Hercegfalvi Zoltán járt Németországban, próbálkozott Izraelben, figyelték orosz, osztrák együttesek, végül a cseh Slavia Praha szerződtette. A háromszoros válogatott csatár a Palermo elleni UEFA-kupa-mérkőzésen (2–1) csütörtökön bemutatkozott új csapatában.
Hercegfalvi Zoltán a cseheknél lett igazán elszánt labdarúgó
Hercegfalvi Zoltán a cseheknél lett igazán elszánt labdarúgó
– Gondolom, nagy a boldogság. Egy hónapja még azt sem tudta, hol folytatja, ma meg már UEFA-kupa-visszavágóra készülhet. – Valóban bizonytalanná vált a helyzetem – mondta Hercegfalvi Zoltán. – Azt tudtam csupán, hogy a tavasszal nem Pápán, a Lombardban folytatom a pályafutásomat, hiszen éppen a klub irányítói szorgalmazták az üzletet.
– Nyilván nagy pénzt reméltek, de végül csak kölcsönadás lett a vége. – A két klub közötti megállapodás részleteiről nem tudok, nem is tartozik rám, bár sejtem, hogy a pápaiak nem jártak rosszul. Azt viszont tudom, hogy az igazán nagy üzlet az lenne számukra, ha fél év múlva végleg megvenne a Slavia. A cseheknek opciós joguk van, most már minden azon múlik, hogyan teljesítek, s akkor Prágában maradhatok.
– De maradna-e? Milyenek az első benyomásai? – Minden rendben, remekül érzem magam. Bár nem turistaként jöttem, azt azért már látom, hogy Prága csodálatos város. Hangulatos utcákkal, kedves, barátságos, vendégszerető emberekkel.
– No meg fantasztikus sörözőkkel. Az Aranytigrisben, Jaroslav Haseknak, a Svejk világhírű írójának törzshelyén járt-e már? – Ott még nem, de természetesen hallottam róla. Persze voltam már sörözni a csapattal, de nem vittük túlzásba, időnk és energiánk sem volt rá, hiszen az utóbbi napokban teljes erővel a Palermo elleni UEFA-kupa-mérkőzésre készültünk. Csodás szállodában laktunk, szinte „steril körülmények között”, csak a meccsre koncentráltunk. Kielemeztük az olaszok játékát, edzőnk kiosztotta s személyre szabta a feladatokat. Az eligazításon arról nem esett szó, hogy játszom, így aztán rendkívül boldog vagyok, hogy pályára léphettem. Bár csupán ötezren voltak, ám örülök, hogy győztes meccsen mutatkozhattam be a prágai közönségnek, s akik látták a mérkőzést, bizonyíthatják, nagyszerűen futballoztunk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Jó csapat a Palermo, de mert nálunk az előny, érthető optimizmussal várjuk a jövő heti visszavágót.
– Kilenc percet játszott, mégis elégedett, pedig itthon az egyik legjobb befejező csatárnak tartják. Mit gondol, mi a különbség a cseh és a magyar labdarúgás között? – Három hete élek Prágában, s lehet, furcsán hangzik, lehet, hogy sokan megköveznek érte, mégsem titkolom, az eltelt idő alatt is érezhető az a hatalmas különbség, amely a két ország futballja között van. Tudom, majdnem mindegyik külföldön futballozó magyar ezt mondja, de éppen ezért igaz, éppen ezért kellene tenni valamit.
– Rébuszokban beszél… Melyek a leginkább jellemző különbségek? – Jobbak az edzések, felkészültebbek az edzők, kiválóak a körülmények – és sorolhatnám reggelig. Minden és mindenki a labdarúgást szolgálja, emiatt más a futballisták mentalitása is. Ebben tapasztalható a legnagyobb eltérés.
– Magyarországon mi akadályozta abban, hogy teljes erőbedobással küzdjön, hogy mindent a labdarúgásnak rendeljen alá? – Keveset tettek azért, hogy a maximumot hozzák ki belőlünk. Az itteni szakvezetők állítják, technikailag képzettebbek vagyunk az átlagnál, ám a mentalitásbeli hiányosságok miatt képtelenek vagyunk huzamosabb ideig a profi világban szerepelni. Otthon, sajnos, senki és semmi sem kényszerít bennünket a maximumra, de ennél is nagyobb baj, hogy ebben a miliőben éltünk, s ebben a miliőben nevelik a jövő nemzedékét. Amíg nem változik meg a mentalitásunk, ne is reménykedjünk a felzárkózásban. Három hete vagyok itt, s érzem, jó hatással van rám a közeg. Talán maradhatok tovább: a pápaiak s persze saját magam boldogulása is függ tőle.