Vasas-győzelem becsületből

„Belehalunk a szégyenbe, a bánatba” – mondta „Fater” feliratú Vasas-mezben az egyik drukker a mérkőzés előtti szurkolói ankéton. Az utolsó mérkőzés előtt ritkán van ilyen összejövetel, de Markovits László klubelnök Illovszky Rudolf társaságában kiállt a végletekig elkeseredett, csapatukat sirató rajongók elé. Az angyalföldiek mérhetetlen csalódása érthető: a Vasas kiesett talán minden idők leggyengébb magyar bajnokságából.

Vagy mégsem? „Ha mindenki visszafizeti a ligahitelt, akkor feltesszük a kezünket, és megyünk az NB II-be – mondta Markovits László. – Megpróbálunk kialakítani egy fiatal csapatot, és mielőbb visszajutni az élvonalba. De amíg a hatalmas adósságokat felhalmozó klubok megkapják az induláshoz szükséges licencet, minden lehetséges eszközzel harcolunk azért, hogy rend, fegyelem, törvényesség legyen a futballban. Ha kell, a liga ajtaja előtt alszom addig, amíg be nem tartatják a szabályokat.”

Az indulatoktól (és a vastapstól: ez utóbbit Illovszky Rudolf kapta) sem mentes összejövetelről hiányzott Vancsa Miklós klubigazgató és a mérkőzésre készülődő Pintér Attila vezetőedző, pedig érezhetően igencsak sok kellemetlen kérdést kaptak volna mindketten. A gyalázatos bajnoki eredmény ellenére legalább dicsérhető, hogy a klubelnök szembenézett a szurkolókkal, és fontosnak érezte a tájékoztatásukat.

Ilyen előzmények után meglehetősen álmos – vagy inkább szomorkás – hangulatban kezdődött a találkozó, amelyre az MTK két állandó védőjátékosát, Pollák Zoltánt és Balogh Bélát sérülés miatt nem nevezhette Garami József, az MTK szakmai igazgatója, így került a csapatba az eddig kevesebb lehetőséghez jutó Hauser Dániel. Az MTK a szokásos sokpasszos játékát erőltette, igaz, a kék-fehérek lassabbnak tűntek a megszokottnál. Egyetlen megkomponált akció így is elég volt a gól megszerzéséhez, és Hrepka Ádám ragyogó mozdulattal megszerzett találata rávilágított, miért is süllyedt idáig a piros-kék csapat: a négyfős védelem tagjai egyformán tisztes távolból figyelték, amint az egy szem előretolt ék bántó magányban kap labdát a kapu előterében. Nagy kérdés, a hajmeresztő védelmi bakikhoz mit szól az a Pintér Attila, aki egykor kitűnő bekk volt...

Ezt követően leginkább a Bárányos Zsolt–Sápi Csaba affér keltett feltűnést. A Vasas játékosának meze nem volt betűrve a nadrágjába, ezért a játékvezető először szólt neki, öltözzön fel rendesen. Néhány perc múlva a dressz újra a gatyán kívül lógott, Sápi ekkor már a pályáról is leküldte a középpályást, hogy ott öltözzön fel, így Bárányos Zsoltot néhány másodpercre kivonta a játékból. A válogatott futballista visszakocogott a pályára, majd első dolga volt, hogy kirántsa a piros-kék trikót a nadrágból – Sápi Csaba harmadszor már nem szólt semmit, csak felmutatta a sárga lapot.

A második félidőben érezni lehetett, hogy a Vasas – ha már a bentmaradásra semmi esélye nem maradt – legalább becsületből megpróbál tisztességesen elköszönni a szurkolóktól. Rósa Henrik beállítása érezhetően jót tett az angyalföldi csapatnak, dinamikusabb, lendületesebb lett a Vasas, igaz, két hátvéd kellett a meglepőnek mondható fordításhoz. Először Balog Zsolt szép egyéni megmozdulás végén egyenlített, később pedig Molnár Zoltán lőtt kapásból a sarokba.

Szívfájdító volt nézni, hogy az amúgy kőkemény bekk élete talán legszebb találatát követően nem tombol, nem ünnepel, hanem szomorúan a földet bámulja.

A Vasasnál nincs minek örülni.

Garami József beállította Illés Bélát és Németh Krisztiánt, de ezek a cserék sem hoztak változást, így az angyalföldiek – igaz, meglehetősen későn – megszerezték első tavaszi hazai győzelmüket, bár nem kérdés, a Farkas Jánoson, Mészöly Kálmánon, Izsó Ignácon, Müller Sándoron felnövekvő Vasas-szurkolókat mennyire vigasztalja, hogy legalább a búcsú szépre sikeredett. ---- M ---- &