Új várat kellett építeni

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.08.02. 00:03
Címkék
Pénteken a Bayern München-Mönchengladbach mérkőzéssel megkezdődik a Bundesliga 43. idénye, amelynek alapkérdése lassan hagyományosnakmondható: sikerül-e bárkinek is megfognia a bajorokat? A legutóbbi hét bajnokságból ötöt megnyerő (ehhez fogható dominanciára csak egyszer volt példa, a Bayern 1985 és 1990 között hatból ötször diadalmaskodott) címvédő ismét favoritként vág neki a sorozatnak, ugyanakkor azt nem tagadják a Säbener Strassén, hogy az idén a nemzetközi kupaszereplés legalább olyan fontos, mint a hazai produkció. Hogy ezzel élni tudnak-e a kihívók, elsősorban a Schalke, arra alighanem csak májusban kapunk majd választ. Addig 34 forduló vár a mezőnyre, amelyet a rajtig megpróbálunk közelebb hozni olvasóinkhoz. A második részben az előző szezon harmadik helyezettjét, a Werder Brement, valamint négy, a középmezőnyre pályázó gárdát (Hannover, Mainz, Nürnberg, Mönchengladbach) mutatunk be.
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl
Klose (jobbra) csak bízhat abban, hogy ô és csapata nem kap pofont Butt-tól, illetve a Bayertôl

Thomas Schaaf vezetőedző és Klaus Allofs sportigazgató 1999-ben lépett hivatalba az Otto Rehhagel-érát végképp lezáró Werder Bremennél, és azóta a zöld-fehérek egyszer sem végeztek a kilencediknél roszszabb helyen a Bundesligában, mi több, az előző két évadban elképzelhetetlen volt nélkülük a bajnoki dobogó. A végkifejlet mindenesetre biztató a mostani évad előtt, hiszen az előzmények hasonlítanak a Schaaf, Allofs kettős eddigi idénykezdeteire. Az elmúlt fél évtizedben többek között Claudio Pizarrótól, Frank Rosttól, Aíltontól, Mladen Krsztajicstól és Torsten Fringstől is megváló klubtól újfent elköszönt két kulcsember, így a két "építésznek" újra össze kellett raknia egy csapatot.

Ezúttal a Bayern Münchenhez igazoló Valérien Ismael és a Schalkéhoz szerződő Fabian Ernst helyettesét kellett megtalálni, egyúttal vérfrissítést végrehajtani a kereten. "Szívesen megtartottuk volna mindkettőt, de néha előfordul, hogy egy lépést hátra kell lépni, hogy utána kettőt mehessünk előre. Ha egy játékos távozik, akkor helyet csinál egy újnak, aki kinőheti magát" - mondta az átigazolási politikáról Allofs.

A vérfrissítés (a 2004-es bajnokcsapat keretéből már csak kilencen vannak Brémában) és a pótlás mennyiségben biztosan sikerült, és ha az Allofs, Schaaf kettős újfent nem nyúlt mellé, a minőséggel sem lehet különösebb probléma. A hazatérő Frings képességeit senki sem kérdőjelezi meg - "Szeretném, ha a csapat a bajnoki címért küzdene, és ehhez én is hozzá akarom tenni a magam részét" - így a Bayerntől megvett középpályás -, Patrick Owomoyela már Jürgen Klinsmann válogatottjának is tagja, a centerhalfnak megvett Naldóról ajánlólevélként elég annyi, hogy brazil, de a belga Jelle Van Damme, valamint a horvát Jurica Vranjes is volt már tagja hazája nemzeti tizenegyének.

"Nem egyszerű a helyzetünk, mert a vetélytársak is jól erősítettek - mondta Schaaf edző. - Ráadásul Ismael és Ernst személyében minőségi játékosok távoztak. Kényszerhelyzetbe kerültünk, de azt hiszem, jól dolgoztunk a piacon. Csak meg kell várnunk, hogy az újak milyen gyorsan illeszkednek be a keretbe. Szerintem a keretünk minden poszton kellőképpen erős, talán kiegyenlítettebb, mint tavaly, még a nagy veszteségek dacára is."

Német szakírók véleménye szerint a játékospiaci kereskedelem az "agy", Johan Micoud igényei szerint zajlott, de nem csupán a francia karmester, hanem a többiek is elégedettnek tűnnek az erősítésekkel. "Jól vásároltunk, jó csapatunk van - fogalmazott például a német válogatott Tim Borowski. - Minimum a nemzetközi porondra szereténk kijutni, de nem lenne baj, ha ismét a Bajnokok Ligájába kerülésért küzdhetnénk."

Előtte azonban még az idén is be kellene kerülni az elitligába, ami például a Sport Bild idénybeharangozó különszáma szerint alapvetően rányomhatja a bélyegét a Werder szezonjára. Ha a Baselen túljut a gárda, önbizalommal telve folytathatja a harcát a ligában, ellenkező esetben viszont ott lebeg a hangulattalanság és a motiválatlanság veszélye.

Visszatért Brémába
Visszatért Brémába
Visszatért Brémába
Aki még sokat érhet
Dortmundi és müncheni kitérőt követően, három esztendő elteltével tért vissza Brémába a 28 éves német válogatott középpályás. Fringsnek a BVB-nél még jól ment a játék (a 2003-2004-es idényben például sérülés miatt ugyan mindössze 16 meccsen játszott, mégis karrierje legjobbját jelentő 13 ponttal - 4 gól, 9 gólpassz - zárt a kanadai táblázaton), a Bayernnél viszont nem tudott igazán beilleszkedni a csapatba, és bár eleinte nem akarta, végül elfogadta a Werder ajánlatát.

További érkezők: Andreasen (Aarhus), Van Damme (Southampton), K. Jensen (Werder Bremen II), Lagerblom (Nürnberg, kölcsönből vissza), Owomoyela (Bielefeld), Vranjes (VfB Stuttgart), Wiese (Kaiserslautern), Zidan (Midtjylland)

Aki hiányozhat
A Bundesligán belül ő váltott a legnagyobb összegért, nyolcmillió euróért klubot (a német egyesületek közül csak a Hlebet az Arsenalnak 15 millió euróért elpasszoló VfB Stuttgart kapott több pénzt futballistáért), pedig még hazája, Franciaország válogatottjában egyszer sem lépett pályára. Ô volt a Werder hátsó alakzatának vezére, az osztályzatok alapján Bordon (VfB Stuttgart) és Lúcio (Bayern) mögött a harmadik legjobb védő volt az élvonalban.

További távozók: Borel (Ahlen), F. Ernst (Schalke), Magnin (VfB Stuttgart), Stalteri (Tottenham), Walke (Freiburg), Gustavo Nery (Sao Paulo), Lisztes (ismeretlen helyre) ----
Bár a keret kicsit átalakult, a felállás semmit sem változik: Schaaf újfent a 4-4-2-es hadrendre voksol. Ismael távozását követően a Pasanen, Baumann, Naldo trióból kerül ki a két középső védő, és legalább az egyik szélsőhátvéd (Owomoyela) is új lesz. Középen Borowski, Micoud és a hazatérő Frings helye megkérdőjelezhetetlen a rombuszban, csak a negyedik helyért lesz verseny. Elöl ugyan Zidan és Valdez is a kezdőről álmodik, de a Klose, Klasnic kettőst nehéz lesz kiszorítani. ---- Alapvetően nem rossz ajánlás, ha valaki a cannes-i futballiskola neveltje, elég, ha csak Zinedine Zidane vagy Patrick Vieira karrierjére utalunk. A France Football 2004-es Aranylabdájára jelölt ötven játékos közé a fent említett két klasszis mellett még egy cannes-i "akadémista" került fel, Johan Micoud.

A tudása alapján mindenképpen a legjobb francia középpályások közé sorolt Micoud-t igazából sohasem ismerték el, talán azért, mert a posztján általában Zinedine Zidane-t kellett volna pótolnia. Két klubban, a Cannes-ban és a Bordeaux-ban a gyakorlatban is ez volt a helyzet, hiszen Zizou örökét vette át, míg a nemzeti csapatban elsősorban akkor jutott szóhoz, ha a világ egyik legjobbja nem tudta vállalni a kerettagságot. Egy Európa-bajnoki arannyal (2000) a zsebében végül 2004-ben unta meg, hogy csak vészmegoldásnak tekintik, és a Hollandia elleni 0-0-t követően úgy döntött, elég neki a klubfutball.

Ezt a Werdernél bánták a legkevésbé, hiszen 2002 ősze óta tulajdonképpen a "Főnökön" (Le chef) múlik a csapat sorsa. Micoud-nak a zöld-fehérek bajnoki címével és kupagyőzelmével záruló, 2003- 2004-es szezon volt a legjobb idénye, amikor tíz góllal és nyolc gólpasszal, valamint pazar irányítói produkcióval járult hozzá a sikersorozathoz. A legutóbbi évadban a Werder-középpályások közül Fabian Ernst jobban játszott nála, viszont a nyolc-nyolc gólját és gólpasszát neki sem sikerült felülmúlnia. ---- Hannover (10.)
Akkora összeget (4.5 millió euró) fektetett a klub a keret megerősítésébe, mint korábban, így talán nem utópisztikus elképzelés a középmezőny elejét (esetleg az Intertotó-kupát) megcélozni. A csatársort válogatott játékosok (a német Brdaric és az iráni Hasemian) alkotják, de a másik két csapatrészben is vannak olyanok (a védelemben a német Mertesacker és az amerikai Cherundolo, középen a bolgár Jankov), akik még nem tettek le a jövő évi világbajnokságról.

Mainz (11.)
Mainzban attól is tarthatnának, hogy az újoncévnél is nehezebbnek tartott második esztendőben a csapatnak szinte végig a kiesés ellen kell küzdenie, ráadásul - utólag - hiábavalóan. Csakhogy Mainzban erről hallani sem akarnak, és olyan fejlesztésekbe (alulról fűtött gyep, műfüves pálya, utánpótlásközont, stadionbővítés) fogtak, amelyeknek inkább hosszú távú élvonalbeli tagság esetén van értelmük. De az egy magyar légióst, Bódog Tamást is a keretében tudó csapatnak nem árt a védekezésre is odafigyelnie (csak három klub kapott nála több gólt legutóbb), illetve arra, hogy az UEFA-kupa-szerepléssel dúsított Bundesliga-szereplés sokkal nagyobb leterhelés, mint egy "szimpla" bajnoki szezon.

Nürnberg (14.)
Marek Mintál maradt - és ezzel a bentmaradási remények is minimum megmaradtak, sőt. Az előző idényben 24 találatával gólkirályi címet szerző szlovák támadó középpályás lehet a záloga annak, hogy a Nürnberg több mint tíz esztendő után egymást követő két évben kiharcolja a megkapaszkodást az élvonalban. Ugyanakkor a klub is tett azért, hogy ne csupán Mintál vállára nehezedjen teher, hiszen három középpályás, Jan Polák, Adel Sedli és Dzsavar Mnari is érkezett a nyáron.

Mönchengladbach (15.)
A klubnál úgy vélik, még egyszer nem lehet olyan rosszul teljesíteni, mint a 2004-2005-ös idényben. Ugyanakkor a keret erősségét egyelőre nehéz lenne megbecsülni, a nagy nevek (Christian Ziege, Giovane Elber, Jörg Böhme, Wesley Sonck) az elmúlt időszakban gyakrabban vendégeskedtek orvosi rendelőben, mint futballpályán, az új szerzemények közül Kasper Bögelund hasonló cipőben jár, Thomas Helveg meg 34 évesen fiatalodni nem fog. Horst Köppelnek ilyen körülmények között kell ütőképes csapatot gyúrnia, és csak bízhat benne, hogy a 2003-2004-es évadot kezdő Ewald Lienennel, illetve a tavaly nyitó Holger Fachhal ellentétben neki sikerül legalább egy teljes évadot eltöltenie Mönchengladbachban.
(Zárójelben az előző szezonbeli szereplés.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik