A Statisztika első lehet az utolsó BEK-döntőn

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.05.13. 00:32
Címkék
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)
Boros Tamara sokat tehet a Statisztika végsô gyôzelméért (Fotó: Meggyesi Bálint)

Huszonötször már sikerült, a huszonhatodik lehetne az utolsó.
Mármint BEK-győzelem.
Igen, az utolsó, hiszen az új idők új szele itt is változásokat hozott: a női Bajnokcsapatok Európa-kupája az eddig ismert formájában megszűnik, s helyét az ősztől a Bajnokok Ligája veszi át. Ami a BEK-történelmet illeti, a Statisztika együttese az eddigi huszonöt sikernek köszönhetően már mindenképpen a képzeletbeli aranykönyv első oldalára kerül, a sorozat utolsó aranyérmének begyűjtésével pedig újabb, ki tudja, hányadik "leg" fűződhetne a Marczibányi téri együttes nevéhez.

"Ha kizárólag a világranglistát nézzük, akkor egyértelműen mi vagyunk a favoritok, de nagyot hibáznánk, ha meghagynánk magunkat ebben a hitben" - int óvatosságra Fülöp István, a Statisztika szakvezetője, s azon mód érvel is: míg az ő együttesében minden játékos válogatottként járja a világversenyeket, s ekképp gyűjti a ranglistapontokat, addig a Müllermilch Langweidnél ez csak Bátorfi Csillára igaz, a többiek ugyanis inkább a klubcsapatra koncentrálnak, ergó nem is lehetnek rajta a világranglistán.
De nézzük meg, mit is "tud" a magyar bajnokcsapat ellenfele, a már említett Müllermilch Langweid. A német Bundesliga egyik élgárdájáról, amely nem mellesleg címvédő, jó tudni, hogy igazán nemzetközi csapat. A kilencszeres Európa-bajnok játékos-edző Bátorfi Csilla (44. a világranglistán) mellett a Kínából honosított Schreiner-Yunli, a kínai Hszü Lin, a német Nemes és a horvát Bakula lép majd asztalhoz.
A Statisztika ezzel szemben a szingapúri Li Jia Wei (5.) és a horvát Boros Tamara (7.) személyében két világklasszist tud felvonultatni, ráadásul a papíron harmadik embernek számító Póta Georgina (34.) is előrébb áll, mint Bátorfi, no és ott van még az ugyancsak Fülöp rendelkezésére álló Fazekas Mária (50.). Nem véletlen, hogy ennek tükrében maga Bátorfi is elismerte: számukra a döntőbe jutás volt a cél, a Statisztika legyőzésére nem is mernek gondolni.



Fülöp ennek ellenére óvatosan kezeli az esélyeket, véleménye szerint nagyon keményen mecscseken dől majd el a kupa sorsa.
Az első ütközetet május 13-án, pénteken Langweidben rendezik, a találkozó visszavágóját egy hét múlva, május 20-án Budapesten tartják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik