A balszerencsés akadályverés

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.05.29. 00:50
Címkék
A Magyar Öttusaszövetség szerdai elnökségi ülésén elfogadták Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány előtejesztését, amely szerint a három hét múlva kezdődő olaszországi Európa-bajnokságon Balogh Gábor, Kállai Ákos és Fülep Sándor indul a hagyományos egyéni és csapatversenyben. Ôk azok, akik mind a két válogató Világkupa-versenyen döntőbe jutottak.
- A tavalyi Európa-bajnokságot leszámítva, az utóbbi időszak világversenyein ön inkább a váltóban kapott helyet. Számított arra, hogy ezúttal a hagyományos versenyen is indulhat? - kérdeztük Fülep Sándort.- Számítottam erre a döntésre, hiszen Horváth Viktor sérülése miatt gyakorlatilag kiesett a harcból, no meg Baloghon és Kállain kívül csak nekem volt két döntőm. Igaz, ők érmet is tudtak szerezni, nekem ez sajnos nem sikerült. Azonban így is elégedett vagyok az idei teljesítményemmel, különösen annak örülök, hogy lovaglásban az előző évekhez képest fejlődtem - felelte az UTE 29 éves versenyzője.- Meglep, amit a lovaglásról mond. Egyrészt azért, mert a budapesti T-Mobile Világkupán három szám után karnyújtásnyira állt az éremtől, aztán éppen egy bukás miatt került messze a dobogótól. Másrészt pedig azért, mert korábban sem volt rossz lovas.- Megmagyarázom az ellentmondást. Igaza van, a technikai tudásom eddig is megvolt, az edzéseken jól teljesítettem, csak a versenyeken nem tudtam mindig kihozni magamból ezt a tudást. Nem voltam képes végig koncentrálni, aztán az utolsó akadályoknál becsúszott egy hiba, kitört a ló vagy valami hasonló történt. Az idén megpróbáltam kiszűrni ezeket a hibákat. - Ehhez képest a budapesti versenyen is a pálya utolsó szakaszán hibázott…- Azóta többször is megnéztem videón a bukást, és azt mondom, nem a koncentrációmmal volt baj. Egy furcsa eset történt: a ló megbotlott abban a rúdban, amelyet levertünk, és ezért estünk el. Ilyen százból ha egyszer fordul elő. Igaz, ha nem verjük le a rudat, akkor nincs miben elesni… A lényeg az, hogy nem hibáztam akkorát, mint amekkora bukás lett belőle. Nem beszélve arról, hogy egy egyszerű akadályverésért huszonnyolc pontot vonnak le, én meg a "baleset" után kétszázat vesztettem. Szóval szerintem balszerencsém volt, mert ilyen még sosem fordult elő velem, és remélem, nem is fog. - Meggyőzött, viszont azt nem értem, hogy eddigi gyenge számáról, a vívásról miért nem beszélt. Ha a lovaglásban saját érzései szerint fejlődött, a vívást miért nem sorolja ide?- Valóban, az idén már nincsenek olyan nagy különbségek az eredmények között, nincs kiugróan rossz, de jó vívásom sem. Ez a szám továbbra is rejtély. Edzőm, Hegedűs Ferenc szerint technikailag mindent tudok, csak hát… Megpróbálok nyugodtan vívni, mert ha feszült vagyok, még merevebben mozgok a páston. - Az Eb-n új csapatot indít a kapitány, hiszen a Balogh, Fülep, Kállai hármas még sosem szerepelt együtt. Mit vár a bemutatkozástól?- Egyrészt már alig várom, hogy versenyezzünk. S hogy mire számítok? Sokféle összeállításban szerepeltem már, és lettem világ- és Európa-bajnok. Remélem, a sorozat nem szakad meg.
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
30 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik