Balzsay: újra gyors siker

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.02.05. 02:51
Címkék
Úgy tűnik, az Universum Box-Promotion, illetve leányvállalata, a Spotlight Promotion Balzsay Károly (11–0, 7 K. O.–T. K. O.) esetében is Peter Hanraths, egykori gazdasági igazgató kedvelt terminológiáját használja, és hároméves periódusban gondolkozik. Nagyközépsúlyú reménységünk már túljutott a tanulóéven, most pedig az inasévét tapossa, és hamarosan jöhet a vizsga. Az Universum eddigi két magyar bunyósa, Kovács István és Erdei Zsolt egyformán a 13. profi mérkő-zésén vívta első címmeccsét, Balzsay, ha minden jól alakul, már a tizenkettediken megteheti ezt.
Az eredeti tervek szerint már Düsseldorfban a német nemzetközi bajnoki övért kellett volna csatába indulnia, de kijelölt ellenfele, Alexander Awdijan fogyasztási gondok miatt lemondta a találkozót, így a kolumbiai José Warner (9–10, 4) ellen „csak” nyolcmenetes felhozó ütközet várt rá. Előjelnek nem feltétlenül rossz, hiszen karrierje első címmérkőzése előtt Kokó és Madár is nyolcmenetes csatát vívott, és az angolai Manuel Gomest, illetve a brazil Roberto Coelhót pontozással múlta felül.Balzsay viszont nem akart nyolcszor három percet tölteni a ringben, és a negyedik felvonás után befejezte a Warner elleni találkozóját.Igaz, lassan már ideje volt egy gyors Balzsay-győzelemnek, hiszen az ütőerejében talán az összes magyar profi világbajnokot felülmúló öklöző a legutóbbi két mérkőzését – a fehérorosz Konsztantyin Mahankov és az orosz Szergej Harcsenko ellen – „csak” pontozással tudta megnyerni, miközben az előtte megvívott nyolc meccséből hatot is a tervezett menetszám előtt zárt le.Karesz igazából a második menetben nyitotta ki a „pofonládát”, akkor kétszer is a padlóra küldte Warnert, aki – világbajnokunk, Erdei Zsolt szerint – csodával határos módon mindig felkelt, és folytatta a harcot. A következő két menet viszonylag békésen telt, ezért is volt meglepő, hogy a kolumbiai az egyperces szünetet követően nem jött ki a sarokból, hanem jelezte, neki Balzsayból és Düsseldorfból ennyi bőven elég volt.Mi pedig várjuk a folytatást, április 8-án, Kielben, remélhetőleg már bajnoki övért.Már érett a címmeccsre
A Balzsay–Warner mérkőzésen szorítósegédként közreműködő Erdei Zsolt elégedett volt honfitársa produkciójával.
„Nagyon jó meccs volt, hihetetlen, mennyit kibírt az ellenfél – mondta a WBO félnehézsúlyú világbajnoka. – A másodikban kétszer padlót fogott, akkor azt hittem, itt a vége, erre felállt, magasba emelte a kezét, és folytatta. Utána Karesz kicsit erőlködött, ordítottunk neki, hogy nyugodtabban, lazábban, előzgesse meg Warnert, szerencsére meg is valósította. Még két-három ilyen mérkőzés, és azt hiszem, érett lesz az interkontinentális bajnoki csatákra. A német bajnokira már most megérett, de néha még kicsit könnyelmű, leengedi a kezét, de ez tényleg csak szőrszálhasogatás, az én maximalizmusom. Nagyon elégedett vagyok Karesszal, akárcsak Fritz Sdunek, illetve mindenki a klubon belül.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik