Akitől a csodát várják

Erdélyben született Bölöni László, s bár 108-szor szerepelt a román válogatottban, mindig büszke volt magyar származására. Akkor is, amikor az anyaország mostohán bánt a határon túl rekedt magyarokkal. Bölöni László azonban immár nemcsak labdarúgómúltja miatt elismert az öreg kontinensen, edzőként is szaktekintélynek számít Európában. Játékosként húsz évvel ezelőtt BEK-et nyert a Steaua Bucuresti-tel, szakvezetőként pedig portugál bajnokságot és kupát a nagy hírű Sportinggal. Legutóbb a Rennes-nél dolgozott, június elseje óta azonban a Monaco mestere.

– Nem lehet olyan időszak, hogy ne ejtse útba Magyarországot, így van ez most is, pedig zajlik a világbajnokság....
– Olyan családban nőttem fel, amelyben meghatározó volt a szeretet – mondta Bölöni László. – Bár elmúltam ötvenhárom éves, édesanyám, bátyám és a rokonság tisztelete ugyanúgy él a szívemben, mint gyermekkoromban. Édesanyám Óbudán él, és természetes számomra, hogy meglátogassam, ha tehetem. Így vagyok a Hernádon élő István bátyámmal is. Természetesen rajtuk kívül is vannak emberek, akikhez kötődöm Magyarországon. Közéjük tartozik például Martos Győző, a Ferencváros korábbi labdarúgója.

– Mióta ismeri Martos Győzőt?
– Régi a történet, a nyolcvanas évek közepére datálható a barátságunk. És hogy milyen szoros szálak fűznek hozzá, arra jellemző: ezerkilencszáznyolcvanhétben Martos Győző intézte el, hogy első romániai labdarúgóként külföldön profiskodhassak. Abban az időben csak azok a romániai játékosok mehettek külföldre, akik illegálisan hagyták el az országot. Nekem nem kellett bujkálnom, a zöld határon átcsúszva menekülnöm, elengedtek, de mondom, Győző barátom sokat tett ezért. Igazságtalan lennék ugyanakkor, ha Fazekas László nevét nem említeném meg itt, hiszen ő is sokat tett értem.

– Erdélyben született, Romániában lett ismert labdarúgó, Belgiumban profiskodott, Franciaországban, Nancyban van háza, a gyönyörű Monacóban dolgozik, édesanyja Budapesten él. Adódik a kérdés, hol van otthon?
– Erre nem könnyű válaszolni, és azt hiszem, nem is fogok tudni soha, mert Marosvásárhelyen, Budapesten és Nancyban is – ahol a lányom él –, otthon érzem magam. Egyébiránt román és francia állampolgár vagyok, és fájlalom, hogy nincs a magyar koronás címerrel ellátott útlevelem.

– Pedig májusban nem sok hiányzott ahhoz, hogy közel lehessen édesanyjához. Úgy tudjuk, Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke többször is csábította.
– Valóban beszéltem telefonon Kisteleki Istvánnal, és az elnök úr ezen beszélgetések alkalmával hosszan ecsetelte a magyar labdarúgás gondjait, problémáit. És mert meghallgatott, én is elmondtam a véleményemet, de sohasem esett szó állásajánlatról. Azt csak az újságíróktól, a sajtóból tudom, hogy technikai igazgatóként gondoltak rám. Kisteleki István azonban ezt nem közölte velem, az utolsó beszélgetésünkkor abban maradtunk, majd jelentkezik, azóta azonban nem hívott.

– Most már nyilván nem is hívja, hiszen a Monacóhoz írt alá. Mennyire szokványos az Franciaországban, hogy egy élő szerződéssel dolgozó szakembert egy másik klub kivásárol?
– Két évvel ezelőtt hosszabbítottam Rennes-ben, s még egy évig szólt a szerződésem, ám a megállapodásban volt egy pont, amely arról szólt, hogy ha a körülmények megfelelően alakulnak, akkor elmehetek, ráadásul szóbeli ígéretet is kaptam erre, és Franciaországban az adott szó még mindig nagy jelentőséggel bír. Egyébként ott egyáltalán nem szokatlan az eset, persze ez nem jelenti azt, hogy könnyedén ugrálhatnak az edzők. A liga ugyanis különös figyelmet fordít a szerződéskötésekre.

– Egyre-másra érkeznek a hírek az új igazolásokról. A cseh válogatott Jan Koller szerződtetéséhez mennyi köze van? És vajon Christian Vieri marad-e Monacóban?
– Jan Koller megszerzését a klub és én is szorgalmaztam. Többször láttam játszani, legutóbb például Costa Rica ellen, Prágában. Bár bizonyos taktikai elemekben nagy hasznára lehet a csapatnak, kérdés, hogy a hosszú és súlyos sérülés után milyen állapotban van. Christian Vierivel viszont nem számolhatok, hiszen csak kölcsönjátékosként szerepelt Monacóban.

– A Monaco két éve Bajnokok Ligája-döntőben szerepelt, a most véget ért bajnokságban viszont csupán a tizedik helyen végzett. Ön a Rennes-nel egészen parádés sorozatot produkálva végül a hetedik helyen kötött ki. Mi az, ami miatt vonzóbb Monaco?
– A klub múltja, a tradíciók és a lehetőségek is mások a hercegségben. Ambiciózus csapatot veszek át, és mert magam is az vagyok, a maximumra fogunk törekedni. A lehető legtöbbet szeretném kihozni a csapatból. Nyilván ez nem a középmezőnyt jelenti.

– Önről azt állítják, hogy kiválóan ért a csapatépítéshez és bátran nyúl a fiatalokhoz. Példaként leginkább a lisszaboni munkálkodását hozzák fel, ugyanis Quaresmát és a ma már a Manchester Unitednél profiskodó Cristiano Ronaldót is ön fedezte fel és tette be az első csapatba.
– Téves kép alakult ki rólam, ám nem tiltakozom ellene. Az tény, hogy csakis az eredményesség határozza meg nálam a csapatépítést, és ha úgy látom, hogy a fiatalok szerepeltetése nem jelent nagy kockázatot az eredményességet illetően, akkor építek rájuk. Azonban van ellenpélda is, hiszen Nancyban a harminc feletti Tony Cascarino meghatározó futballista volt, és éppenséggel az én edzőségem idején játszott legtöbbet az ír válogatottban. Lisszabonban Joao Pinto is nagy segítségemre volt, pedig már ő is túl volt a harmincon. Monacóban többek között az egyik feladatom lesz majd, hogy feltérképezzem, milyen is az utánpótlás. Az biztos, hogy korábban a klub remek bázissal rendelkezett, ám valami miatt a befektetés nem térült meg. Ennek az okát még kutatom, és annak is a végére akarok járni, miért csak a tizedik helyen végzett a csapat.

– Mire Monacóban lejár a szerződése, ötvenöt éves lesz. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer még dolgozik a magyar labdarúgásban?
– Ez a titkos vágyam. Egyszer segíteni szeretnék a magyar futballnak is. Hogy sikerül-e egymásra találnunk, azt persze nem tudom megmondani.

– Bár tervezéssel és baráti, valamint rokonlátogatással, továbbá pihenéssel telnek napjai, minden bizonnyal figye-lemmel kíséri a világbajnokság eseményeit. Ön, aki jól ismeri a francia futballt, mit gondol, miként szerepel majd Franciaország válogatottja, illetve ki lesz ön szerint a világbajnok?
– Meggyőződésem, hogy a franciák egyáltalán nem lesznek boldogok a világbajnokság után. A Zinedine Zidane nevével fémjelzett nagy csapat csillaga már leáldozóban van, és mert a generációváltás nem történt meg a válogatottnál, sok jóra nem számíthatnak. Vitathatatlanul Brazília a legjobb válogatott Németországban, ám, hogy meg is nyeri a tornát, arra nincs garancia. A futball kiszámíthatatlan játék.