Fordítás szép játékkal

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.06.16. 23:14
Címkék
Ahhoz képest, hogy a világbajnok és az Európa-bajnok csoportellenfeleként mekkora értéke lehet a papíron "legkisebb" rivális elleni győzelem megszerzésének, kicsit komótosan kezdett a japán és a mexikói válogatott.
A határozottság hiányára utóbbi faragott rá a 12. percben: a védők bűnös könnyelműséggel elengedték a jobb szélen Kadzsit, ő pontosan centerezett, és bár Janagiszava jobbal lyukat rúgott, a másik, támaszkodó lábáról pont a kapu jobb alsó sarkába pattant a labda.

A mexikóiak, a latin-amerikai hagyományoknak megfelelően, jelentős mezőnyfölényben futballozták végig a következő, csaknem a félidő végéig tartó időszakot. Pardo beadása után Borgetti remek fejessel veszélyeztetett, a japán kapus ekkor még észnél volt. A 39. percben azonban Sinha jó húsz méterről hatalmas gólt rúgott a bal felsőbe. A külsővel eltalált labda olyan ívben csapódott lefelé, hogy Kavagucsinak esélye sem volt a hárításra.

A mexikói szövetségi kapitány az egyenlítés láttán sem enyhült meg, kettőt cserélt a szünetben. Neki lett igaza, mert csapata egyre jobban játszott, időnként teljesen beszorítva a Zico által irányított Ázsia-bajnokot. Borgetti újabb bólintással próbálkozott, ezúttal a kapufát találva el, de Kavagucsi nem úszta meg az estét fejes gól nélkül - Pérez remek ívelését a 64. percben Fonseca szép mozdulattal küldte a kapu bal oldalába.

Szavazás

Ki nyeri a Konföderációs - kupát?

Írja be az itt látható számot!
Később Borgetti lesgólja jelezte, hogy a vezetésük birtokában sem lankadnak a mexikóiak, jóllehet a hajrában valamelyest átengedték a területet az ellenfélnek. Ez azt jelentette, hogy bemutathattak néhány pompás kontrát, ám ígéretes lehetőségeket a japánok is kidolgoztak. Janagiszava ajtó-ablak helyzetből csúsztatott kevéssel mellé, az utolsó percekben pedig Tamada lépett elő főszereplővé. A csereként beálló támadó előbb mutatós cselsorozatot zárt le egy keresztben elpattogó lövéssel, aztán meg az utolsó pillanatban szerelték le, amikor épp betört volna a tizenhatosra. Ettől eltekintve Mexikó biztosan szerezte meg a három pontot.

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MEXIKÓ-JAPÁN 2-1 (1-1)
Hannover, 22 000 néző
V: Breeze (ausztrál). G: Sinha (39.), Fonseca (64.), ill. Janagiszava (12.)
MEXIKÓ: O. Sánchez - Galindo, Salcido, Osorio, Torrado (L. Pérez, 46.), Zinha, Pardo, Borgetti, Fonseca (J. P. Rodríguez, 87.), Carmona, Lozano (Pineda, 46.)
JAPÁN: Kavagucsi - Tanaka, Csano (Tamada, 82.), Mijamoto, Nakata H., Ogaszavara (Oguro, 68.), Nakamura (Inamoto, 59.), Janagiszava, Santos, Fukunisi, Kadzsi
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik