McMillan édes hazatérése

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.02.01. 01:32
Címkék
Nagy hazatérések szemtanúi lehettünk az NBA-ben: Minneapolisban a múlt héten hét játékost érintő cserét végrehajtó Timberwolves és Boston csapott össze, míg Seattle-be a Portland látogatott a Sonicst a Blazers kedvéért 19 év után elhagyó Nate McMillan edző vezetésével.
A hazatérések közül McMillané sikerült igazán jól, a Nyugati főcsoport alsóházi – egyébként északnyugati – derbijén ugyanis némi meglepetésre vendégsiker született.Óriási ovációval fogadták a még mindig roppant népszerű McMillant Seattle-ben, a közönség nagy része talán arra gondolt, ez lesz az egyetlen szép pillanata a szakember estéjének. A többség láthatóan megbocsátott a Portlandben hat évre 30 millió dollárért aláíró McMillannek, igaz, azért az „áruló” feliratú transzparensek sem maradtak el.

A sorozatban négy idegenbeli meccsen nyeretlen Blazers öszszeszedte magát, és a lepattanópárbajt 47–33-ra megnyerve ötpontos diadalt aratott.
„A fiúk ezen a meccsen értem játszottak – mondta Nate McMillan. – Az ilyen visszatéréseken mindig nyerni akar az ember, és bár féltem a közönség reakciójától, nem volt rossz az összhatás, kifejezetten jól éreztem magam.”

A Minnesota–Boston meccsen a Celtics új kosarasa, Wally Szczerbiak hiába dobott 22 pontot, csapata legjobbjaként nem tudta győzelemre vezetni egykori otthonában a „zöldeket”. A másik oldalon Ricky Davis kevésbé remekelt, de a játékoscsere két mellékszereplője, Marcus Banks és Mark Blount kitett magáért.

Távirati stílusban

Visszatért a Houstonba Jao Ming, de a Rockets vele és Tracy McGradyvel a soraiban is kikapott a Memphistől.

Salt Lake Cityben 79–70-es diadallal nyitotta meg nyolcmeccses túráját a címvédő San Antonio.

A Miami az első negyedben dobott 17 mezőnykosarával beállította klubrekordját, és annak ellenére legyőzte a Clipperst, hogy ellenfele 54 százalékos mezőnymutatóval idénycsúcs-beállítást jelentő 114 pontot dobott.

Zsinórban tizenkettedszer kapott ki a Clevelandtól vereséget szenvedő Charlotte.

NBA, ALAPSZAKASZ, 89. JÁTÉKNAP
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 110–85 (30–28, 31–14, 25–21, 24–22). Ld: M. Banks 20, Blount 16, Garnett 15, ill. Szczerbiak 22, Pierce 21
Seattle SuperSonics–Portland TrailBlazers 111–116 (32–31, 25–27, 25–26, 29–32). Ld: Lewis 27, R. Allen 26, Ridnour 14, ill. Z. Randolph 32, J. Dixon 15, Patterson 14, Przybilla 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik