Majd nyolc hónap elteltével lépett pályára tétmérkőzésen a DVSC együttesében Ronald Habi, még ha egyelőre nem is a felnőtt-, csupán a juniorcsapatban.
M. Németh Péter
Ronald Habi bízik benne, hogy lendületes futballjával bajnoki címhez segítheti a Debrecent
M. Németh Péter
Ronald Habi bízik benne, hogy lendületes futballjával bajnoki címhez segítheti a Debrecent
2006. április 10., Fáy utca, Vasas–DVSC ligabajnoki, zéróhoz közeli nézőszám. Ronald Habi miatt mégis érdekes parti. A vendégek horvát középpályása tavaly július 27-én, a Hajduk Split elleni (3–0) debreceni Bajnokok Ligája-selejtezőn térdszalagszakadást szenvedett, augusztus 18-án megműtötték, egyszersmind megindult a visszaszámlálás a visszatérésig. Hat, hat és fél hónapra van szükség az ilyen sérülésből való tökéletes felépüléshez, optimális esetben tehát március közepén már nem csupán az edzéseken hallgathatta volna Supka Attila vezényszavait.
Hogy a magyar futball kapcsán semmilyen értelemben sem beszélhetünk ideális körülményekről, a légiós elhúzódó rehabilitációja is bizonyítja, Habi tudniillik április első harmadának végére is csak a tartalékokig jutott. Persze ennek is lehet örülni, illetve annak, hogy emberi számítás szerint a Fehérvár elleni Magyar Kupa-meccsekre talán bevethető állapotban lesz.
„Erős vagyok, mint a vas – indított habitusának megfelelően a középpályás, majd óvatosabb hangnemre váltott. – Hála Istennek, nem fájt a térdem, igaz, még féltettem. Minél többször lépek pályára, annál hamarabb leszek tökéletesen fitt. Bizonyos helyzeteket az edzéseken képtelenség szimulálni. A gyakorlásokon nem aggódom, mert bár nem kérem, tudom, hogy a többiek vigyáznak rám. Az utóbbi három hétben a masszőrünk, Dankó Mihály külön foglalkozott velem, s ez idő alatt mind fizikailag, mind mentálisan sokat javult az állapotom.”
Mindazonáltal Habi még nincs olyan kondícióban, hogy legalább az A-csapat kispadjára leülhessen. „Két-három juniormeccset még biztosan le kell játszanom, hogy legalább a cseresorba léphessek, bízom benne, hogy a REAC elleni, csütörtöki összecsapáson is kilencven percet futballozhatok. Magyarországon nehéz helyzetben vannak a sérült játékosok, a rehabilitációt a pályaviszonyok is megnehezítik.
A Fáy utcában például elképesztő minőségű talajon játszottunk, de ez sajnos általános. A visszatérő labdarúgók a juniorcsapatban lépnek pályára a sérülésük után, ezek az együttesek viszont a centerpályáknál lényegesen rosszabb állapotú küzdőtéren futballoznak. A Vágóhíd utcai pályán most áll a víz, feltételezem, csütörtökön műfüvön fogadjuk a REAC-ot.”
A Supka Attila dirigálta gárda pedig pénteken az Oláh Gábor utcában randevúzik a rákospalotaiakkal – a kötelező győzelem terhével. „A múlt hét végén Angliában a Manchesterre az Arsenal várt, mégis megoldotta a feladatot, otthon pedig a Crvena zvezda is hozta a kötelezőt – említette példaként két kedvenc alakulatát Habi. – A Zvezda útja immár sima, a Manchesteré korántsem. A miénk? Az sem nyílegyenes, de még van esélyünk a duplázásra. Ehhez meg kell nyernünk valamennyi mérkőzésünket. Nem kizárólag a játékvezetők miatt vagyunk hátrányban, ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk: sokat hibáztunk. Az aranyérem mindamellett még nem úszott el, s amíg matematikai esély mutatkozik a megszerzésére, addig harcolnunk kell érte. Remélem, a bajnokság végén is érdemes lesz számolgatnunk.”