Csak ámulunk és bámulunk

CH. GÁLL ANDRÁS, MOLNÁR CSABACH. GÁLL ANDRÁS, MOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2005.12.01. 01:33
Címkék
Úgy látszik, a soproni közönséget nem fűtötte oly mértékben a visszavágás vágya az október 26-i brnói, 25 pontos vereségért, mint magukat a hazai játékosokat, ugyanis foghíjak éktelenkedtek a nézőtéren. Ezernél aligha ültek többen a hivatalosan 1319 nézőt befogadni képes MKB Arénában. Poénnak ugyan elment a soproniak egyik főszponzorának megjegyzése ("Érthető a viszonylagos érdektelenség, vasárnap mindössze két ponttal tudtuk legyőzni a Pécset, nyilván kissé kiábrándult a publikum…"), de hamar kiderült, nem mindennapi élményt mulasztott el, aki lustaságból vagy bármilyen más okból televízión nézte meg az összecsapást – vagy netán még azon sem.

Egymásnak esett a két csapat a feldobás után, és bár 6–0-ra a vendégek ugrottak meg, látszott, ez már nem az a Sopron, amely egy hónappal ezelőtt olykor alárendelt szerepet játszott az Euroliga ezüstérmesével szemben. A hazaiak minden labdán rajta voltak, Ivana Matovics, a 195 centis szerb center nem törődött nyilvánvalóan fájdalmas térdsérülésével, és hősiesen tartotta a frontot a cseh óriásokkal szemben. Centertársa, Cserny Réka még nála is szorgosabban vette ki részét a pontok és a lepattanók gyűjtéséből, az igazi meglepetést azonban a 18 éves Honti Kata szenzációs játéka jelentette. A szőke, ifjú hölgy nemcsak hogy megállta a helyét a nagynevű ellenfelekkel, Hana Machovával és Eva Viteckovával szemben, hanem védőfeladata teljesítése mellett a pontgyártásból is jócskán kivette részét. Egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt szerezni, amikor a magyarok egyszer-egyszer meglépni látszottak (például 40–31-nél), azonnal jött a válasz, és két perccel később már 42–40-re a brnóiak álltak jobban.

Amikor a kiemelkedő egyéni teljesítményeket soroljuk, külön fejezetet érdemel DeLisha Milton-Jones. A Washington Mystics center-bedobója 36 ponttal, 11 lepattanóval és két gólpasszal zárta a mérkőzést, 17 mezőnykísérletéből 12 jó volt, 13 büntetőjéből 11-et a helyére küldött – mintha csak a nézőtéren helyet foglaló férjének akart volna kedveskedni. Újságírói közhely, hogy nem lehetett tartani, de valóban ez volt a helyzet. És mégis, a sors micsoda fintora, hogy 0.6 másodperccel a lefújás előtt az ő ostoba szabálytalansága okozta a vendégek vesztét!

Ivana Matovics (balra) mit sem törôdött a térdsérülésével, és 14 ponttal meg 10 lepattanóval járult hozzá a Sopron szenzációs sikeréhez
Ivana Matovics (balra) mit sem törôdött a térdsérülésével, és 14 ponttal meg 10 lepattanóval járult hozzá a Sopron szenzációs sikeréhez
Czagány Balázs
Ivana Matovics (balra) mit sem törôdött a térdsérülésével, és 14 ponttal meg 10 lepattanóval járult hozzá a Sopron szenzációs sikeréhez
De addig még a kínok kínjait kellett kiállniuk a hazaiakért szorító nézőknek. Az utolsó két percben egymás után pontozódtak ki a magyarok magas játékosai, miután Horváth Zsuzsanna, Matovics, Károlyi Andrea és Cserny egyaránt a partvonalon kívülre kényszerült. Lehetetlen ötössel – Nikki Teasley, Honti, Eördögh Edit, Olekszandra Gorbunova, Horváth Zsófia – kellett megkísérelni a lehetetlent, vagyis Európa talán jelenlegi legjobb csapata ellen a győzelem kivívását. Az utolsó percben, 31 másodperccel a befejezés előtt, 89–89-es állásnál Teasley vágott be egy csodálatos triplát, amire Milton két sikeres büntetővel válaszolt (92–91). A Sopron hozta fel a labdát, de Teasley a felezővonalnál visszalépett saját térfelére, 21 másodperccel a lefújás előtt a csehek jöhettek.

Machová ziccerét azonban Gorbunova blokkolta, a labda a cseh irányítóról pattant ki, 8.4 másodperc volt már csak az órán, úgy tűnt, megvan a diadal. Vagy mégsem? A soproniak eladták a labdát, Zuzana Zirková kosárra tört, Cserny faultolta – ezzel pontozódott ki –, ám a szlovák hátvéd csak az egyiket dobta be, és az utolsó támadást a Sopron vezethette. Nehezen bontakozott ki az akció, már csak 0.6 másodperc volt hátra, amikor Milton, a mezőny legjobbja teljesen érthetetlenül elé- ugrott a gyűrűtől tíz méterre labdát vezető Gorbunovának, és hiába vágta hanyatt magát, az orosz bíró befújta a védőszabálytalanságot. Szinte felrobbant a csarnok, Jan Bobrovsky, a csehek edzője fel akarta falni a játékvezetőt, azonban nem volt mese, következtek a büntetők, és a poétikusan fiatal ukrán lány mindkettőt a gyűrűbe küldte. Ezzel – a szezon legjobb, magyar pályán játszott mérkőzésén – szenzációs, 94–92-es győzelmet aratott a Sopron, amely hat forduló után immár 3/3-as mérleggel áll csoportjában a 0/3-as kezdés után. ---- L ---- I
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik