (24.), Simeone (64.), ill. el-Ovairan (65.).

A torna legjobb játékosa: Fernando Redondo (argentin).
A torna gólkirálya: Gabriel Batistuta (argentin) és Bruce Murray (amerikai) 2-2 góllal.


JÁTÉKOSKERETEK: