Műfűre hívták a csapatokat

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.02.04. 01:42
Címkék
Decemberben még arról szóltak a hírek, hogy 2006-ban elmarad a lassan hagyományossá váló terembajnokság. Végül – miután visszakerültek a rendezési jogok a labdarúgóligához – eldőlt: mégis lesz teremfoci, igaz, nem a megszokott tartalommal.
Miután a szervezésre nem maradt idő, így ezúttal elmaradtak a selejtezők, és csak a tornára önkéntesen jelentkező öt élvonalbeli csapat küzd az első helyért az egynaposra szűkült vasárnapi „döntőben”. A helyszín viszont változatlan, továbbra is a debreceni Főnix-csarnok ad otthont a Tippmix teremlabdarúgó-kupa néven futó tornának.

„Mindenképpen szerettük volna megrendezni a terembajnokságot, hogy ne szakadjon meg a hagyomány – mondta Füzessy Zsolt, a liga versenyigazgatója. – Mire azonban biztossá vált, hogy lesz torna, a legtöbb csapat már kialakította felkészülési programját, így azok a klubok vesznek részt az eseményen, amelyeknek megfelelt a február ötödikei időpont. Jövőre viszont már újra a régi rendszerben, az ország több városában, legalább három selejtezőcsoportban rajtol a terembajnokság.”

A hét végén ráérő csapatok a következők: a DVSC-AVE Ásványvíz, a Diósgyőr, a Lombard FC Pápa, a REAC és az Újpest. Az öt együttes körmérkőzéses rendszerben küzd az első helyért, a győztes egymillió, a második helyezett 750 ezer, a harmadik pedig 500 ezer forint jutalmat kap. Emellett díjazzák a gólkirályt, a legjobb kapust és a legjobb mezőnyjátékost, ők a kupa mellé a Mitre ajándékcsomagját kapják majd.

Korábban több kiegészítő program is színesítette a terembajnokságot, ezúttal ezekből kevesebb lesz, hiszen a torna így is délben kezdődik, és este hét óra körül ér véget. A táncoslányok mellett betétprogramot láthatnak a szurkolók, ugyanis a terembajnoksággal párhuzamosan zajlik a szintén meghívásos U17-es torna az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, amelynek a döntőjét és bronzmérkőzését a Főnix-csarnokban bonyolítják le.

Kérdés, milyen hangulat lesz a tornán, ugyanis a Szívtiprók elnevezésű debreceni ultracsoport bojkottálja a tornát, és erre kéri a többi tábort is. A távolmaradás oka a labdarúgás jelenlegi helyzete, a liga és az MLSZ vitája, valamint a teremtorna lebonyolításával kapcsolatos anomáliák.
„Én is olvastam a szurkolók írását – mondta Füzessy Zsolt. – Sajnos mindig vannak olyanok, akiknek az a fontos, hogy megakadályozzák a sportszakmai elképzeléseket. Azt gondolom, néhány száz ember nem befolyásolhatja egy kétszázötvenezres lélekszámú, futballszerető város közönségét, és ha nem is lesz telt ház vasárnap, akkor ennek nem ez lesz az oka.”

VASÁRNAPI FOCI HÉT ÓRÁN ÁT

A torna műsora:
12.00: REAC–DVSC-AVE
12.30: DVTK–Újpest
13.00: REAC–Pápa
14.00: DVSC-AVE–DVTK
15.30: Pápa–Újpest
16.00: REAC–DVTK
16.30: DVSC-AVE–Pápa
17.00: REAC–Újpest
17.30: Diósgyőr–Pápa
18.10: DVSC-AVE–Újpest

A BELÉPŐ ÁRA: 2000 FORINT

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- J ---- D
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés a Slovan–DAC meccsen történt rendbontások ügyében

Minden más foci
3 perce

Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC

Kézilabda
34 perce

Tekvandó: Sopuch Péter Európa-bajnoki ezüstérmes

Egyéb egyéni
56 perce

Az osztrák ligában indulhat az FTC jégkorongcsapata – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Női vízilabdázóink legyőzték Ausztráliát, ott vannak a világkupán a négy között

Vízilabda
1 órája

F1, Szaúdi Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
1 órája

Női kézilabda: megbüntették Faluvégi Dorottya csapatát

Kézilabda
1 órája

Fordított és győzött az Óvár az ETO Akadémia vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik