Húsz éve halt meg Drapál János

Mindenki megdöbbent, a motorsportrajongókat lesújtotta a hír, hiszen Drapál minden idők egyik legjobb - ha nem a legjobb - magyar pilótája volt, négy világbajnoki futamgyőzelmével tündöklött a hazai motorsport egén. Született tehetség volt, gyorsasága belülről fakadt - könnyedén kényszerítette szolgálatába a lóerőket, számára ismeretlen aszfaltcsíkokon döntötte meg gond nélkül a pályacsúcsokat, szinte számolatlanul nyerte a versenyeket. Külföldön talán még ismertebb volt, mint Magyarországon - korának legnagyobbjai is elismerték tehetségét, a világ egyik legjobb motorversenyzőjeként tartották számon.

De álljunk meg egy pillanatra, és a róla szóló könyvből vett idézettel emlékezzünk, mi is történt azon a tragikus napon, amikor egy legenda örökre eltávozott közülünk.

"Két hellyel Jancsi mögött hajtottam. 180-190 körüli tempóban értünk a lassítóhoz. A kapukat négy-öt egymásra rakott teherautóabroncsból alakították ki, így ezektől nem lehetett a kanyarba belátni. Ebben a lassítóban volt egy felfestés az úton. Ha az ember szögletesen fordult, ki lehetett kerülni, de ha valaki az ideális ívet használta, akkor pont ráfutott a szélére. A Yamaha gumijain talált festéknyomok alapján a felfestés nem lehetett teljesen száraz, és valószínűleg ezen csúszott meg Jancsi Yamahája.
Én a lassítóba érve a földön fekvő motort vettem észre először, de nyomban utána megláttam Jancsit, a pálya szélén fekve. Azonnal kimentem a pályáról, és a motort a földre dobva odarohantam hozzá. Levettem a sisakot a fejéről, de többet nem tudtam segíteni, nem volt eszméleténél. A mentők egykettőre odaértek, és beemelték őt a kocsiba. Én beszálltam melléjük, és láttam, hogy szívmasszázst alkalmaznak. Aztán egyikük mondott valamit a társának szlovákul, amiből egy szót sem értettem, de mintha kedvező jelet észlelt volna… Én kézzel-lábbal magyaráztam, hogy gyerünk, induljunk már a kórházba. Amikor odaértünk, Jancsit azonnal bevitték a műtőbe, de már nem volt segítség…"

A versenyzőtárs, Hársfai Lajos emlékeit idéztük a fentiekben. Az egykori versenyző ma azt mondja: ha biztonságosabb lett volna a pálya, ha nem gumikkal, hanem szalmabálákkal jelölik ki azt a lassítót a pöstyéni reptéren, akkor Drapál János simán felállt volna az esés után, leporolja a ruháját, és visszaül a motorjára.
Sajnos, nem ez történt, úgyhogy az ő egykori tanítványaira maradt a feladat, hogy segítsék a fiatalokat, hogy továbbvigyék az ő tanításait, megőrizzék az emlékét…

Több tucat motoros állt tegnap meghatódva a Hungaroring főépülete előtt, amelyen egy márványtábla Drapál János emléke előtt tiszteleg. Koszorúztak a volt versenyzőtársak, virágot hoztak a régi barátok, a családtagok. És ott volt az új generáció képviselőjeként Talmácsi Gábor, a jelenkor motorossztárja, és még jó néhányan az ifjak közül, akik talán még nem is éltek, amikor Drapál már versenyeket, vb-futamokat nyert.
Aztán felbőgtek a motorok.

Szívbe markolóan üvöltöttek bele a mogyoródi versenypálya csöndjébe - a fekete bőrruhások egy percen keresztül tiszta erőből húzták a gázt. Ez volt az a momentum, amikor a legkérgesebb szívű vagányok arcán is legördült néhány könnycsepp.

Méltó tiszteletadás volt ez a nagy bajnok emléke előtt.