Pihenő nélkül folytatják

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.01.14. 01:00
Címkék
Szusszanásnyi pihenő után a hét végén a 19. fordulóval folytatódik az átszervezés (az idén már rájátszás is szerepel a programban) miatt roppant sűrű holland bajnokság, többek között a vesztett pontok tekintetében egyformán álló Ajax és NEC amszterdami összecsapásával, amelyen alighanem főszerep jut majd Babos Gábornak, a vendégek kapusának.
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?
Babos: jó fél év után, jó fél év elôtt?

– Sok szünetünk nem volt, kíváncsi is vagyok, ki miként bírja majd az erőltetett menetet – válaszolta érdeklődésünkre Babos Gábor. – Már hallani az első visszhangokat, hogy nem ez volt a legjobb ötlet, mert a játékosok a világbajnokságra túlságosan is elfáradnak. Lesz, akinek például áprilisban tíz mérkőzést kell lejátszania.

– Akkor már arrafelé sem divat a téli alapozás.
– Idő sincs rá… Mi most "éhgyomorra" nyolc napon belül három meccset vívunk, érdekes lesz. Összesen négy nap szünetünk volt a télen, ennyi idő alatt szerintem annyira nem lehet leépülni, hogy indokolt legyen még egy nagy fizikai felkészülés. A bajnoki ritmus szerint edzettünk, és rögvest a rajton belefutunk az Ajaxba.

– Amely ellen rendre jól ment önnek a védés.
– Élcsapat ellen mindig más játszani. Az Ajax, a Feyenoord vagy a PSV ellen az olyan gárdák, mint a NEC, az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára, hiszen csak a nagyoknak van vesztenivalójuk. Telt ház lesz Amszterdamban, az összes jegy elfogyott, mindenki az új igazolásra, Klaas-Jan Huntelaara kíváncsi. Tőle gólokat, az Ajaxtól pedig nagy menetelést várnak a tavasszal Amszterdamban.

– És a NEC-től?
– Nekünk csak az első kilencbe kell kerülnünk. Most igazoltunk a Manchester Unitedtől egy fiatal tehetséget, David Jonest, akinek egy-két edzés alatt sikerült meggyőznie a vezetőket, hogy helye van a kezdőcsapatban.

– Azt ki állítja össze?
– Gondolom, a két pályaedző, Ronny de Groot és Wilfried Brookhuis, mert a vezetők még mindig nem találták meg Cees Lok utódát. Állítólag a jövő héten már lesz edzőnk, de még vannak kérdőjelek.

– Nem zavaró a bizonytalanság?
– Lok december közepén mondott fel, akkor úgy éreztem, bőven van idő arra, hogy megtalálják az utódát, és az első januári edzésünket már az új mester vezeti. Erre elkezdtünk valamit a két asszisztenssel, aztán majd hirtelen betoppan az új edző, és gondolom, megint jön valami új.

– És Babos Gábornak mikor jön valami új? Júniusban lejár a kölcsönszerződése, és elméletileg vissza kellene térnie a Feyenoordhoz.
– Még semmit sem tudok. Január végén találkozom a menedzseremmel, akkor meghallgatom a terveket, hogy a Feyenoordnak, illetve a NEC-nek milyen elképzelései vannak velem kapcsolatban. De ez még odébb van, egyelőre arra szeretnék összpontosítani, hogy a következő fél év legalább olyan jól sikerüljön, mint a legutóbbi. ---- R ---- Z
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik