Győr: az igazság pillanata

Szinte minden a Győr mellett szólt. Az ETO nyerte meg a legutóbbi bajnokságot, a Magyar Kupa-finálét címvédőként várhatta, ráadásul az idei bajnoki alapszakaszt is az élen zárta – mégpedig úgy, hogy az utolsó fordulóban éppen a Cornexit győzte le 43–27-re. A kupafináléban persze nem járt semmilyen bónusz az egy héttel ezelőtti kiütéses sikerért, itt 0–0-ról indultak a felek, s a győriek 2005. május 22. óta egyébként is tudják, hogy a székesfehérváriakkal szemben nem szerencsés a látszatra adni. Abban a szezonban hatszor találkoztak a csapatok, s ötször nyertek is Róth Kálmán tanítványai, méghozzá különösebb megerőltetés nélkül. A hatodik meccsen elég lett volna az ötgólos vereség is, hiszen az EHF-kupa döntőjének első összecsapását 27–21-re nyerték meg a Rába-partiak. Az a májusi vasárnap mégis a Cornexi históriáskönyvébe került be aranybetűkkel, hiszen hatalmas meglepetést szolgáltatva 28–19-re győztek Szabó Edina tanítványai, s ezzel első európai kupadöntőjükön felértek a csúcsra.

A gödöllői szervezők rengeteg gondja közül egy megoldódott szombatra. Noha a csarnokot nem sikerült kibővíteni 24 óra alatt, és normális eredményjelzőt sem tudtak beszerezni, de legalább az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz. Elvonultak a felhők, kiderült az ég, így nem kellett attól tartani, hogy a tetőszerkezet beázása miatt veszélybe kerül a meccs megrendezése (mint történt az egy nappal korábban, a Győr–FTC elődöntő előtt), eltehették a vészhelyzet esetére előkészített felmosórongyokat is. Aprócska siker, de mint tudjuk: aki a kicsit nem becsüli… Eljöttek a két csapat szurkolói is, de mindjárt tegyük hozzá: nem azonos létszámban. A győriek legalább kétszer anynyian képviseltették magukat a lelátón, így joggal zúgott az ETO-tábor: „Itthon vagyunk!”

Róth Kálmán néhány változtatással igyekezett meglepni az ellenfelet: hiányzott a kezdőből a pénteken remekül védő Herr Orsolya, a jobbszélső Kovacsicz Mónika, a román válogatott Aurelia Bradeanu, valamint Vérten Orsolya. Az viszont cseppet sem volt meglepő, hogy a fehérváriak külön készültek a Fradi ellen 14 gólt szerző Görbicz Anita semlegesítésére, az orosz légiós, Krisztina Triscsuk vigyázott az ETO klasszisára. Hatalmas iramban kezdődött a kupadöntő, s az első percekben úgy tűnt, tartani tudja a lépést vetélytársával a Cornexi. Aztán 3–3 után elkapta a fonalat a Győr, működött a kőkemény védekezés, eredményesek voltak a lerohanások, s az időközben pályára lépő Bradeanu is bekapcsolódott a gólgyártásba.

Még tíz perc sem telt el, amikor Szabó Edina 7–3-as győri vezetésnél időt kért, ám a jó tanácsok segítségével is csak átmenetileg tudták a fehérváriak visszafogni a rivális száguldását. Görbicz könnyedén szabadult meg őrzőjétől, s a Cornexi-hívek nagy bánatára ott folytatta, ahol a Fradi ellen abbahagyta. A szívvel-lélekkel kézilabdázó irányító a 18. percben már az ötödik gólját lőtte, azaz jó úton volt pénteki produkciója túlszárnyalása felé. Becsülettel küzdött a Cornexi, Szabó Edina próbálta tartani a lelket játékosaiban, ám ezúttal nem volt vezéregyénisége csapatának, míg a nagy kedvvel játszó ETO-ban szinte nem akadt gyenge pont. A 22. percben, 15–7-nél valószínűleg újra letette volna a zsűriasztalra az időkérést jelző táblát a Cornexi edzője, de erre nem volt lehetősége, ám a szünetig egyegységnyit így is faragott a fehérvári csapat a hátrányból.

A fordulás után Bódi Bernadett harmadik kiállítása és az ezzel járó piros lap miatt kellett átszerveznie csapatát a Győr mesterének, de nem okozott nagy fennakadást a váltás, hiszen helyére válogatott játékos, Kovacsicz érkezett. A különbség pedig egyre csak nőtt, s a 43. percben, Bradeanu találata után tízig számolhatott az ekkortájt már – joggal – mámoros győri szurkolósereg (25–15).

A fehérváriak becsületére váljon, hogy ekkor sem adták fel, megpróbálták a lehetetlent, de küldetésük során csak részsikereket értek el. Talán későn eszmélt a Cornexi, hiszen így csak csökkenteni tudta a különbséget, s a Győri Graboplast ETO 2005 után másodszor nyerte meg a Magyar Kupát.

Mestermérleg
Róth Kálmán, a Győr edzője: Bár már a szünetben jelentős különbséggel vezettünk, aki ült már kispadon, tudja, hogy csak a lefújás pillanatában szabad megnyugodni. A Dunaferr és a Ferencváros búcsúztatásával jutottunk el a fináléig, igazságtalan lett volna, ha nem nyerjük meg a kupát.

Szabó Edina, a Cornexi edzője:Sajnos nagyon sok sérültünk volt, így ebben a helyzetben mindenképpen örülnünk kell a második helynek, annak, hogy kupadöntőt játszhattunk. A győri erősebb csapat, mint a miénk, ezzel együtt lehetett volna jobb a teljesítményünk – most ennyire voltunk képesek.

Örömszavak:
Mörtel Renáta: – Csodálatos hangulatú mérkőzés volt, amelyen egyértelműen bebizonyítottuk, hogy ott a helyünk az élvonalban.
Görbicz Anita: – Fantasztikus csapat a miénk, és ami a legfontosabb: nagyon egységes.
Herr Orsolya: – Ezt akartuk elérni, erre készültünk. Egy pillanatra sem becsültük le a Cornexit, hiszen nem akartunk ugyanabba a hibába esni, mint tavaly az EHF-kupa fináléjában.
Juhász Gabriella: – Ez a siker nemcsak a miénk, hanem azoké a szurkolóké is, akik elkísértek minket Gödöllőre, és mind a két napon elképesztő hangulatot varázsoltak a csarnokba.