Megint a régi a Manchester

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.12.18. 00:43
Címkék
Hat pontra feljött a Chelsea-re a Manchester United, bár a londoniak ma az Arsenal elleni derbin visszaállíthatják a kilencpontos különbséget. Az Everton katasztrofális vereséget szenvedett a Boltontól.
A jelek szerint tökéletesen túltette magát a Manchester United a Bajnokok Ligája-kudarcon. A hétközi, Wigan elleni 4–0-ból már sejteni lehetett, hogy nem omlott össze a csapat, aztán most, Birminghamben megismételte a lehengerlő játékot. Az Aston Villa csupán egyetlen valamirevaló lehetőséget kínlódott össze saját stadionjában – Milan Baros labdája a lécről vágódott le –, egyébként a manchesteriek támadójátéka tette változatossá a mérkőzést, annak ellenére, hogy Alan Smithről röviddel a kezdés előtt derült ki, nem játszhat.

Pak Dzsi Szung, a Smith helyére beugró játékos nyitásként a kapufát találta el, majd Ruud van Nistelrooy villant meg. Darren Fletcher passzával kilépve a kapus fölött a hálóba nyeste a labdát, megerősítve helyét a góllövőlista első helyén. Van Nistelrooy később egy ollózással is megpróbálkozott, a második félidőben viszont átengedte a főszerepet Wayne Rooneynak. A csatár Pak Dzsi Szung átadásából lefegyverző precizitással vágta a labdát a jobb alsóba, sőt kisvártatva kvázi gólpasszt adott Ryan Giggsnek, csakhogy a társ elhibázta a ziccert. (Rooney az érkezése óta 21 meccsen talált be a kapuba, és amikor így tett, a csapat győzött!)

Van Nistelrooy csapatban a második, egyéniben pedig az elsô helyen áll
Van Nistelrooy csapatban a második, egyéniben pedig az elsô helyen áll
Getty Images
Van Nistelrooy csapatban a második, egyéniben pedig az elsô helyen áll
Az utolsó perceket Cristiano Ronaldo pimasz technikai bemutatója dobta fel, no meg Van Nistelrooy fejelhetett volna gólt, ha jobban odafigyel. "Ennél jobban kell majd futballoznunk, de szerencsére nem lesz minden héten világklasszisokból álló ellenfelünk" – jegyezte meg találóan David O'Leary, a Villa trénere.

Egy közlekedési baleset, illetve az ebből adódó hatalmas dugó miatt félórás késéssel kezdődött el a West Ham–Newcastle összecsapás, de megérte várni rá. A "kalapácsosok" hiába játszottak látványosan, Michael Owennel nem tudtak mit kezdeni. A hajdani liverpooli csodagyerek Alan Shearer passzából szerzett vezetést, amelyre öngóllal válaszolt a West Ham: Titus Bramble belerúgta a labdát a hátrafutó Nolberto Solanóba. Owen egy inkább "lapockásnak" tűnő, de tökéletesen irányított fejessel jelentkezett ismét, a szünet után pedig Shearer percei következtek. A veterán gólzsák a saját gólvonalán tisztázott, majd később bevágta Owen labdáját a hazai kapuba – ezzel egy gólra megközelítette a 200 találattal a klub örök-góllövőlistájának élén álló Jackie Milburnt.

A West Ham labdarúgói még ekkor sem adták fel, Shola Ameobi kezezése után Marlon Harewood tizenegyesből szépített. A hajrában fergeteges támadásokat vezettek, de az egyik ilyenre ráfaragtak, a kontra végén Owen passzolt kényelmesen a hálóba. Klubszínekben 2003 áprilisa óta ez az első triplája.

Vérfagyasztó rugdosódással telt el az Everton–Bolton csata első fél órája, Kevin Davies, például, már az első percben sárga lapot kapott. A West Hamtől elszenvedett vereség hatására Mikel Arteta és Tim Cahill visszakerült az Everton kezdő tizenegyébe, más kérdés, hogy ezzel egy fikarcnyit sem javult a liverpooliak játéka. Olyannyira nem, hogy az említett Davies a 32. percben fejjel bevette a kapujukat.

A durváskodással a második játékrészre sem hagytak fel a vetélytársak, de a Boltonnak szabályos gólokra is maradt energiája (lesről James McFadden is betalált, természetesen hiába). Fertályóra volt hátra, amikor szörnyű öt percet kellett átélnie a Goodison Park publikumának: Szteliosz Jannakopulosz után Gary Speed tizenegyesből volt eredményes, majd a görög támadó megint beköszönt, ezúttal nagyszerű egyéni akció végén. Úgy tűnik, az időleges feltámadás után megint mély gödörben van az Everton.

Távirati stílusban a többi mérkőzésről
  • Harry Redknapp az első meccsén dirigált a Fratton Parkban, amióta visszatért a Portsmouth kispadjára, és a Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromwich ellen máris sikerült megszakítania az ötmeccses kudarcsorozatot.
  • Az egyaránt eltiltásból visszatérő Papa Bouba Diop és Luis Boa Morte segítette három ponthoz a Fulhamet a Blackburn ellen, bár a hajrában nagyokat védő Mark Crossleyn is sok múlt.
  • Amint újra gyengébb riválist vetett a Wigan útjába a sors, az újonc nyomban visszanyerte egykori formáját, és Henri Camara mesterhármasával kiütötte a silányul védekező Charltont.
  • Már a 42. másodpercben vezetett a Manchester City a Birmingham ellen, és végül Andy Cole távollétében is fölényesen nyert, hála Antoine Sibierski remeklésének.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

PREMIER LEAGUE - 17. forduló
Aston Villa–Manchester United 0–2 (Van Nistelrooy 9., Rooney 51.)
West Ham–Newcastle 2–4 (Solano 20. – öngól, Harewood 73. – 11-esből, ill. Owen 5., 43., 93. Shearer 66.)
Everton–Bolton Wanderers 0–4 (K. Davies 32., Jannakopulosz 75., 80., Speed 79. – 11-esből)
Portsmouth–West Bromwich 1–0 (Todorov 56.)
Fulham–Blackburn Rovers 2–1 (Bouba Diop 45., Boa Morte 52., ill. Knight 90. – öngól)
Wigan Athletic–Charlton Athletic 3–0 (H. Camara 9., 51., 63.)
Manchester City–Birmingham 4–1 (Sommeil 1., Barton 14. – 11-esből, Sibierski 40., B. Wright-Phillips 70., ill. Jarosík 76.)
Korábban: Sunderland–Liverpool 0–2

Az Arsenal–Chelsea és a Middlesbrough–Tottenham mérkőzésre vasárnap kerül sor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik