Nem győztek, mégis ők nyerték a legtöbbet

– Ha valaki a torna előtt felajánlja, hogy két A-csoportos nemzet élcsapatát is megszorongatjuk, hajszálnyira vagyunk ellenük a pontszerzéstől, azonnal elfogadtam volna – ismeri el a fehérvári ördögök centere, aki sokak véleménye szerint a torna legjobb magyar játékosa volt. – Vasárnapra viszont elfáradtunk.

– Testben vagy lélekben?
– Elsősorban mentálisan, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem facsartuk ki magunkat fizikailag is. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy orosz élcsapat ellen végig egyenragú felek voltunk, a statisztikánk szerint harminchárom huszonnyolc volt a kapura lövések aránya a javukra. Egy elvesztett meccs után persze csalódott az ember, különösen, ha közel állt a bravúrhoz, de semmi okunk sincs szomorkodni. Valós eredmény született.

– Mi történt vasárnap a Riga ellen?
– Talán túl sokat vártunk magunktól. Papíron a Riga volt a leggyengébb ellenfél, úgy gondoltuk, meglephetjük a letteket. Az első tíz percben a kapujukhoz szegeztük őket, kinyíltunk, szinte felnyársaltuk saját magunkat. Egy háromnál nem tudtunk felpörögni, még egy lapáttal rá kellett volna tenni, de már nem ment.

– Négy év alatt három divízió–1-es vébét rendezhettünk, két év alatt háromszor járt itt Kanada, kétszer rendezhettünk zsinórban Kontinentális Kupa négyes döntőt. Nem sok ez egy kicsit a jóból?
– Arra kíváncsi, hogy jelent-e ez még nekünk pluszmotivációt? Azt hiszem, erre a kérdésre a pénteki és szombati játékunkkal válaszoltunk. Ezek az országok még mindig messze előttünk járnak. Persze a közönség és a szakma is hamar megszokja a jót, és most talán kicsit elégedetlen, hogy elmaradt a bravúr.

– Mit szól az új szabályokhoz?
– Az első két meccsen majdnem ötven percet töltöttünk a büntetőpadon. A torna előtt közölték, hogy szigorúan befújják a bottal farigcsálást és a keménykedést, de azt hittük, ez csak a szokásos fenyegetőzés. Át kell vennünk az új módit, de nem lesz könnyű megszokni. Furcsa, hogy szinte minden bodicsek után kiállítottak. Az öltözőben az első meccs után mondta is valaki, hogy lassan a kosárlabda keményebb sportág lesz, mint a hoki. ---- – Kanadai mezben volt emlékezetesebb jégre lépni, vagy a kék-fehér-piros zürichiben?
– Két éve egy bemutató meccsre jöttünk, mindenféle teher nélkül – mondta a torna MVP-je, a Zürichet erősítő kanadai Jan Alston. – Meséltem a srácoknak, hogy szokatlanul kicsi a csarnok, ám a hangulatra készüljenek fel, a nézők szinte a palánk mellett állnak, és fantasztikusan szurkolnak. Ezúttal volt rajtunk egy kis nyomás, hiszen a hazai bajnokságban botladozunk, december óta új edzőnk van, úgyhogy az első számú célunk az volt ezen a tornán, hogy kilábaljunk a gödörből. Nem élveztem anynyira a játékot, mint a válogatott fellépésnél.

– Mi történt a csapat sztárjaival, a norvég Anders Myrvolddal, az NHL-es cseh Vladimir Vujtekkel, a szlovák világbajnok Robert Petrovickyvel?
– Vujtek és Petrovicky sérült, Myrvolddal nem hosszabbítottak szerződést.

– Ön viszont már hatodik éve Zürichben légióskodik. Ez is sokat elárul a teljesítményéről…
– Már a svájci állampolgárságot is megkaptam, nem számítok külföldinek.

– Visszatérve a fehérvári hétvégéhez: elégedett a csapata játékával?
– Akadnak biztató jelek, de még mindig nem alkotunk igazi csapatot. Harcolunk, de izzadtságszagú az egész. Két szoros vereség a Rigától és a Ladától, egy szoros győzelem a Volán ellen. Nem dicsérnek agyon majd minket odahaza.

– Annál is inkább, mert korábban kétszer megnyerték a Kontinentális Kupát.
– Ezúttal is nyerni akartunk. Kicsit vigasztal, hogy engem választottak meg a torna legjobbjává, de az igazi az lett volna, ha elsők vagyunk. Mindkétszer, 2001-ben és 2002-ben is részese voltam a Zürich sikerének, most ettől messze jártunk. Ezen a szinten már a második hely sem kell senkinek, a harmadik meg aztán végképp nem. ---- Az arca mindent elárult. Ő, a gólkirály, a csapat első számú gólfelelőse, az Interliga legeredményesebb támadója nem talált be a kapuba. A publikum a csapatot éltette, hatalmas ovációval köszönte meg a három felejthetetlen mérkőzést, mégis lerítt róla az elégedetlenség. Vígan ünnepeltethette volna magát, bármit tett, hős a drukkerek szemében – de nem. Búsan ballagott az öltözőbe, majd elárulta: bántja, hogy nem tudta góllal segíteni együttesét.

Palkovics Krisztián sohasem ül a babérjain, mindig feljebb, egyre feljebb próbál kapaszkodni, mindig többre vágyik.

Mint a magyar hoki.

Feljutottunk a B-csoportba? Jussunk fel az A-ba is! Itt volt Kanada válogatottja? Hozzuk el még egyszer! Kontinentális Kupadöntőt rendeztünk 2005-ben? Rendezzünk 2006-ban is! Divízió–1-es világbajnokság Székesfehérvárott? Legyen Budapesten és Debrecenben is! Lehet pályázni a 2011-es vb-re? Pályázzunk! Lehet, hogy néha a célokban az álmok is megfogalmazódnak, de egy biztos: a játékosok, az edzők, a vezetők a magyar hokiban igazi sportemberek.
Ezért örök győztesek.

Amler Zoltán

A különdíjasok

• Legjobb kapus: Martins Raitums (HK Riga 2000)
• Legjobb védő: Severin Blindenbacher (Zürich SC Lions)
• Legjobb támadó: Jevgenyij Ketov (Lada Togliatti)
• A legjobb játékos (MVP): Jan Alston (Zürich SC Lions)