Pásztory Dóra éremszínű fái

"Hogy számomra mi a karácsony? Hát akkor jön a Jézuska" – feleli a kétszeres paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok úszó, Pásztory Dóra, és szeme ugyanúgy csillog, mint egy kisgyereké. Pedig már felnőtt, 21 éves.
Sőt az idén lett igazán felnőtt. Elszakadt a szülői háztól, és a fővárosban saját lakásban önálló életet kezdett. Mint mondja, ez volt az az év, amikor alig volt otthon, Pécsett. Az esztendő elejét Bécsben töltötte, németül tanult, a nyár pihenéssel telt, majd augusztustól már Budapestre szólította a kötelesség, kezdődött a gólyatábor, majd az egyetem. Utóbbi – az ELTE kommunikáció-német szakának első éves hallgatója – alaposan megváltoztatta az életét, ezért a karácsonya is merőben más lesz, mint az eddigiek.

"Most csak huszonnegyedikén reggel utazom haza, így a karácsonyi előkészületekből is kimaradok, és huszonhatodikán már jövök is vissza Pestre, mert kezdődik a vizsgaidőszak. A karácsony eddig lezárta az évemet, túl voltam a versenyeken, úgy is mondhatom, a pihenés, a megkönnyebbülés és a felszabadultág ideje volt az ünnep. Mondanom sem kell, erről ezúttal szó sem lehet. Lazítás helyett jön a stressz. Azért a karácsonyfát az idén is én díszítem fel, az mindig az én feladatom volt. És mindig olyan színben pompázott a fa, amilyen érmet nyertem a világversenyen. Kétezerben és kétezer-kettőben tiszta arany, tavaly arany és ezüst, ugyanis az athéni paralimpián szerzett két ezüstérmemnek ugyanúgy örültem, mint az aranynak."
Elárulja, hogy a fa tetején mindig érmek voltak a csúcsdíszek, az idén azonban nem nyert érmet. Mert befejezte pályafutását. (A sporttól, eddigi közegétől nem szakadt el, ő lett a Magyar Paralimpiai Bizottság szóvivője). Viccesen azt mondja: majd az indexét teszi oda érem gyanánt. Az, hogy nincs idei érme, még egy problémát felvet: nincs, ami meghatározza a fa színét.

"Folyamatos tárgyalásban állok anyukámmal, ez az egyik legfontosabb telefontémánk, hogy milyen legyen a fa. Én rózsaszín párti vagyok, anya viszont bordót vagy aranyat szeretne. Persze attól kezdve, hogy én díszítem a fát, ez nem kérdés. Úgyis az lesz, amit én szeretnék."
Ha sokban más is lesz ez az ünnep, mint a korábbiak, abban nem változik, hogy a szentestét Pécsett tölti édesanyja és nagybátyja társaságában, majd huszonötödikén meglátogatják a nagyszülőket Marcaliban. És akkor különös versenyre kerítenek sort: anyukája és a nagymama bejglisütésben méri össze tudását (hiába, sportos család!), a többiek pedig zsűriznek.
"A konyhából mindig ki vagyok tiltva, az nem az én területem. Viszont bármilyen ételről véleményt tudok mondani. Elárulom, hogy karácsonykor nálam a mama bejglije a nyerő."

Ahogy a bejgli, az ajándék is a karácsony velejárója. Dórit nehéz meglepni. Nevetve mondja, hogy minden évben "lebuktatja" anyukáját.
"Az idén is sikerült, pedig már otthon sem vagyok. Mégis kiderítettem, mit kapok. Persze az az igazság, az idén könnyű dolga van annak, aki meg akar lepni, mert a lakásomból rengeteg kiegészítő hiányzik. Anya szerint nekem szeptember óta karácsony van, mert azóta folyamatosan kapom az ajándékokat új otthonomba."
Új élet ide vagy oda, nehéz elképzelni Dórit úszás nélkül. Sokan még most sem hiszik el, hogy nem lesz ott harmadik paralimpiáján, Pekingben.
"Az úszás? Még mindig összeszorul a szívem, ha megnézem az athéni felvételeket. Nem is szoktam gyakran elővenni. Már kívülállóként látom magam, mintha más ember lenne az a lány ott a medencében és a dobogó tetején. Az új életem, az egyetemista lét még kicsit szokatlan, bár ugyanolyan fárasztó, mint az edzések, mégis jól érzem magam a bőrömben."