Van árnyoldala is az 1-0-nak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.08.07. 23:58
Címkék
Aki az első gólt szerezte, pont nélkül maradt az első forduló vasárnapi mérkőzésein, hiszen az Eintracht Frankfurt és a Kaiserslautern sem tudott tőkét kovácsolni az 1-0-s előnyéből.A Frankfurt ráadásul álomrajtot vett, és Vaszoszki fejesével (a debütáló Athirson elfelejtett felugrani vele) már a hetedik percben vezetett a Leverkusen ellen. Úgy tűnt, a hesseniek is követik a szombaton két meccsen négy pontot gyűjtő újonctársaikat, a Kölnt és a Duisburgot, csakhogy a leverkuseni támadógépezet másként gondolta. Az előző idény legeredményesebb csatárpárosa, a Berbatov, Voronin kettős (20, illetve 15 gól volt a 2004-2005-ös kontójukon) a 49. percre fordított, majd Schneider és Krzynówek is hozzátette a maga gólját a diadalhoz. (Igaz, a lengyel tulajdonképpen elvette Voronin második találatát, hiszen már az ukrán labdája is bement volna.)

A Schalke viszont a hajráig várt a fordítással, hiszen a debütáló edzővel, Michael Henkével harcba induló Lautern Halil Altintop fejesével a 80. percig jobban állt. Aztán jött a friss gelsenkircheni vétel, Sören Larsen, majd a második évét taposó Krsztajics, és máris helyreállt a világ rendje. A bajnokaspiráns győzelemmel kezdett, a Kaiserslautern pedig hatodszorra is képtelen volt nyerni az Arena AufSchalkéban.

Bundesliga 1.
1. forduló. Vasárnapi mérkőzések: Schalke-Kaiserslautern 2-1 (S. Larsen 80., Krsztajics 83., ill. Halil Altintop 33.), Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 1-4 (Vaszoszki 7., ill. Berbatov 24., Voronin 49., B. Schneider 56., Krzynówek 60.)

Bundesliga 2.
1. forduló. Vasárnapi mérkőzések: Ahlen-1860 München 1-2, Freiburg-Burghausen 2-1, Hansa Rostock-Offenbach 1-2, Karlsruhe-Siegen 2-0, Unterhaching-Paderborn 3-0. Az Aue-Alemannia Aachen találkozót hétfőn (tv: DSF, 20.15, élő) játsszák.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bundesligát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik