Pénz híján a futball a vigasz

A Libertadores-kupa olyan Dél-Amerikának (és egy ideje Mexikónak), mint Európának a Bajnokok Ligája, azzal a lényeges különbséggel, hogy nagyságrendekkel kisebb költségvetéssel működik. Amíg a BL főtábláján egyetlen győzelem csaknem egymillió eurót ér, addig a Libertadores végső győztese nem egészen négymillió eurónak megfelelő dollárral gazdagodik, az odáig vezető út viszont legkevesebb 14 lépcsőfokból áll, a selejtezőből érkezőknek 16 mérkőzésen kell helytállniuk.

Pedig a mérkőzések iránti érdeklődés ugyanakkora, ha nem nagyobb, mint Európában. A harmatos venezuelai Deportivo Táchira ellen kvalifikációra kényszerülő – 1999-ben egyébként győztes – brazil Palmeiras szurkolói például napok óta sorban állnak a belépőkért, azonban a gazdasági viszonyok miatt lehetetlen több pénzt kisajtolni a tornából. Az emberek szegényebbek, így a jegyárak meg sem közelíthetik azt az értéket, amit mondjuk az Old Traffordon kérnek el egy-egy BL-meccsért, de ennél sokkal relevánsabb, hogy a klubok és országaik gazda(g)sága jócskán elmarad az európaiakétól, ezért a két fő bevételi forrás – a televíziós közvetítési jogok eladása, valamint a hirdetések – távolról sem hoz annyit a konyhára, mint az öreg kontinensen. Ez a jelenség magyarázza, hogy a legjobb dél-amerikai játékosok – mint mondjuk Andrés D'Alessandro –, dél-amerikai élcsapatokból – mint mondjuk a River Plate – minden szempontból középszerűnek minősíthető európai klubokhoz – mint mondjuk a Wolfsburg – szerződnek.

Szerencsére arrafelé elsősorban futballoznak, és csak másodsorban keseregnek a sorsuk felett, így az idén, miként azt a korábbi tornákon megszokhattuk, a labdarúgás javából kap bemutatót a világ. Természetesen klubszinten is a két válogatott nagyhatalom, Brazília és Argentína uralja a mezőnyt, előbbi tucatnyi, utóbbi pedig húsz kupagyőzelmet számlál a Libertadoresben, a két nagyhatalom az eddigi 46 kiírás kétharmadában diadalmaskodott.
A brazilok ráadásul ezúttal nagyon készülnek, ugyanis ha a selejtezőből induló két csapatuk – Palmeiras, Goiás – feljut a főtáblára, 43 éve nem tapasztalt dominanciára tehetnek szert. 1963-ban, amikor a Santos és a Botafogo is ott volt az akkor még csak kilenc induló között, 22.2 százalékban alkották a mezőnyt, a mára 32 csapatosra kibővített tornán pedig hat brazil klub jelenléte 18.75 százalékos mutatót jelentene. Az elmúlt években ez az arány nem haladta meg a 12.5 százalékot.

A brazilok számára a másik igazi öröm, hogy legnagyobb mumusaik ezúttal nem lesznek ott a tornán. Elsősorban az argentin Boca Juniors távolléte felett örvendezve dörzsölik a tenyerüket, elvégre a "genovaiak" 1977-ben a Cruzeirót, 2000-ben a Palmeirast, 2003-ban pedig a Santost intézték el a döntőben. A Bocához hasonlóan szintén ötszörös kontinenselső Penarol 1961-ben a Palmeirast, a háromszoros bajnok Olimpia pedig a Sao Caetanót (2002) győzte le a fináléban – ezúttal az uruguayiak és a paraguayiak sem kvalifikálták magukat.

Azért az argentinokat sem kell félteni, mert igaz, hogy ezúttal legfeljebb a River Plate számít favoritnak, ám nem ez lennem az első eset lenne, ha valamelyik gárdájuk meglepetést szerezne. És még nem vettük számításba, hogy az elmúlt négy évben kétszer is outsidernek tekintett gárda hódította el a serleget.

Érdekességek
A 38 induló között nyolc korábbi bajnokot találhatunk: Estudiantes, Vélez Sársfield, River Plate, Nacional, Sao Paulo, Palmeiras, Colo Colo és Atlético Nacional.

A 11 résztvevő ország közül ötnek a csapatai egyszer sem hódították el a kupát: Venezuela, Ecuador, Peru, Bolívia és Mexikó.

Az a három klub, amely a legtöbbször nyerte meg a tornát, az idén hiányzik: Independiente, Boca Juniors és Penarol.

Minden idők legeredményesebb játékosa a tornán Daniel Ortega, aki 1966-ban 17 gólt szerzett a River Plate színeiben.

Az Independiente hétszer játszott döntőt, és mind a hetet megnyerte.

Az América de Cali négyszer került a fináléba, de egyszer sem nyert (1985 és 1987 között zsinórban három döntőt bukott el).

A mostani kiírás legpatinásabb csapata az Unión Espanola (1897-ben alapították), a legfiatalabb pedig az Atlético Maracaibo (2000-ben hozták létre).

A River Plate 1966-ban és 1976-ban döntős volt, 1986-ban és 1996-ban megnyerte a kiírást. Ennek fényében az idén is döntőbe várható a Buenos Aires-i társaság. ---- Brazíliában próféta

Noha a jelek szerint az idei tornán elsősorban a brazil egyesületek villognak, mégis egy argentin labdarúgó lehet a legnagyobb egyéniség. Persze a kettő ezúttal nem zárja ki egymást, Carlos Tévez az előzetesen talán a legnagyobb favoritnak kikiáltható Sao Pauló-i Corinthianst erősíti. A csatár mindössze 22 esztendős, ám decemberben már harmadszor választották meg az Amerikában játszó legjobb labdarúgónak.

A kis Tévez 1984. február 20-án született Fuerte Apachéban, de nem kellett sokat várni, hogy Buenos Airesben is ismert legyen, a Boca Juniors összes korosztályos gárdáját végigjárva ugyanis 2001 októberében bemutatkozott az arany-kékek felnőttcsapatában. Alig több mint három évet játszott a Bombonerában, ám ennyi idő elegendő volt neki, hogy mindent megnyerjen a csapattal, amit csak lehet. A mindössze 170 centi "magas" támadó 17 esztendősen mutatkozott be hazája ifiválogatottjában, három évvel később pedig már a felnőttek között is helyet kapott, igaz, a 2004-es athéni olimpián azért még befért az aranyérmet nyerő U23-as gárdába.

Ilyen előélettel tárva-nyitva találta az Európába vezető kapukat, ám meglepő módon inkább a szomszédos Brazíliába költözött. Persze ehhez kellett egy iráni származású, kétes befektető, Kia Joorabchian, aki MSI (Media Sport Investment) nevű cége révén gyakorlatilag felvásárolta a Corinthianst, és ékkőnek Tévezt szerződtette, kontinensrekordnak számító 19.5 millió dollárért. Mint kiderült, a kis argentin (és további vagy fél tucat hasonló kaliberű játékos) jó befektetés, hiszen a Cor hat esztendő után ismét országos bajnoki címet szerzett, Tévez pedig a csapat legjobb gólvágója lett. ---- 1. fázis (selejtező) – január 24–27., illetve január 31. – február 2.
"A" pár
Nacional (paraguayi)
Universitário (perui)
"B" pár
Defensor Sporting (uruguayi)
Independiente Santa Fé (kolumbiai)
"C" pár
River Plate (argentin)
Oriente Petrolero (bolíviai)
"D" pár
Colo Colo (chilei)–Chivas (mexikói)
"E" pár
Palmeiras (brazil)
Deportivo Táchira (venezuelai)
"F" pár
Deportivo Cuenca (ecuadori)
Goiás (brazil)

2. fázis (csoportmérkőzések)
– február 2. – április 20.
1. csoport
Cienciano (perui)
"D" pár nyertese
Caracas FC (venezuelai)
Sao Paulo (brazil)
2. csoport
Bolívar (bolíviai)
Estudiantes (argentin)
Sporting Cristal (perui)
"B" pár nyertese
3. csoport
The Strongest (bolíviai)
Newell's Old Boys (argentin)
Unión Espanola (chilei)
"F" pár nyertese
4. csoport
Universidad Católica (chilei)
Tigres (mexikói)
Deportivo Cali (kolumbiai)
Corinthians (brazil)
5. csoport
Rocha FC (uruguayi)
"A" pár nyertese
LDU Quito (ecuadori)
Vélez Sársfield (argentin)
6. csoport
Nacional (uruguayi)
Pumas (mexikói)
Atlético Maracaibo (venezuelai)
Internacional (brazil)
7. csoport
Atlético Nacional (kolumbiai)
Rosario Central (argentin)
Cerro Porteno (paraguayi)
"E" pár nyertese
8. csoport
El Nacional (ecuadori)
Paulista (brazil)
Libertad (paraguayi)
"C" pár nyertese

3. fázis (kieséses szakasz)
Nyolcaddöntő: április 26.–május 3.
Negyeddöntő: május 10.–május 17.
Elődöntő: július 19.–július 26.
Döntő: augusztus 2. és augusztus 9.
A világbajnokság ideje alatt (június 9. – július 9.) szünetel a torna.