Limo nyerte a taktikai versenyt

A maratoni világrekordjára Haile Gebrselassiének még várnia kell. A világhírű etióp számára csalódással végződött a londoni verseny, győzelem helyett meg kellett elégednie a kilencedik hellyel. Bár maga Gebrselassie már az év elején kijelentette, hogy nem célja a londoni világcsúcsjavítás, sőt arra is emlékeztetett, hogy korábbi sérülése miatt kérdéses, hogy április végére megfelelő lesz-e az állóképessége, mindenki azt gondolta, csupán szokásos szerénysége szól belőle.

Hogyne gondolta volna, hiszen Gebre mindezeket éppen azután mondta, hogy élete 18. világrekordját állította fel. A rövidebb távok (5000 m, 10000 m) után immár félmaratonin ért el Tempében 58:55 percet. A vasárnapi esemény előtt tehát a legtöbben az ő győzelmére számítottak, sőt a világcsúcsjavítás esélyeit latolgatták.
„A rekordjavítás természetesen nincs kizárva – nyilatkozta Gebrselassie –, hiszen ha a verseny jó iramban kezdődik, akkor mindannyian gyorsan fogunk futni. Az biztos, hogy én nem követem el azt a hibát, amelyet négy évvel ezelőtt ugyanitt, amikor a táv nagy részében én futottam az élen, ám végül csak Khalid Khanouchi iramfutója lettem. Segítettem neki abban, hogy 2:05:38-ra javítsa a világcsúcsot.”

Gebre akkor 2:06:35 órás eredménnyel hökkentette meg a világot, felnőttként ugyanis először futotta le a 42 kilométeres távot.

Az idei londoni maratonin Khanouchi is rajtolt, s néhány napja úgy volt, hogy a jelenlegi rekorder, Paul Tergat (2:04:55) is ott lesz a mezőnyben. Ám a kenyai tíz nappal ezelőtt megsérült, s kénytelen volt visszalépni a versenytől.

„Pedig az idén csak erre a viadalra készültem – mondta csalódottan Tergat. – Ez volt számomra az év nagy eseménye, össze akartam csapni Gebrselassiével. Annak azonban nem lett volna semmi értelme, hogy megpróbáljak futni, majd kénytelen legyek feladni a küzdelmet.”

Ám a világ egyik legrangosabb maratonijának színvonala nem múlhat egy vagy két futó kiesésén, gyengébb szereplésén. Nem is múlt. A mezőnyben ott volt még az olimpiai bajnok olasz Stefano Baldini, a kétszeres világbajnok marokkói Jaud Garib, s a tavalyi győztes kenyai Martin Lel, aki címe megvédésére készült.
„Jól sikerült a felkészülésem – magyarázta –, s remélem, én is olyan sikeres leszek, mint az edzőpartnereim. Közülük David Kipkorir márciusban a római maratonin lett első, Joseph Ngeny Dubaiban győzött, Benson Cherono Los Angelesben diadalmaskodott. Most én következem.”

Honfitársa, Felix Limo másként gondolta. Gebrselassiével ellentétben ő fogadkozott, hogy az idén feliratkozik a világcsúcslistára, igaz, arról kevesebbet beszélt, hogy mikor és hol. Vasárnap Londonban eleinte úgy tűnt, elérkezett az idő. Hűvös volt ugyan, és esett az eső, a futók mégis erősen kezdtek, féltávnál jobb volt a részidejük, mint csúcsjavításakor Tergatnak. De a nagy iram csak addig tartott, amíg a pacemakerek ki nem álltak. A vetélytársak ekkor egymásra kezdtek nézegetni, arra vártak, hogy valaki felvállalja a vezetést. Lassult a tempó, elkezdődött a taktikai küzdelem. A vezető boly fokozatosan szétszakadt, és az utolsó kilométeren már csak Limo és Lel reménykedhetett az első helyben. A címvédő többször is megpróbálta lerázni riválisát, ám Limo a vert helyzetből újra és újra talpra állt, s az utolsó nagy hajrából ő került ki győztesen (2:06:39). Csupán két másodperccel előzte meg Lelt.

A hazai közönség nagy bánatára kedvence, a női világcsúcstartó (2:15:25) Paula Radcliffe sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Távollétében az volt a kérdés, sikerül-e 2:20 órán belül célba érnie a győztesnek. Erre az amerikai Deena Kastornak volt esélye, aki be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Riválisai egy pillanatig sem voltak veszélyesek rá, 2:19:36 órával lett első, s a nők közül nyolcadikként törte át az álomhatárt.