Már kódfejtésben is jó a védő

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.01.20. 23:12
Címkék
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Juhász Roland a biciklis edzések után küzdhet majd a bajnokikon
Nem úgy teljesített a 27-szeres bajnok Anderlecht az ősszel a nemzetközi porondon, ahogyan a klub elöljárói, szurkolói szerették volna – igaz, a BL-címvédő Liverpool, az angol bajnok Chelsea és a spanyol Betis volt a rivális… –, ráadásul a bajnokság folytatását sem az élről várja: hátránya két pont a listavezető Standard Liege mögött. A 16-szoros magyar válogatott Juhász Roland úgy véli, klubja felkészülten várja a hét végén kezdődő tavaszi idényt, és ez már az első játéknapon, a Cercle Bruges ellen bebizonyosodik.

– Miben különbözik az Anderlecht felkészülése attól, amit Magyarországon éveken keresztül megszokott?
– Otthon, sajnos, hosszú a szünet az őszi és a tavaszi idény között, Belgiumban szerencsére nem – mondta a védő. – December tizennyolcadikán még fordulót rendeztek, most pedig megint kezdődik a versengés. Igazi alapozásra így nem volt szükség, persze a spanyolországi edzőtáborban azért megizzadtunk. Volt egy nap, amelyen számomra furcsa programmal állt elő edzőnk, Franky Vercauteren. Hármas csoportokba osztott bennünket, huszonöt kilométert kellett futva, illetve biciklivel megtennünk, de nem a szokványos módon. A bringák le voltak lakatolva, és csak akkor tudtuk használni őket, ha megfejtettük a kódjukat. Minden csoport egy-egy biciklit kapott, így ha sikerült kinyitni a lakatot, akkor egyikünk tekert, ketten pedig futottunk mellette. A következő ponton kötélhúzással döntöttük el, ki használhatja a biciklit, míg egy újabb "találkahelyen" ketten cipeltük harmadik társunkat egy hosszabb fapallón… Elhiheti, a hangulattal nem volt probléma, és szinte észre sem vettük, milyen nagy terhelést kaptunk.

– Meglehetősen tömör a belga bajnokság élcsoportja, de sokak meglepetésére nem az Anderlecht vezeti a táblázatot. Tragédia lenne, ha nem az élen zár a csapat?
– Az Anderlechtnél elvárják a bajnoki elsőséget, de azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a Standard és az FC Bruges rámenős vetélytárs lesz. Megítélésem szerint március közepére eldől a versengés, és számunkra előnyt jelent, hogy a riválisok közül csak az FC Bruges ellen kell idegenben pályára lépnünk.

– A játékoskeretben mekkora változások történtek?
– Hatan távoztak, és egyetlen játékost, egy argentin támadót igazoltunk. Akik elmentek, nem számítottak alapembernek, ennek ellenére fontos láncszemei voltak a keretünknek. Éppen ezért nem jelenteném ki, hogy erősödtünk volna.

– Az ősszel többször bebizonyította, hogy a szerződtetésével jól jártak a brüsszeliek, ennek ellenére érdekelne: véleménye szerint biztos helye lesz a kezdő tizenegyben?
– Ilyet nem lehet kijelenteni, hiszen nagyon sok a hasonló képességű futballista a keretben. Egyébként örülök, hogy az Anderlechtnél meg kell harcolnom a helyemért, ugyanis csak így tudok megfelelően fejlődni.
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
30 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik