Mido hat hónapig nem játszhat a válogatottban

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.02.09. 00:18
Címkék
„Én leszek a torna sztárja” – ígérte honfitársainak Ahmed Hoszszam Mido az Afrikai Nemzetek Kupája előtt. Nemigen váltotta be a szerepléséhez fűzött reményeket – csak egy gólt szerzett, a nyitó meccsen –, kedd este pedig az esélyét is eljátszotta annak, hogy esetleg ő döntse el a finálét. Gyalázatos viselkedése miatt kitették az egyiptomi keretből, és hat hónapra eltiltották a válogatott szerepléstől.Már csak tizenegy perc volt hátra a Szenegál elleni elődöntőből, amikor Hasszán Sehata, a házigazdák szövetségi kapitánya lehívta az eladdig keveset mutató Midót. A kölcsönben a Tottenhamben játszó támadó (egyébként a Roma futballistája) már a pályán elkezdett szájalni, s az 1–1-es állással mit sem törődve, kényelmesen baktatott lefelé, majd az oldalvonalon kívülre érve ordítozni kezdett a főnökével. „Miért engem hívtál le?” – „Mert én vagyok az edző!” – „Te csak egy szamár vagy!” – hangzott a rövid szópárbaj, amire meg nem erősített hírek szerint Sehata még visszavágott azzal a mérsékelten frappáns riposzttal, hogy „Te vagy a szamár!”A csapat rangidősének, a 39 éves Hoszam Hasszánnak kellett elrángatnia a kapitány közeléből a 22 éves hőzöngőt, de akkor a 74 ezer néző már egy emberként tüntetett ellene. Mido balszerencséjére a helyére becserélt Amr Zaki három perccel később remek mozdulattal bebólintotta a győztes gólt, ám őt az edzői stáb egyik tagjának kellett nógatnia, hogy menjen oda ünnepelni a többiekhez.Mire Mido elhagyta a stadiont – jó két órával a lefújás után, mivel doppingvizsgálatra sorsolták ki –, már lehiggadt annyira, hogy a rá váró újságíróknak diplomatikusan nyilatkozzon: „Sok helyzetünk volt, miután lejöttem. Remélem, megnyerjük a döntőt” – mondta illemtudóan. Ez azonban nem hatotta meg az egyiptomi sajtót, mindenütt elítélően írtak róla, az egyik újság szalagcíme például így szólt: „Mido eljátszotta a nemzet tiszteletét”. A szövetség sem késlekedett sokáig, vezetői még kedd éjjel összeültek, és határoztak a szankcióról. Másnap reggel Szamir Zaher elnök jelentette be, hogy hat hónapra kizárják a bűnöst a válogatottból, még ha ezzel nem is minden játékos értett egyet.Megjegyzendő, Mido már a kontinensviadal előtt megcsillantott valamit a jelleméből: kijelentette, nem hajlandó egy szobában lakni valamelyik társával, helyette a feleségét akarja beköltöztetni. Most már semmi sem akadályozza meg abban, hogy kettesben legyen az aszszonnyal…„Az egyiptomi együttes nem Midóból áll, ő csak egy labdarúgó a huszonháromból. Ezért nem vele törődünk, hanem igyekszünk elfelejteni a problémákat, hogy a döntőre koncentrálhassunk. A felkészülés sokkal fontosabb, mint bármely konfliktus a kapitány és Mido között” – hangoztatta Savki Garib, Sehata asszisztense.Az eset érdekessége, hogy a keretben kevés a befejező csatár. Hárman maradtak, egyikük a már említett veterán, Hoszam Hasszán, márpedig a torna eddigi szakaszában többnyire jól működő elefántcsontparti védelem feltörése nem lesz egyszerű feladat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik