Végkifejlet vagy egyenlítés

Ha a gólokat számoljuk, 31–24-re vezet a Domino a férfi pólóbajnoki fináléban a Vasas ellen, ám a mérkőzéseket tekintve a piros-kékek állnak jobban, 2–1 a javukra. Az ellentmondás a harmadik találkozó történéseiből fakad, hiszen a Kőér utcában a piros-fehérek 15–5-re lemosták vetélytársukat, amely jelentős hátrányba kerülvén, már nem nagyon erőltette a különbség csökkentését. Legalábbis a látottak erre utaltak.

Azon a derbin a finálé során rendre jó lövőformát mutató Kiss Gergely és a bekként két gólt szerző Kovács Olivér adott lökést a csapatnak: 8–3-nál ők ketten hatot jegyeztek a hazai találatok közül. A döntő második meccsén például Kovács mintha nem bízott volna önmagában a kapu előtt, ám vasárnap bátran vállalta a végrehajtó szerepét, alátámasztva Biros Péter véleményét, miszerint a két vereség után a Domino játékosai tudatosan könnyedre, mosolygósra vették a figurát a harmadik mérkőzésen. „Van, aki valóban ebben a szellemben játszott, de akadtak olyanok, akik még jobban igyekeztek összpontosítani – mondta Kovács Olivér. – Én valahol középen éreztem magam. A tízgólos győzelmet nehéz lesz feledni, hiszen nem szokványos egy bajnoki fináléban. De én óvatos vagyok, ötgólos különbségből indulok ki, mert utána már nem szakadt meg a Vasas. Amúgy is nagy hibát követnénk el, ha messzemenő következtetéseket vonnánk le a fölényes sikerből.”

Kovács a csütörtöki mérkőzésről szólva csak annyit mondott, hogy ha a Domino játékosai a valós tudásukat adják, nem lehet gond. Szerinte a Vasas mellett szól a hazai pálya, de mert ez az utolsó állomás a Komjádi uszodában, nyomhatja is a felelősség Földi László csapatát. A bekk nagy horgász hírében áll, ám a bajnoki hajrá miatt egyelőre nem kezdte meg a szezont. Legszívesebben a Balatonnál próbálkozna, de a fontos uszodai elfoglaltságok egyelőre türelemre intik.

A súlyos vereség azt feltételezi, hogy a Vasas csapatkapitányának, Steinmetz Barnabásnak a szokásosnál nehezebb a dolga, már ami a sorok és gondolatok rendezését illeti.

„Nem vagyunk már a vasárnapi meccs hatása alatt, és szerencsére az idényben még sohasem kellett enynyire kellemetlen élmény után öszszeszedni magunkat – mondta Steinmetz Barnabás. – Mindenkit bántott, de nem rágtuk magunkat rajta a végtelenségig, egy nap után már a negyedik meccsre koncentráltunk. Tulajdonképpen várható volt, hogy a több mint egy hónapja tartó kimerítő sorozat során, ennyi extra teljesítményt követően egyszer nem megy majd a játék. Szerencsére olyan meccsen történt ez meg velünk, amelyen nem volt veszítenivalónk.”

Steinmetz bevallotta, hogy már a bemelegítés alatt érezte, ólmosan mozog, amire mások is panaszkodtak. Úgy tűnt, fizikailag és szellemileg egyaránt fáradtak voltak. Azt már mi kérdezzük: vajon csak ideiglenes formahanyatlásról van szó, vagy hullámvölgybe került az angyalföldi gárda?

Steinmetz az egész szezonban nyújtott kiváló védekezés visszatértét várja, ez esetben 1989 után újra aranyérmet szerezhet a Vasas, amely 2002-ben 2–0-ról veszítette el a finálét a Domino ellen.

VASAS-DOMINO
Komjádi uszoda, 18.00

Egyszer már sikerült

Ez a nyolcadik olyan pólófinálé, amelyen három győzelem megszerzése szükségeltetik az aranyérem megszerzéséhez. Az eddigi hét döntőből öt négy mérkőzésig tartott, egy-egy fináléban pedig öt (2002), illetve három (2005) találkozó kellett a győztesnek a megdicsőüléshez. A fentiekből kiderül, hogy eddig egyszer sikerült 0–2-ről megfordítani a párharcot: 2002-ben a Domino vitte végbe (8–9, 6–10, 7–5, 10–9, 11–9) a Vasas ellen a bravúrt. De nemcsak erről nevezetes a párviadal, hanem az ötödik meccs botrányos eseményeiről, a végül a találkozó félbeszakításához vezető verekedésekről is.

Estiarte példája

Az FTC-től az olasz Camoglihoz szerződő kapust, Szécsi Zoltánt mint semleges szemlélődőt kérdeztük meg, mit szól a döntő eddigi történéseihez. Szavaiból kiderül, nem temeti a Dominót. „A Honvéd jól játszott vasárnap, és ha játékosai elhiszik, hogy valóban nem felejtettek el pólózni, csütörtökön is nyerhetnek. Harmincéves sportolókat hiba temetni, a spanyol Manuel Estiarte például harmincöt évesen nyert olimpiát Atlantában, két évvel később pedig vébét. A sportfórumokon már-már leírták, egyúttal motiválatlannak nevezték a Honvéd pólósait, akik, ha nem ezen filóznak, sikerrel járhatnak. Kemény Fecsó bácsi szokta mondani, hogy az a nagy sportoló, aki feláll a padlóról...”