Genzwein Ferenc: Visszalépek!

Az elmúlt hetekben, sőt hónapokban a játék volt a legkevésbé fontos. A csapatok ugyan püfölték egymást meg a labdát a sáros edzőpályákon vagy az elegánsabb műfüvön, de a hírek elsősorban arról szóltak, hogy ki kit utál, ki adott be feljelentést, ki mit ígér, s ki lesz a befutó. De már csak két nap, s talán befejeződik a minden idők egyik legdurvább kampányával zajló MLSZ-elnökválasztás. A heccelés, egymás lejáratása hétfőn véget érhet, feltéve, ha a jelöltek egyike megkapja a megkoronázáshoz szükséges szavazatokat.

Maradtak ketten, Kisteleki István, valamint nagy ellenfele, Pellady Péter – Genzwein Ferenc kiszállt a küzdelemből.
Csodálkozni persze aligha kell a sikeres üzletember döntésén, aki ismeri őt, az pontosan tudja, soha nem szállt be az adok-kapokba, nem voltak ilyen-olyan ügyei, sem edzőként, sem klubvezetőként. Talán ez is volt a baj vele, túlságosan csendes, visszahúzódó, márpedig most kellett volna harcolnia, bizonygatnia, hogy amíg mások vízipisztollyal vagy mozsárágyúval lövöldöznek egymásra, addig ő megpróbál csak a futballra s az esetlegesen rá váró feladatokra koncentrálni. De ez már nem aktuális. Genzwein Ferenc, csakúgy, mint annak idején, most is viszszavonulót fújt (egy korábbi választáson Benkő László javára lépett vissza…).

– Meggyőzték, avagy sétálgatott fel s alá a monori sörgyára tartályai között, s azt mondta: no jó, ebből én nem kérek, kiszállok, köszönöm, ennyi volt.
– Valahogy így történt – mondta Genzwein Ferenc. – Rengeteget gondolkodtam, töprengtem, győzködtem magam, de újra és újra csak az lett a vége, hogy elég, nekem ebben a háborúban nincs keresnivalóm.

– Háborúnak minősíti az elnökválasztást?
– Miért, nem az?! Azt hittem, a magyar futball gazdasági és szakmai válságtól szenved, de tévedtem. Van itt még más is: erkölcsi válság. Amíg az első kettő, ha lassan is, de orvosolható, addig az utóbbi kezelhetetlen. Mondtuk már sokszor, hogy ez a mélypont, nem ismétlem újra. Úgyis érzékeli mindenki.

– Lehet, hogy ezért kellett volna harcolnia, és győznie. Hogy erről a mélypontról az ön vezetésével elmozduljon az egykoron sikeres sportág. Nem érzi úgy, hogy megfutamodott?
– Nem. Beláttam, ha esetleg engem választanak, nem lesz annyi erőm, hogy békét teremtsek, s nyugalmat hozzak a sportágba. Ez van. A helyzet annyira eldurvult, hogy azt semmilyen választás nem tudja helyrehozni. Többfelé szakadt a futballtársadalom, a táborok pedig egyre inkább távolodnak egymástól. Sajnos nincs vége a háborúnak, győzzön bárki is. Amúgy ennek a választásnak mindenhez köze van, csak a futballhoz nincs.

– Mi az, ami leginkább elrettentette és visszalépésre késztette?
– A folyamat maga, amely hetek, hónapok óta zajlik, de ha akarja, mondok konkrét példát is. Ott volt az amatőrök velencei tanácskozása. Kérdem én, milyen demokrácia az, ahová csak egy elnökjelöltet hívnak meg, a másikat, aki nagy lelkesen odamegy, hogy szót kérjen, a terveiről beszéljen, egyszerűen be sem engedik, megalázva ezzel, a harmadikat pedig – és ez lettem volna én… – meg sem hívják. Odamentem volna, ha igényt tartanak rám.

– Kész programot vázolt volna fel?
– Nem csináltam úgynevezett nagydolgozatot, de a vázlataimból minden kiderült volna. No, de erről már felesleges beszélni. Mondom, megdöbbent az a kirekesztés, amely az elnökválasztási kampányt jellemzi.

– Gondolom, nem lesz ott a hétfői közgyűlésen.
– Eszem ágában sincs elmenni! Megpróbálok kívülálló maradni, mert ez a helyzet cseppet sem tetszik, de azon csodálkozom, hogy a médiumok viszonylag toleránsak ezzel a súlyos erkölcsi válsággal szemben. ---- A ---- A