A Wembley után jöhet Cardiff

Melyik névsor tűnik elsőre ütősebbnek? Az Almunia – Gilbert, Senderos, Campbell, Lauren, Hleb (Pires, 69.), Gilberto Silva, Diaby (Flamini, 46.), Reyes, Bergkamp, Henry (Van Persie, 79.) vagy a Pollitt – Chimbonda, Scharner, Henchoz, Baines, Teale, Bullard, Kavanagh, Mahon (Ziegler, 63.), J. Roberts, Mellor (Johansson, 60.) névsor? Alighanem a döntő többség az első 14 névre voksolna, anélkül, hogy tudná, ők az Arsenalt képviselik.

És melyik gárda léphet fel a Ligakupa február 26-i döntőjében? A bevezető után talán természetes, hogy nem az Arsenal, hanem a Wigan, amely összességében jól sáfárkodott az első mérkőzésen megszerzett egygólos előnyével, és 120 perces ütközet végén megünnepelhette 109 éves fennállása eddigi legnagyobb sikerét.
Az ünneplésre szó szerint az utolsó percig kellett várni, hiszen a szinte a legerősebb összeállításában kezdő – igazából talán csak Fredrik Ljungberg hiányzott – Arsenal addig továbbjutásra állt. Az alap játékidőben José Reyes elhibázott tizenegyese után Thierry Henry fejesével sikerült semmissé tenni a Wigan otthonról hozott előnyét, majd a hoszszabbításban Robin van Persie lövése már összesítésben is az „ágyúsok” felé billentette a mérleg nyelvét.

Aztán jött az utolsó, a 120. perc, és Graham Kavanagh előrevágott labdája, amelyre két wigani támadó mellett a sokkal kedvezőbb helyzetben lévő Philippe Senderos, Sol Campbell páros is startolt. Csakhogy Senderos elkövette immár szokásos helyezkedési hibáját, Jason Roberts pedig résen volt, és Manuel Almunia kapujába passzolt.

A továbbjutással folytatódott a Wigan egy évtizede tartó csodálatos utazása, amelyet Angliában a többség Dave Whelan nevével köt össze. Wigan városában sokáig szinte csak a rögbi létezett, a Wigan Warriors jelentette a fő szórakozást, azonban egy évtizede az üzletember megvásárolta az akkoriban a Third Divisionben (a legalacsonyabb profi ligában) szereplő futballcsapatot.

A legnagyobb brit sportszergyártó cég, a JJB Sports nevű vállalkozás megalapítójának lépése azért is különösen meglepő, mert Whelan 1960-ban elhatározta, örökre szakít a labdarúgással. Jó játékosnak számított, a Blackburn Roversszel az FA-kupa döntőjéig verekedte magát, csakhogy a Wolverhampton Wanderers elleni 0–3-as mérkőzés véget vetett pályafutásának. A találkozón ugyanis lábtörést szenvedett, amely olyan súlyosnak bizonyult, hogy abba kellett hagynia a futballt. Az angol szövetség fájdalomdíjat fizetett neki, abból alapította meg cégét, amelynek segítségével napjainkra 400 millió euróra becsült magánvagyont szedett össze.

Ebből már futotta a Wigan Athletics megvásárlására is, a csapat pedig az ő irányításával folyamatos emelkedésbe kezdett. Sorra jöttek az osztályváltások, a legutóbbi 2005 tavaszán, amikor fennállása során először jutott fel a Premier League-be. Akkor már négy éve Paul Jewell ült a kispadon, a csapat 25 ezres ékszerdobozban (amelyet közösen használt a Wigan Warriorsszal) játszotta hazai meccseit, viszont a filozófiája „ősidők” óta megmaradt: „Nem a játékosok, a csapat a sztár!”

Nemzetközi klasszist azóta sem vettek (pedig Whelan magánvagyonából éppenséggel futotta volna…), viszont így is néhány évtizede elképzelhetetlen magasságokba jutottak. „Huszonnyolc évvel ezelőtt még amatőrök voltunk, most pedig elmentünk az Arsenalhoz, és nagyon jól játszottunk – mondta az elnök. – A lelkünket is kitettük a pályára. Bár nem kaptunk meg legalább két tizenegyest, és a bírónak voltak más megkérdőjelezhető ítéletei is, mégis mi jutottunk tovább.

Nagyszerű mérkőzés volt, remek reklám a futballnak, és boldog vagyok, hogy mi ünnepelhettünk. Ez a legszebb napom azóta, hogy pályára léphettem a Wembleyben!”

LIGAKUPA Elődöntő, visszavágó

Arsenal–Wigan 2–1 – hosszabbítás után (Henry 65., Van Persie 108., ill. J. Roberts 119.)
Továbbjutott: a Wigan, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal

A Manchester United–Blackburn találkozó (az első mérkőzésen 1–1) lapzártánk után fejeződött be.
A döntőt február 26-án játsszák Cardiffban. ---- M ---- A