Bahrein újra megpróbálja

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.06.02. 20:34
Címkék
A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását Bahrein és a kontinensbajnok Japán vívja, az öbölmenti országban. A házigazdák a B-csoport harmadik helyén állnak, vendégeik éppen előttük, két ponttal megelőzve őket.
Úgy hírlik, Bahreinben sohasem látott futballőrület tombol, a nők azt követelik, nyissanak nekik külön szektort, hogy a helyszínen láthassák a fontos meccset, a szervezők pedig fontolgatják, hogy a belépőjegyekért nem fognak pénzt kérni. Mi több, állítólag egy helyi iskola egy nappal elhalasztotta a diákok eredetileg vasárnapra tervezett aktuális vizsgáit.

Érthető a lelkesedés, hiszen a parányi királyság labdarúgói tavaly nagyszerűen helytálltak az Ázsia-bajnokságban: az elődöntőben éppen a japánok győzték le őket 4-3-ra - úgy, hogy a 89. percben még vezettek 3-2-re. Most pedig a nemzeti együttesnek reális esélye van még az első két hely valamelyikének megszerzésére is.

Ehhez azonban le kell győzni a pillanatnyilag papíron legerősebb ázsiai csapatot. A márciusi odavágón, Szaitamában kiderült, ez egyáltalán nem egyszerű feladat, bár tagadhatatlan, hogy akkor csak egy öngól döntött a japánok javára. A bahreiniek német kapitánya, Wolfgang Sidka (aki "kölcsönben" dolgozik e poszton, katari klubja, az el-Arabi jóvoltából) azt reméli, kis szerencsével most összejöhet a bravúr.

A japánok brazil szakvezetőjének, Zicónak csupán Takahara Naohiro egészségi állapota miatt kell aggódnia. A hírek szerint az utóbbi időben új, 3-4-2-1-es formációt próbálgat, amelyben Nakata Hidetosi és Nakamura Sunszuke játszik az egyetlen befejező csatár, Szuzuki Takajuki mögött.

Világbajnoki selejtezők, ázsiai zóna
A-csoport
A pénteki program: Üzbegisztán-Dél-Korea, Szaúd-Arábia-Kuvait
Az állás
1. Dél-Korea 3 2 1 4–3 6
2. Szaúd-Arábia 3 1 2 3–1 5
3. Kuvait 3 1 1 1 2–3 4
4. Üzbegisztán 3 1 2 3–5 1
B-csoport
A pénteki program: Irán-Koreai NDK, Bahrein-Japán (tv: Eurosport, 18.30, élő)
Az állás
1. Irán 3 2 1 - 4-1 7
2. Japán 3 2 - 1 4-3 6
3. Bahrein 3 1 1 1 2-2 4
4. Koreai NDK 3 - - 3 2-6 0
Mindkét csoport első két helyezettje kijut a vb-re, a harmadikok egymással küzdenek meg a CONCACAF-zóna 4. helyezettjével vívandó interkontinentális selejtező jogáért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik