Acélossá edzették a törökök

Izgalmasnak ígérkezik a 2005–2006-os török élvonalbeli bajnokság, a Süperlig tavaszi idénye.
A bajnoki cím sorsát – természetesen – a jelenlegi első Fenerbahce (45 pont) és a második Galatasaray (41) dönti majd el egymás között, a 18 csapatos első osztály kiesőjelöltjei ugyanakkor legalább ekkora harcot vívnak majd az első osztályú tagságért. A magyar légióst, az exvideotonos Tóth Balázst foglalkoztató Malatyaspor jó esélyekkel várhatja a folytatást, hiszen 17 pontjával pillanatnyilag a még éppen bentmaradást érő 15. helyen áll, de ami ennél is biztatóbb, hogy a tízszeres magyar válogatott játékos csapata a kezdeti döcögős (és eredménytelen) futball után magára talált, és felzárkózott a táblázaton. Tóth Balázs ráadásul az őszi tizenhét fordulóban tizenhatszor pályára lépett. Az egyetlen meccset sárga lapjai miatt volt kénytelen kihagyni, kijelenthető tehát: meghatározó tagja csapatának – mégis keveset hallhattunk, olvashattunk róla.

A 24 esztendős védekező középpályás tavaly január végén írt alá a török kiscsapathoz három és fél évre. Szép lakást, elegáns gépkocsit kapott a törökországi légiósélet kezdetén, és minden egyéb feltételt megteremtettek neki ahhoz, hogy csak a labdarúgással kelljen foglalkoznia.

– Már egy éve légióskodik Törökországban, ennyi idő alatt bőven volt ideje a beilleszkedésre. Mi volt a legnehezebb az első időszakban?
– A mindennapi életben könynyen feltaláltam magam: gyorsan kiderítettem, hol érdemes vásárolni, melyik útvonalon találok haza a leghamarabb, és elmondhatom, viszonylag jól beszélek törökül. A futballban azonban kellett néhány hét, talán másfél hónap ahhoz, hogy felvegyem a ritmust.

– Miben jobb a török futball a magyarnál?
– Lényegesen gyorsabb a játék, magasabb a színvonal, és ami eleinte igencsak szokatlan volt, a játékosok agresszivitása. Persze nem durvaságról van szó, még akkor sem, ha akadnak kőkemény, túlontúl vehemens futballisták errefelé, de Törökországban a játékosok tényleg nem ismernek elveszett labdát. Szóval az első két hónap után már nem lepődtem meg semmin, ám igazából mostanában tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amelylyel ősszel meghatározó ember lettem a csapatomban.

– No igen, gól a Galatasaraynak a Török Kupában. Szép karácsonyi ajándék lehetett.
– December huszadikán a saját pályánkon, az Inönü Stadionban telt ház előtt fogadtuk a Galatát, és már a hetedik percben megszereztük a vezetést a gólommal, miután tizenhat méterről átemeltem a labdát a kapus fölött. Szinte felrobbant az aréna, tizenötezer ember tombolt a lelátón. Apró szépséghiba, hogy később egyenlített az ellenfél.

– A válogatottságtól ugyanakkor messze került: kereste valaki az utóbbi időben a nemzeti csapattól?
– Senki. Nem értem, és nagyon sajnálom, hogy így van, mert sokat fejlődtem az utóbbi egy évben. De elfelejtettek, holott állandóan játszom, ráadásul a magyarnál lényegesen erősebb bajnokságban. Nem tehetek mást, továbbra is teszem a dolgom, és várom, hogy valaki észrevegyen.

– Erre már csak a tavasszal lesz lehetősége. Mikor kezdődik a Malatyaspor felkészülése?
– A többiek már december huszonhatodika óta edzenek, ám a légiósoknak csak január másodikán kellett csatlakozniuk az Antalyában edzőtáborozókhoz. Az ünnepeket így Magyarországon tölthettem, aminek nagyon örültem, mert az elmúlt fél évben nem tudtam hazalátogatni.

– Nyilván követi a magyar bajnokság fejleményeit, és tudhatja, hogy korábbi csapata, a Fehérvár fölöttébb jól szerepel a Borsodi Ligában.
– Mindenről értesülök, és kérem írja le: örülök a fehérvári sikereknek. Tudom, hogy szervezett, remek csapata van Csertői Aurélnak, remélem, a tavaszuk is eredményes lesz. A piros-kék szurkolók bizony nagyon megérdemelnének már egy igazi sikert.

– Még két és fél évig érvényes a szerződése. Szeretné kitölteni?
– Ez sok mindentől függ. Mivel jól érzem magam a Malatyaspornál – és remélem, hogy az élvonalban marad a csapat –, nem gondolkozom váltáson, de természetesen az a célom, hogy még jobb csapatban futballozzam. A törököknél, higgye el, alaposan megedződtem.

---- Tóth Balázs a pozitív példa, ám sajnos ez a ritkább, már ami a magyar játákosok légióskarrierjét illeti. Elegendő arra gondolni, hogy az ugyancsak Törökországban futballozó Böőr Zoltán (képünkön) nem gyakran fér be a Manisaspor együttesébe, míg Molnár Balázs – igaz, családi okokból – épp a minap bontott szerződést az Ankarasporral. Az utóbbi időben Magyarországon igazán tehetségesnek tartott Bajzát Péternek, Kovács Zoltánnak, Sándor Tamásnak, Sebők Vilmosnak, Szűcs Lajosnak, Vincze Ottónak, Rabóczki Balázsnak (a felsorolás korántsem teljes) is megvolt a lehetősége arra, hogy a profi életben is bizonyítson. Sokan hittek is bennük idehaza, aztán mégis vissza-visszatértek, és igazából egyikük sem mondhatja el magáról, hogy külföldön jegyzett labdarúgónak számított. A szomorú valósághoz tartozik, hogy például a Hollandiában védő Babos Gábor csak egy idényt védhetett a kétségkívül világhírű Feyenoordban, míg az ugyancsak híres PSV-ben Fehér Csaba csupán epizódszerepeket kaphatott. Magyarán: bár Hollandiában ismert játékosok, az igazán erős csapatokban nem tudták megállni a helyüket. És sajnos a magyar labdarúgókra ez a jellemző. Torghelle Sándor (korábban Crystal Palace, jelenleg Panathinaikosz) egyelőre kakukktojásnak számít, de őszintén szólva eddig túl sok jó hírt nem hallotunk felőle sem. ---- Az utóbbi évtizedekben szerencsére azért akadt olyan labdarúgó is, aki nemcsak megállta a helyét egy-egy erős profi bajnokságban, hanem meghatározó játékos volt, mint például Détári Lajos, aki Németországban, Görögországban és Olaszországban is kulcsembernek számított együttesében. Manapság Gera Zoltán az egyetlen piacképes futballistánk: válogatottunk csapatkapitánya immár második évadját gyűri a világ egyik legerősebb bajnokságában, az angol Premiershipben, ahol igazi sztárként kezelik. Sajnálatos, hogy hosszú ideje sérüléssel bajlódik, így mostanában nem játszhat a West Bromwich Albion csapatában. Lisztes Krisztiánnak volt két igazán jó éve, a Bundesligában: a Werder Bremennel bajnokságot is nyert, igaz, sérülés miatt az idény egy részét kihagyta, de azt megelőzően rendszeresen lehetőséget kapott a zöld-fehéreknél. Király Gábor és Dárdai Pál a Herthában (utóbbi időről időre ki-, majd bekerül a csapatba) volt fontos láncszem a gépezetben. Az angol második vonalban pedig több magyar is rendszeresen játszik (Buzsáky Ákos a Plymouth, Fülöp Márton a Coventry, Gyepes Gábor és Rósa Dénes a Wolverhampton, Király Gábor pedig a Crystal Palace profija), ami a magyar futball jelenlegi helyzetében igazán örömteli.