Menny és pokol között

Mike Tyson, Evander Holyfield, Lennox Lewis.
Ocean’s Eleven (Magyarországon: Tripla vagy semmi), Viktor Juscsenko, Lucy Liu (például).
Az egyik oldalon egy felfelé ívelő bokszkarrier lehetséges, végül a valós életben be nem teljesülő lehetőségei, a másikon pedig egy civil pályafutás (egykori) sarokkövei. Vladimir Klicsko felnőttként az előbbiekről álmodozott, utóbbiakat pedig „megkapta”. Egy filmszerep (a vásznon azért csak összeakadt Lewisszal, még ha a meccs a kaszinórablás miatt félbe is szakadt…), politikai szerepvállalás (a 2004-es „narancsos forradalomban” a demokratikus ellenzék vezetőjének, Viktor Juscsenkónak az egyik fő támogatója volt, még kampányrendezvények szervezésére is vállalkozott), illetve a sztársággal együtt járó világhírű (ex)barátnő, Lucy Liu. Közben meg a nagy álmokból – részben önhibáján kívül – semmi sem lett.

Sőt egyelőre az is kérdés, lesz-e még valami Vladimir Klicsko bokszpályafutásából? A kérdésre adandó válasz nagyban függ a Chris Byrd elleni, szombati találkozó eredményétől, hiszen például vereség esetén gyakorlatilag borítékolható a válasz. Merthogy az utóbbi években Klicsko csak nyomokban emlékeztetett arra az „Acélkalapácsra” (Steelhammer az egyik elfogadott beceneve), aki 2002 végéig korlátlan úr volt a WBO-nál (Bokszvilágszervezet), és aki arra készült, hogy fivérével, Vitalijjal testvériesen elosztja a királykategória négy legfontosabb világbajnoki övét. Csakhogy amíg Vitalij meg tudott lódulni felfelé, és mindössze a visszavonulásra kényszerítő sérülése akadályozta meg a kiteljesedésben, addig Vladimir meredeken elindult lefelé.

A dél-afrikai Corrie Sanders törte meg először, 2003 márciusában alig 200 másodperc alatt négyszer padlóztatta, egy évvel később az elképesztően magas (11:1) oddsszal adott Lamon Brewster is hatalmas csapást mért rá (K. O. az ötödik menet végén), és bár az ukrán azóta három mérkőzést nyert meg, csak Eliseo Castillo ellen úszta meg a számolást. A messze nem világverő DaVarryl Williamson és Samuel Peter viszont tartott neki némi matekleckét, és lehet, hogy más pontozóknál az ő kezük lendült volna a magasba…

Viszont a még mindig csak 30 éves Vladimir Klicskóra szüksége van a nehézsúlynak, hiszen talán benne van meg a legtöbb adottság (akár sportszakmai, akár pénzpiaci) ahhoz, hogy lendítsen a nehézsúly kátyúban veszteglő szekerén. Talán ezért is kapta meg viszonylag könnyedén a lehetőséget, hogy bokszolhasson Byrddel, és három évvel a Sanderstől elszenvedett veresége után ismét nehézsúlyú vb-övet viselhessen. Talán nem is lehet kérdés, hogy ez az utolsó lehetősége.
„Tudom, sokan már a meccs előtt temetnek, de óvatosan kell bánni a szavakkal, a mérkőzés után, akár a bumeráng, minden kijelentés vissza is üthet – mondta Vladimir Klicsko. – Érdekes, gyerekként sohasem álmodtam arról, hogy bokszoló leszek, leggyakrabban katonaként vagy űrhajósként képzeltem el magam. Most viszont bokszoló vagyok, bokszolni szeretnék, és világbajnok akarok lenni. Az elmúlt években rengeteg pofont kaptam, de ezek csak jobb, komplettebb bokszolóvá tettek. Örülök, hogy vége a felkészülésnek és a várakozásnak, szombaton nem lesz kegyelem.”

A sors keze, vagy sem, nem tudni, mindenesetre tény, hogy Vladimir Klicsko az önéletrajzában a Terminátort, a Mátrixot és a Múmiát jelölte meg kedvenc filmjeként. Most neki sincs túl sok választása: vagy átrobog a mezőnyön, vagy elveszik az útvesztőben, vagy eltűnik a süllyesztőben.

Az ukrán „Acélkalapács” esélyei a bajnokok ellen

CHRIS BYRD (amerikai, IBF)
Ha a 2000-es mérkőzésüket nézzük, egyértelműen Vladimir Klicsko az esélyesebb, ráadásul technika tekintetében és ütőerőben azóta is meggyőző az előnye. Ütésállóságban, motivációban és rutinban viszont inkább az amerikai felé billen a mérleg nyelve, igaz, a közelmúltban Jamel McCline és Andrew Golota ellen Byrd is minden volt, csak meggyőző nem.
NS-tipp: 60 százalék

NYIKOLAJ VALUJEV (orosz, WBA)
„Szovjet” csúcsrangadó a két, egyformán két méteren felüli bunyós között, amelyben a technika és az ész (Klicsko) találkozna a képzetlenségét a nyers erővel ellensúlyozó riválissal. Valujev valószínűleg nem kapna olyan pontozói és bírói támogatást, mint az első vb-címmeccsén John Ruiz ellen, mert Vladimirnak még az övénél is nagyobb a marketingértéke.
NS-tipp: 75 százalék

HASIM RAHMAN (amerikai, WBC)
Lennox Lewis eddigi utolsó legyőzője, aki a lucky punchcsal megnyert meccsén kívül az elitből talán csak James Toney (döntetlen) ellen nyújtott jó teljesítményt, miközben a Lewis elleni visszavágó mellett a lefelé tartó Evander Holyfieldtől és a színtelen-szagtalan John Ruiztól is kikapott, Oleg Maszkajev meg kiütötte a ringből. Az egyben lévő Klicskónak nem jelenthetne gondot.
NS-tipp: 80 százalék

SZERGEJ LJAHOVICS (fehérorosz, WBO)
A tranzitivitás elve alapján Ljahovicsé a meccs, hiszen ő Amerikában, padlózás után is megverte a Klicskót megsemmisítő Lamon Brewstert. A szovjet iskola két képviselője aligha bocsátkozna nyílt, őszinte harcba, technikailag talán az ukrán a jobb, fejben és ütésállóságban viszont a 16 hónapos kihagyás után csúcsra érő fehérorosz.
NS-tipp: 55 százalék

Futóverseny helyett bokszmérkőzés

Az eredeti tervek szerint Chris Byrdnek (39–2–1, 20 K. O.–T. K. O.) egy évvel korábban kellett volna megpróbálnia revánsot venni Vladimir Klicskón (45–3, 40) a 2000. október 14-én elszenvedett vereségért, az amerikai azonban akkor lemondta a csatát. Szombaton Mannheimben viszont már nincs apelláta, az ukrán ellen teszi kockára ötödször az IBF nehézsúlyú világbajnoki övét. Ha úgy bokszol, mint hajdan Kölnben (sokszor úgy tűnt, nem a győzelemre, hanem a túlélésre játszik), esélye sincs, de ha változtat felfogásán, simán legyőzheti az elmúlt években sebezhetőnek tűnő Klicskót.

„Most nem rohangálok el előle, bokszolunk egy jót, aztán hazaviszem az övet – mondta az amerikai világbajnok. – Nem vitás, hogy most Vladimir az első számú kihívóm, ő a legméltóbb a párharcra. Sokan őrültnek tartanak, hogy még egyszer kiállok ellene, ráadásul Németországban, de én nem aggódom. A legutóbbi mérkőzésünk óta én hat évvel okosabb, ő meg hat évvel öregebb lett.”

A két bunyós egyébként szokatlanul laza, különösebb feszültségektől mentes sajtótájékoztatót tartott Mannheimben, és a bukmékereknél favoritnak tartott Klicsko is óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt.
„Byrd sokkal tapasztaltabb, ravaszabb lett, amióta először összefutottunk. Ráadásul ez a mérkőzés más, mint a legutóbbi meccseim, hiszen itt a világbajnoki öv a tét. Rengeteget dolgoztam azért, hogy én legyek Chris kihívója, és ha már eljutottam idáig, nem akarok itt megállni. Chris a leghosszabb ideje hivatalban lévő nehézsúlyú világbajnok, azon leszek, hogy szombaton véget érjen az uralma” – jegyezte meg az ukrán ökölvívó.

Mégis van visszaút!

They never comes back.
Sohasem térnek vissza.
Több mint fél évszázadon keresztül ez volt a nehézsúlyú profi ökölvívás egyik „alapszabálya”. Aki elveszítette világbajnoki övét, utána képtelen volt visszakapaszkodni a trónra. Hívhatták Jack Dempseynek, Joe Louisnek vagy bárkinek, ha egyszer vesztett, örökre elveszett.
Az „átkot” Floyd Patterson törte meg, aki 1959. június 26-án még brutális verést (a harmadik menetben, az adott felvonás hetedik leütését követően ért véget a találkozó) kapott Ingemar Johanssontól, aztán hat nap híján egy évvel később az ötödik menetben revánsot vett a svéden, és visszaszerezte koronáját.
A visszatérések egyik nagy királya természetesen „A legnagyobb”, Muhammad Ali volt, aki hároméves (1967–70) önkéntes száműzetését követően elsőre nem járt ugyan szerencsével (1971-ben Joe Frazier kipontozta), a későbbiekben viszont kétszer is visszavette jogos tulajdonát. 1974 októberében George Foreman kiütésével lett a WBA és a WBC bajnoka, és bár Leon Spinks 1978 februárjában detronizálta, hét hónappal később ismét Ali derekén ragyogott az öv.

Ugyanakkor a mai mezőny kiegyensúlyozottságát (sajnos ez inkább a mennyiségre, nem pedig a minőségre igaz…) elnézve azon cseppet sem kell csodálkozni, hogy például a www.boxrec.com portál rangsorának első hat helyezettje közül három – Chris Byrd (1.), John Ruiz (4.), Hasim Rahman (6.) – is már megjárta oda-vissza a menny és a pokol közötti utat.