Meg kell szoknia a szelet

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2006.05.21. 01:47
Címkék
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Vaszi Tünde nagyot ugrott
Bár csak edzésjelleggel, de többen kihasználták a lehetőséget, és rajtoltak a MASZ versenyén az Iharos-pályán. Legjobbjaink közül Vaszi Tünde, Zsivoczky Attila és Dobos Gábor indult, arra voltak kíváncsiak, hol tartanak a felkészülésben. A helsinki vb-n tízpróbában harmadik Zsivoczky az egy hét múlva Götzisben sorra kerülő nagy múltú viadalra készül, ezúttal gáton és diszkoszban próbálta ki magát.

„Nemcsak ebben a két számban szerepeltem, délelőtt Szolnokon távolt is ugrottam – árulta el a debreceniek versenyzője –, de az ott elért eredménnyel, a 658 centiméterrel egyáltalán nem vagyok elégedett. A budapesti gátfutásom viszont biztató, és a diszkoszban elért 47.54 méterem is megnyugtató.”

A 100 méter előfutamában könnyedén győzött 10.44 másodperccel Dobos Gábor, a döntőben azonban Miklós Péter méltó ellenfele volt. „Azt hittem, biztosabban leszek első, és a fináléban jobb eredményt vártam magamtól – mondta Dobos Gábor. – Úgy tűnik, még érződik rajtam, hogy keményen edzek, de megnyugtat: kezdtem már ilyen eredménnyel jó évet.”

Vaszi Tünde a múlt héten a dohai Grand Prix-viadalon távolugrásban már rajtolt, ezúttal rúdugrásban próbálta ki magát. A kavargó szél ugyan megnehezítette a dolgát, de így is 420 centiméterig jutott. „Nem is tudom, ugrottam-e valaha ennél nagyobbat szabad téren – morfondírozott Vaszi. – Azt hiszem, nem, s kíváncsi vagyok, hogy meddig juthatok el. Fedett pályán 440 centi a legjobbam, kint még meg kell szoknom a zavaró körülményeket, a rossz szelet.”

A MASZ meghívásos versenye, Iharos-pálya
Férfiak
100 m (+0.5): 1. Dobos Gábor (PMSE) 10.48, 2. Miklós (Honvéd) 10.54, 3. Farkas (BEAC) 10.84.
400 m: 1. Takács Dávid (VEDAC) 47.62, 2. Kazi (TFSE) 48.68, 3. Armut (Ikarus) 49.43.
800 m: 1. Kazi Tamás 1:53.86, 2. Wagner (Ikarus) 1:55.97, 3. Licsák (DAC) 1:56.42.
3000 m (Simek Ferenc-emlékverseny): 1. Szemeti Péter (UTE) 8:21.52, 2. Sántavy (PFK) 8:30.23, 3. Szili (VEDAC) 8:31.16.
110 m gát (–0.2): 1. Kiss Dániel (Ikarus) 13.94, 2. Zsivoczky (DSC) 14.72, 3. Lóczi (FTC) 15.03.
Rúd: 1. Szörényi Zoltán (FTC) 520, 2. Skoumal (DSC) 500, 3. Szekeres (GEAC) 460.
Távol: 1. Páhy Zsolt (ESSE) 673, 2. Bánhidi (KSI) 649. Diszkosz: 1. Kürthy Lajos (MTE) 52.77, 2. Máriássy (Honvéd) 48.17.
Gerely: 1. Magyari Zoltán (DVSE) 69.28, 2. Erdész (TFSE) 59.25.
Nők
100 m (–1.1): 1. Szakács Enikő (Honvéd) 12.35, 2. Varga (Honvéd) 12.60, 3. Grósz (Honvéd) 12.66.
400 m: 1. Varga Bianka (55.76), 2. Bobcsek (GEAC) 56.15, 3. Pék (GEAC) 56.84.
800 m: 1. Földes Lilla (KVDSE) 2:16.50, 2. Bojki (PMSE) 2:17.01, 3. Vörös (SZFSE) 2:18.51.
3000 m: 1. Czebei Réka (Kaposvári SI) 9:59.21, 2. Erdélyi (GEAC) 10:01.81, 3. Kostyál (ORTRI) 10:03.25.
100 m gát (–1.0): 1. Vári Edit (BEAC) 13.58, 2. Lukács (ARAK) 16.53. Magas: 1. Babos Rita (Győri Dózsa) 181, 2. Szabó (UTE) 177.
Rúd: 1. Vaszi Tünde (PMSE) 420, 2. Erős (MAC-NS) 370, 3. B. Kiss (TFSE) 360.
Távol: 1. Deák Katalin (FTC) 608, 2. Végvári (GEAC) 601, 3. Takács (UTE) 590.
Gerely: 1. Faa Katalin (Spartacus) 43.69.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik