Spanyolország: a Bilbao űzi a Barcelonát

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.04.19. 22:09
Címkék
Az biztos, hogy a Király-kupa június 11-i döntőjében olyan csapat ünnepelhet, amely régen vagy egyáltalán nem örülhetett még nagy sikernek. A legkevesebb idő az 1996-ban duplázó Atlético Madrid utolsó nagy diadala óta telt el, az Athletic Bilbao 1984-ben hajtotta végre ugyanezt a hőstettet, a Betis 1977-ben söpörte be a kupát, míg az Osasuna még sehol sem ért fel a csúcsra.A legutóbbi két bajnokiját megnyerő pamplonai gárda szerdán tehet egy lépést afelé, hogy az eredménylajstroma ne legyen teljesen üres, ehhez az Atlético elleni "odavágón" kell megnyugtató előnyre szert tennie. Persze ehhez az Atléticónak is lesz néhány szava, legalábbis Fernando Torres szerint. "Ha függetleníteni tudjuk magunkat a közönségtől, gólt szerzünk, és nem kapunk ki, akkor a visszavágón a hazai pálya előnyével kiharcolhatjuk a továbbjutást" - véli a fővárosiak fiatal gólgyárosa.A másik párban a Betis és a Bilbao találkozik egymással, és ha a baszkok lépnek tovább, lehetőségük lesz arra, hogy beérjék az örökranglistát 24 győzelemmel vezető Barcelonát.Iván Helguera kórházban
Akut gyomorhurut miatt kórházban kezelik Ivan Helguerát, a Real Madrid bekkjét. A védő vasárnap emiatt nem léphetett pályára a Levante elleni bajnokin.

KIRÁLY-KUPA
Az elődöntők menetrendje. Szerdán játsszák: Osasuna-Atlético Madrid; csütörtökön játsszák: Betis-Athletic Bilbao. A visszavágókat május 11-12-én, a döntőt pedig június 11-én rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik