A 317-es hotelszoba titka

Egyszer abba kell hagyni, akármilyen nehéz
"Ha el akarok indulni egy szenior Európa-bajnokságon, fogjatok le, semmiképpen se engedjétek!" - adta ki a parancsot csapattársainak Kovács Antal, a magyar dzsúdó legeredményesebb képviselője, aki az 1992-es barcelonai olimpián megnyerte a sportág első - s mindeddig egyetlen - magyar aranyérmét, majd egy évvel később Hamiltonban az első magyar világbajnoki cím megszerzése is az ő nevéhez fűződik. Atom Anti (ahogyan Barcelona idején egy ország megismerte a pelyhedző szakállú paksi fiatalt) sportemberi nagyságáról tanúskodik, hogy egy évtizeddel a nagy diadal után újra vb-döntőt vívhatott, s szinte minden évben nyert egy érmet az Eb-n is. Aranyat nem sikerült.

"Dühít is rendesen. Körülöttem mindenki Európa-bajnok, Mészáros Anett, Bor Barna a juniorok között, Ungi Mariborban nyert aranyat, most meg Ákos is. De egyszer abba kell hagyni, akármilyen nehéz, ezért mondtam a többieknek, hogy ne engedjenek örökké versenyezni" - magyarázza szomorkás mosollyal, de azért érezteti, bármit odaadott volna csapattársa, Braun Ákos rotterdami sikeréért. S ha már itt tartunk, oda is adott: a "kis Braunnak" ő volt a példaképe, aki mellett felnőtt, akitől fogásokat lesett el, s aki erőt adott neki a folytatáshoz akkor is, amikor semmi sem sikerült.

Kovács pályafutásának utolsó világversenyén alig néhány másodpercet tölthetett a tatamin, az orosz Gaszimov egy védhető támadással ledöntötte a lábáról, de talán nem túlzás Braun Ákos győzelme volt az igazi csattanó fantasztikus karrierje végén…

"Biztos vagyok benne, hogy Anti nem fog eltávolodni a dzsúdótól, a nyáron Hadfi Dani, Bor Barna és Rajcsányi Gergő vébéfelkészülését végig segíteni fogja, nagy szükség is van rá" - jegyzi meg az edző, Hangyási László, aki ugyancsak furán érzi magát: legnevesebb versenyzője fájdalmasan gyorsan kiesett, ám a többi paksi remekelt, Braun aranyérmes lett, az alig 18 esztendős Mészáros Anett a dobogó harmadik fokára állhatott, s az éppen csak nagykorú Bor Barna is közel állt az éremszerzéshez. ---- - Vegyes érzések kavarognak bennem, a csapat fantasztikusan szerepelt, Ákos, Anett és Barna sikerei engem is nagyon feldobtak, Ákos aranyérmének úgy örültem, mintha én nyertem volna, ugyanakkor nagyon elszomorít, hogy Antinak ilyen lett a búcsúja. Tudom, hogy mi volt a vágya, sajnálom, hogy nem tudta valóra váltani - így Ungvári Miklós.

- Mit gondol így, néhány nap távolságból az ezüstéremről?
- Azzal kapcsolatban is felemás érzéseim vannak. A csapat nagyon jól szerepelt, ugyanakkor még mindig keserűség van bennem, hogy nem sikerült megnyernem a döntőt. Sokan mondják, örülnöm kellene, hogy újra odaértem, hiszen a 2002-es Európa-bajnoki címem óta a Világkupa-viadalokon vagy az A-kategóriás versenyeken ugyan jól szerepeltem, de a világversenyeken nem ment. És ami számomra igazán szívszorító, hogy az olimpián sem tudtam letenni semmit az asztalra. De rengeteg gratulációt, biztató üzenetet kaptam otthonról, és ez is nagyon jólesik.

- Mi lehetett a remek magyar szereplés titka?
- A rengeteg munka mellett talán az, hogy nagyon régen nem volt ilyen egységes a magyar csapat. Nincs széthúzás, mindenki szurkol a másik sikeréért, segíti a másikat, ehhez kell Nagysolymosi Sanyi, Hangyási Laci bácsi, a gyúrónk, Tóth Pista, aki egy mókamester vagy az orvosunk, Hidas Péter, akihez bármilyen problémánkkal fordulhatunk. A rotterdami csarnok bemelegítőtermében is kialakítottunk egy kis magyar kuckót, ott gyűltünk össze mindig, egy kicsit olyan volt, mintha hazai pályán versenyeznénk.

- A jelenlegi mesterét már említette, de arról nem sokat tudni, hogy miért váltott edzőt néhány hónapja.
- Nem igazán váltás ez, hiszen Bíró Tamás mellett már hosszú ideje az edzőm volt Kecskeméten Nagysolymosi Sándor is, de az tény, hogy január elsejétől elszakadtam Tamástól. El kellett válnunk, mert ahhoz, hogy együtt maradhassunk, vissza kellett volna mennem a ceglédi klubba, nekem viszont a saját érdekeimet kellett szem előtt tartanom, Kecskeméten tudnak számomra olyan körülményeket biztosítani, hogy a sportot továbbra is ilyen magas szinten űzhessem. Természetesen sohasem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem, azt, hogy Tamás nevelt belőlem jó dzsúdóst, egy személyben volt edzőm, barátom, szinte a nevelőapám, nagyon sokat köszönhetek neki, de sajnos most egy kicsit megromlott a kapcsolatunk, amiről nem csak én tehetek. Azt is el kell mondanom, hogy most Sanyival is ugyanazt a munkát végzem, amit korábban Tamás rám formált, az edzéseimben nem változott szinte semmi.

- És mi változik most, az ezüstérem után?
- Most két hét pihenőt kaptunk, de még hátra van egy vizsgám is a TF szakedzői szakán. Utána kettőzött erővel készülök majd a szeptemberi világbajnokságra. A munkát paksi alapozó táborral kezdjük, aztán talán Kubában vagy Spanyolországban is edzünk majd. Nem hiszem, hogy sokat változik az élet, szerencsére Ákos aranyat nyert, eszébe sem jut majd, hogy abbahagyja, az ő jelenléte pedig nekem is sokat segít. Persze, egy kicsit szokatlan lesz majd, hogy nekem kell cipelni az Európa-bajnok táskáját… ---- A sort az "ünnepelttel" illett volna kezdeni, elvégre a rotterdami Ahoy-sportcsarnokban Braun Ákos tiszteletére eljátszották a Himnuszt, ez pedig nem túl gyakori esemény a magyar cselgáncs életében - nyolc Európa-bajnokunk volt korábban (Tuncsik József, 1976; Hajtós Bertalan, 1986; Csák József, 1986; Tolnai László, 1990; Nagy Zsuzsa, 1991; Csősz Imre, 1995; Hajtós Bertalan, 1998 és Ungvári Miklós, 2002), Braun a kilencedik. Nyugodtan mondhatjuk: váratlanul.

Mert bár a paksi dzsúdós a pályafutása során nyert már két Világkupa-viadalt (2002-ben éppen Rotterdamban, az idén tavasszal pedig Varsóban), a kontinensviadalok szempontjából elképesztően rossz mutatóval rendelkezett: három részvétel, három vereség, vagyis úgy indult Mariborban, Düsseldorfban és Bukarestben, hogy mindahányszor elhasalt már az első akadálynál.

Most pedig magától értetődően nyerte egyik meccset a másik után, s a győztes finálé után boldogan mutatta a kameráknak dzsudogija hátán a feliratot: Braun. Világmárka.

"Elképesztő ezt átélni. Tizenkilenc évnyi munka után jött ki az eredmény, Ákos ezt nagyon megérdemelte. Fantasztikusan jó szellemű, intelligens srác, aki sokszor állt a nagy dobás előtt, az A-kategóriás versenyeken néhányszor kiugróan teljesített, de a világversenyekkel nem volt szerencséje. Nagy boldogság ez a győzelem" - még a döntő másnapján is kissé hitetlenkedve mondja Braun edzője, Hangyási László.

"Én már visszavonultam - feleli Braun arra a kérdésre, hogy az Eb-arany után folytatja-e pályafutását -, még a bukaresti Európa-bajnokság után, amikor biztossá vált, hogy nem indulhatok az athéni olimpián. El akartam helyezkedni, tulajdonképpen most is kaptam munkát, a paksi atomerőmű rendszeréhez kell egy számítógépes programot írnom, szívesen foglalkoznék ilyesmivel. A dzsúdó megmaradt hobbi szinten" - folytatja a kétdiplomás sportoló, de közben fülig ér a szája, nehéz belőle bármit is kihúzni, ellenben a humorérzéke egy pillanatra sem hagyja cserben. Nem véletlen, hogy a többiek Briannek hívják.

"Amíg meg nem néztem a sorsolást, azt hittem, nagy dolgot csináltam, de most már tudom, hogy csak a szerencsén múlt" - jegyzi meg, ezúttal faarccal, az ember már kezdi komolyan venni, de aztán beugrik: az elődöntőben a sydneyi bronzérmest, a világbajnoki harmadik lett Zelonijst, a fináléban pedig a tavalyi ezüstérmes izraeli Razvozovot verte imponáló nyugalommal.

"Korábban csak kikaptam tőlük, a lett sráctól kétszer is, igaz, mind a kétszer rosszkor találkoztunk, az egyik alkalommal a combizmom volt elszakadva, háromezer forintnyi fáslival voltam betekerve, hogy egyáltalán szőnyegre tudjak állni, a másik vereségnél meg beteg voltam, egy hete nem edzettem.

Tudtam, hogy ha az elején nem tud eldobni, akkor hamarabb elfárad, mint én, így aztán próbáltam biztonsági indításokkal mutatni, hogy aktív vagyok, őt pedig folyamatosan intették a bírók. Razvozov korábban egyszer vert meg, a döntő előtt láttam, hogy mennyire szívja magát, tavaly is ezüstérmes volt, nagyon akart nyerni. Gondoltam, jól van, gyere csak, ha így pörögsz, hamar elfáradsz. Be volt kötve a két füle, meg az álla is, jól megnyomorgattam, kétszer be is hívták hozzá az orvost, a harmadiknál már leléptették volna. Szerencsére erre sem volt szükség, mert két perc után már nem fickándozott, teljesen összezuhant, elment a kedve az egésztől" - lám, ilyen egyszerű "szerencsével" Európa-bajnokságot nyerni.

S hogy mi lesz a világbajnoksággal? "Nem hiszem, hogy belefér, egy csomó programot szerveztem a nyárra, motoros találkozók lesznek, kajaktúrára is akarok menni, dolgozni is kellene" - ismét vigyorog, jó sok pénzt lehet tenni arra, hogy ő is végigizzadja majd az összes nyári edzőtábort, s immár Európa-bajnokként lép tatamira a szeptemberi kairói vb-n.
Vagyis ebből a szempontból nem változik meg Brian élete…