Nem irigylik a Hummert sem

Az eltérő vélemények miatt pontozásos vagy szavazásos módszerrel sohasem lehet olyan győztest választani, akinek az elsőségével mindenki maradéktalanul elégedett lenne. Ezért nem célszerű általános igazságot kiáltva letenni a garast egy labdarúgó – esetünkben Samuel Eto'o – mellett, mert biztos, hogy találkozunk az ellentáborral, amely például az elefántcsontparti Didier Drogbát, esetleg a ghánai Michael Essient tartja a legjobbnak. (A 2005-ös afrikai Aranylabdára ők hárman jelöltek, de a szavazást egyelőre elhalasztották.)

Megtapasztalta a nyomort

Most mégis Eto'ónak szenteljük ezeket a sorokat, mert immár két éve ő ül a kontinens trónján, gyakorlatilag ugyanennyi ideje szárnyal a klubcsapatával, a Barcelonával, a pályán kívül pedig olyan szerepet tölt be, amely több százezer embernek ad némi vigaszt a sokszor kilátástalan afrikai hétköznapokon.
"Nem baj, hogy nem én nyertem, hiszen nekem az is nagy szám, hogy itt lehetek. Néhány éve még Douala utcáin, mezítláb rúgtam a rongylabdát" – mondta a csatár még decemberben, a FIFA "Év játékosa" választásán, amelyen Ronaldinho és Frank Lampard mögött a harmadik legjobbnak bizonyult. Innen fúj a szél: a szolidaritás érzése – főleg az erősekben – legtöbbször akkor fejlődik ki, ha az illető személyesen tapasztalta meg a nyomort.

Márpedig Eto'o az erősek közé tartozik, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy még jócskán kiskorú volt, amikor aláírt a Real Madridhoz. Igaz, a királyi gárda azonnal kölcsönadta a Leganésnek, az pedig más lapra tartozik, hogy a Bernabéuban hosszú éveken át hogy nem tudták felfedezni a kameruni srác kivételes tehetségét. Szintén a játékos lelkierejéről tesz tanúbizonyságot, hogy nem borította ki a mellőzés, és meg sem állt a nagy riválisig, a Barcelonáig.

Majdnem odaveszett egy börtönlátogatáson

A szülőhazájában egyébként senki sem irigyli a gazdagságát, és amikor Douala utcáin megjelenik az ország feltehetően egyetlen Hummer terepjárója, mindenki tudja, ki ül benne, és másodpercek alatt hatalmas díszkíséret fejlődik fel mellé. Mindennél többet mond el a feléje irányuló szere-tetről, hogy ugyan még 25 esztendős sincs, de már utcát neveztek el róla, kameruni otthonán pedig a következő felirat díszeleg: "Itt él Samuel Eto'o családja".
Hogy miért ez a nagy csodálat és tisztelet? A korrupcióval átitatott afrikai országban a tisztességes pénzszerzés és a feddhetetlenség sokat nyom a latban. Eto'o tulajdonképpen akkor is megbecsült polgár lenne Kamerunban, ha semmit sem tenne a népéért, elvégre a pályán már több dicsőséget szerzett hazájának, mint amennyit az ország 1961-es függetlenné válása óta az összes vezető együttesen. Ehhez képest az UNICEF lobogója alatt járja az országot, kórházak, iskolák, sőt börtönök építésére, renoválására adakozik.

Doualában szinte mindenki ismeri a történetet, amely szerint Eto'o majdnem belehalt egy börtönlátogatásba. Az egyik teremben, ahova kétezer rab zsúfolódott be, a testvére adott némi pénzt az egyik elítéltnek, ami "mozgásba hozta" a többieket is. Eto'o végül megúszta a rohamot, de bármennyire is megijedt, nem tántorodott el a céljától, és azóta szívügye, hogy az ország legnagyobb városában a fiatalkorúak számára felhúzzon egy nevelőintézetet, a hely- és pénzhiány miatt ugyanis a gyerekbűnözőket kénytelenek összezárni a felnőtt köztörvényesekkel.

A pályán sem ismer lehetetlent

Eto'o pályán elért eredményei mindennél beszédesebbek. Már nagyon fiatalon, 16 esztendősen a Real Madrid kötelékébe tartozott, az 1998-as franciaországi világbajnokságra pedig a mezőny legfiatalabbjaként utazhatott el. Tizenhét évesen és három hónaposan volt a torna benjáminja, a 704 benevezett játékos közül az egyetlen, aki a nyolcvanas években született.

A vb után visszatért a Bernabéuba, ahol azonban csak egy mérkőzésen szavaztak neki bizalmat, majd kölcsönadták az Espanyolnak, amelynél mindöszsze egy mérkőzésen kapott lehetőséget, és ezzel be is fejeződött számára az idény. Úgy tűnt, mellényúltak a Realnál, mert az 1999–2000-es szezonban eleinte nem tudták kölcsönadni, de egyszercsak bejelentkezett érte a Mallorca. A szigeten a fél idény után további négy teljes szezont húzott le, 163 tétmérkőzésen 69 gólt szerzett, amivel a Mallorca történetének legeredményesebb játékosa lett.
Innen egyenes út vezetett a Barcelonához, amelyben megállíthatatlannak tűnik: az elmúlt idényben 45 találkozón összesen 28 gólt jegyzett, a jelenlegiben 24 meccsen tart 23 találatnál!

Róla mondták
"A leggyorsabb játékos, akit ismerek. A kapu előtti utolsó métereken nincs védő, aki utolérné."
Andrés Iniesta, a Barcelona játékosa

"Mindig is érettebbnek tűnt a koránál. Tudtommal a mai napig tartja a kapcsolatot azokkal, akiket érkezésekor ismert meg a klubnál."
Vicente del Bosque, a Real Madrid egykori edzője

"Számomra nem is kérdéses, hogy a világ hat legjobb labdarúgója között van a helye. Erős, gyors, határozott, a technikáján pedig rengeteget csiszolt az évek során. Tökéletes játékos."
Luis Aragonés, a Mallorca egykori edzője, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya

"Előre elkértem a mezét, amikor egymás ellen játszottunk az olimpiai döntőben. Van már egy csomó, de az övét a különlegesek közé tettem, mert barátok vagyunk."
Joan Capdevila, egykori csapattárs az Espanyolban ---- Lassan csitulnak a kedélyek a vasárnapi Barcelona–Athletic Bilbao bajnokit követően, ugyanis a Camp Nouban a Deco és Carlos Gurpegi közti hajcibáláson kívül egy, a játékvezető figyelmét elkerülő eset is felpaprikázta a vendégeket: Samuel Eto'o leköpte a baszkok védőjét, Unai Expósitót. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki a bilbaóiakból, azonban Javier Clemente, az Athletic edzője egy szerencsétlen mondattal kommentálta az ügyet – "Azok köpködnek, akik most jöttek le a fáról" –, erre a barcelonaiak sértődtek vérig.

Clemente érezhette, hogy darázsfészekbe nyúlt, később ugyanis azt állította, hogy amikor becsmérelte a gránátvörös-kék köpködőt, még nem tudta, kiről van szó, ezért csakis a véletlen műve, hogy jelen esetben ez a személy egy színes bőrű játékos. Eto'ót ez nem hatotta meg, és arra kérte Clementét, kérjen elnézést, csakúgy, mint ő. "Én nem tettem semmit. Igaz, hogy köptem egyet, de nem Expósitót céloztam meg. Ha mégis eltaláltam volna, akkor a bocsánatát kérem" – így a kameruni, aki azóta is hiába várja Clemente mea culpázását.

A liga fegyelmi bizottsága mindenesetre hivatalból nem indít eljárást Eto'o ellen. ---- George Weah (Libéria)
Az egykori kiváló csatár az egyetlen afrikai labdarúgó, akit a FIFA a világ legjobbjának választott, és aki elnyerte a France Football Aranylabdáját is (1995). Legnagyobb sikereit a Monacóval, a Paris Saint-Germainnel és a Milan-nal érte el.

Abedi Pelé (Ghána)
Az afrikai labdarúgás egyik európai úttörője, az Olympique Marseille BL-győztes csapatának (1993) támadója. Már 17 esztendősen ott volt az Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK) az aranyérmes ghánai válogatott tagjaként (1982).

Roger Milla (Kamerun)
Az egész világ labdarúgásának doyenjeként, 42 évesen vett részt az 1994-es világbajnokságon. A vb-k történetének legidősebb gólszerzője (az oroszoknak köszönt be), ám igazából a négy évvel korábbi, olaszországi tornán nyújtott teljesítménye (negyeddöntő!) miatt emlegetik áhítattal.

Rabah Madzser (Algéria)
Máig emlékezetes gólt szerzett az 1987-es BEK-döntőben: a Porto az ő sarkalásával egyenlített a Bayern München ellen – és később nyert is. Részese volt a portugál klub további sikereinek is, Európai Szuperkupát és Világkupát nyert.

Kalusha Bwalya (Zambia)
Belátjuk, a kiváló irányító kissé romantikus választás. Egy 1992-es légi balesetben a szép reményű válogatott valamennyi tagja meghalt, kivéve őt, aki lemaradt a gépről. A gyászoló utódok élére állt, és velük két év múlva az ANK döntőjéig menetelt. Ma ő a szövetségi kapitány.