Carlos Alberto Tévez Martinez

nemzetisége:
argentin-olasz
36/7
születési hely:
Buenos Aires
ideje:
1984.02.05.
pozíció:
irányító, csatár
magassága:
171 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
Estrellas del Uno, Santa Clara, Villa Real, All Boys, Boca Juniors, Corinthians, West Ham
sikerei:
Libertadores Kupa-győztes (2003), Világkupa-győztes (2003), argentin bajnok (Apertura, 2003), Dél-Amerikai Szuperkupa-győztes (2004), brazil bajnok (2005), angol bajnok (2008), Community Shield-győztes (2008), BL-győztes (2008), Copa America-ezüstérmes (2004), Konföderációs-kupa-ezüstérmes (2005), olimpiai bajnok (2004), U-17-es Copa America-ezüstérmes (2001), U-17-es vb-résztevevő (2001), U-21-es Copa America-győztes (2003), U-21-es vb-résztvevő (2003), vb-résztvevő (2006), a Libertadores-kupa legjobbja (2003), Dél-Amerika legjobb játékosa (2003, 2004, 2005), az Év csapatának tagja Dél-Amerikában (2003, 2004, 2005), az Év futballistája Argentínában (2003, 2004), az Év sportolója Argentínában (2004), az olimpia gólkirálya (2004), az Év ezüstcipőse az IFFHS statisztikája alapján (2004), az Év játékosa Brazíliában (2005), az Év csapatának tagja Brazíliában (2005)


b>Carlos Alberto Tévezt méltán tartják Maradona utódjának Argentínában s a nagyvilágban, hiszen a pazar labdakezelés, a csodálatos ütempasszok, a kiválóan helyezett lövések és a gólerősség közös jellemzők mindkettejük életrajzában – s bizony Tévezt sem avatják egyhamar az Argentin Tudományos Társaság dísztagjává.

A kis Carlos Buenos Aires egyik külvárosában nőtt fel egy igen szegény családban, még első becenevét is lakótelepükről, a Fuerte Apache nevű „nyomortanyáról” kapta. Tízhónaposan véletlenül leforrázta magát fejének-vállának jobb oldalán, s a hegek arcán és lelkén is nehezen beforradó sebeket hagytak. Ezért is kapta később a Manchado, azaz Foltos és Apache ragadványneveket, utóbbinál párhuzamot vonva a Fuerte, arcának vörössége és az apacs indiánok harci festése között - s ha mindez még nem lett volna elég szegénykének, egy kislány a bölcsődében úgy az arcába fejelt, hogy kettétört Tévez egyik első foga. Mintegy kárpótlásul az égiektől azonban csak Maradonáéhoz hasonlítható labdarúgó-tehetséget kapott! A labdával korán barátságot kötő kisgyermek az alsóbb osztályokban is hátrányos helyzetű Estrellas del Uno (édesapja kezei alatt), Santa Clara, Villa Real és All Boys nevű egyletekben kezdte el karrierjét, ám a gólerős, pöttöm csatárra hamar felfigyeltek a Boca Juniors szakemberei is. Ne gondoljuk, hogy gyermeki játszadozások közepette csiszolgatta tudását Carlitos, hiszen a győzelmek után járó enni- s innivaló igencsak jól jött a palántának, akit négy testvérével együtt alkalmi munkákból élő édesapja, Raimundo tartott el; ráadásul az apró karmester több pénzre vívott tétmérkőzésen is szokta a feszültséget és a dél-amerikai csontzenét! Az őstehetség 13 éves korától a Boca ificsapataiban pallérozódott (ahol összesen 72-szer volt eredményes), s először 2001-ben bukkant fel neve az újságokban: a korosztályos U-17-es válogatottal a dél-amerikai kontinentális tornán ezüstérmet szerzett, majd a FIFA tizenhét éven aluliaknak kiírt világbajnokságán Trinidad és Tobagóban két góljával a negyedik helyhez segítette Hugo Tocalli mester legénységét. Jutalomképpen nyáron egy barátságos mérkőzésen az Union ellen már pályára léphetett (s természetesen góllal debütált) a felnőttek között, októberben, a Talleres de Cordóba ellen, már bajnokin is bemutatkozhatott.

A klub, látva Foltos tehetségét, szüleit elköltözette a Fuerte Apache-ból egy sokkal kellemesebb hangulatú és környékű fővárosi lakóparkba - Tévez feltűnése nagy szerencséjére éppen a Boca Juniors újkori aranykorszaka közepére esett, hiszen a hazai bajnoki címek mellett több Libertadores és Világkupát is hazavihettek a Boca torkolatába Abbondanzieriék. Első évében hősünk Barijho és Delgado mögött csak tartaléknak számított ugyan, ám a következő idényben már alapember Carlos Bianchi együttesében, ahol az Abbondanzieri – Schiavi, Burdisso, Ibarra, C. Rodriguez – G. B. Schelotto, Cagna, Battaglia, E. Gonzales – Delgado, Tévez-féle alapcsapat húzóembereként szerzett magának egyre nagyobb (el)ismertséget. 2003-ban, tizenkilenc éves korában robbant be igazán az európai köztudatba, amikor is az U-20-asokkal Dél-Amerika bajnoka lett s a FIFA ifjúsági világbajnokságán is csak a Világkupa fináléja miatt nem szerepelhetett (Sepp Blatter minden ellenkezése dacára is így döntött klubjával egyetemben). Decemberben sérülten is rengeteg nehéz pillanatot okozott a Milan darabos védőinek a tokiói döntőben; ahol végül ha csak tizenegyesekkel is, de legyőzték a gauchók az abban az esztendőben BL-győztes vörösöket. A Libertadores Kupa döntője után Tévezt választották meg a sorozat legjobbjának (a szponzornak köszönhetően egy új autót vihetett haza), ami azért is különösképpen érdekes, mert a támadó a csoportmérkőzések során egyetlen mérkőzésen sem szerepelt, hiszen Carlos Bianchi edző egyszerűen be sem nevezte őt az első körbe! Eleinte ugyanis a nagyorrú tréner Carlitost a Barcába távozott játékmester, Román Riquelme utódjaként foglalkoztatta (akárcsak elődje, Tabárez), tragikus eredménnyel - azonban a hazai bajnoki fordulók alatt Bianchi rájött, hogy Tévez igazi posztja a csatársorban van, de nem befejező, hanem elsődlegesen előkészítő szerepkörben!

A számítás bevált s az elmélet fényesen csillogó aranyat termett, ráadásképpen a Boca kilencese mellett Marcelo Delgado a sorozat gólkirálya lett. Év végén a tekintélyes uruguayi napilap, az El País szavazásán Dél-Amerika legjobb futballistájává választotta Carlitót, ő lett az Év legjobbja otthol is, jutalomképpen három hónappal később bemutatkozhatott a felnőttválogatottban az Equador elleni világbajnoki selejtezőn. Újabb negyedév múlva Bielsa szövetségi kapitány magával vitte az akkor még igencsak gátlásos, szerény legénykét a Copa Americára, ahol hősünk Peru és Kolumbia ellen is a kapuba talált, az utóbbi az év egyik legszebb szabadrúgásgólja volt. Nyáron az athéni olimpián pedig végképp beírta magát Foltos a futball nagykönyveibe és az európai topklubok elnökeinek gondolatvilágába, hiszen a görög fővárosban hat mérkőzésen nem kevesebbszer mint nyolcszor gólörömkedhetett, mindössze az ausztrálok ellen nem zörgette meg a hálót! Természetesen a döntőben, Paraguay ellen is ő jegyezte a mérkőzés egyetlen találatát, így év végén újra ő lett Dél-Amerika legjobbja, sőt, Argentína legjobb sportolója is a kosárlabdázó Emanuel Ginóbilivel holtversenyben. Pedig Carlos Tévez egyáltalán nem játszott olyan frenetikusan 2004-ben, mint egy esztendővel korábban, de vezérletével (ráadásul még a gólkirályi címet is megszerezte) nyerte meg az argentin nemzeti tizenegy első olimpiai bajnoki címét, és a 2004-ben gyengélkedő Boca az ő irányításával gyűjtötte be a Copa Sudamericanát. E két sorozatban nyújtott teljesítménye viszont elegendő volt ahhoz, hogy 2003 után az uruguayi El País napilap voksolásán újfent ő legyen Amerika futballkirálya, azaz a kontinens legjobb játékosa. Ez is történelmi tett, hiszen a voksolás során korábban még sohasem fordult elő címvédés!

„Tévez idényét két részre oszthatjuk. A Boca Juniors saját nevelésű csatára - aki sokban hasonlít honfitársára, Diego Armando Maradonára, hiszen ugyanolyan tömzsi, mint az „isteni”, és ugyanúgy botrányokba keveredik, mint a nagy előd - egyáltalán nem remekelt a Clausurában és az Aperturában, a Copa Americán, a Libertadores Kupában (a döntőben csak büntetőkkel szenvedtek vereséget az Once Caldastól, de neki nagyon nem ment a játék) és a Recopán. Az Aperturában mindössze két gólt lőtt, akárcsak a Libertadores alatt és a Copa Americán, míg a Recopa döntőjében tizenegyest hibázott a perui Cienciano ellen. A Copa Sudamericanában és mindenekelőtt az athéni olimpián viszont parádézott. A második számú dél-amerikai kupasorozatban ugyan csak két gólt jegyzett, a főszerep így is őt illette. Elég megemlíteni a döntő második meccsét, hiszen Tévez egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a bolíviai Bolívar legyőzéséhez. Athénban pedig még jobb volt, hiszen a 17 argentin gólból 8 az ő nevéhez fűződött, s a híres statisztikai szervezet, az International Federation of Football History and Statistics őt jelölte meg az Év ezüstcipősének a győztes, s mindössze eggyel többet termelő iráni Ali Daei mögött!” – értékelte a futballista évét az nso.hu akkoriban. Nyáron aztán Apache újra a sportújságok címlapjára került: bár Európából hívta a Bayern München, a PSV Eindhoven és az Atletico Madrid is, Carlos öt évre a Corinthianshoz írt alá! Egy, a csapatba befektető iráni vállalkozó mindenkinél jobban licitált és brazíliai rekordnak számító 19.5 millió dollárért csábította Sao Paulóba a csatárt, a hollandok például ennél hat és fél millió euróval ajánlottak kevesebbet. (A bőkezű Kia Joorabchian egyébként megosztja a Corinthianst, sokan a megváltót látják benne, ellenzéke azonban úgy véli, hogy a 94 esztendős egylet csak a kétes pénzügyi manővereihez kell neki.)

Akárhogy is áll a dolog, a Cornak még nem volt argentin sztárja. Annak alátámasztására, hogy mennyire kevés argentin labdarúgó lett sikeres Brazíliában, elég egyetlen adatot megemlítenem: az elmúlt több mint száz évben, amióta különböző állami bajnokságok léteznek Brazíliában, összesen csupán 7 (!) argentin tudott nagyobb elismerést kivívni magának brazil klubok színeiben, közöttük Luis Menotti és Juan Pablo Sorín. Carlitost nagyon várták már, a Placar, az egyik legnevesebb brazil újság egyenesen azzal fogadta, hogy „Ez a fiú gólok százait rejtegeti cipőjében!”. Tévez nem a legjobban debütált (első nyilatkozatában sietett leszögezni, hogy Maradona vérlázítóan szerénytelen véleménye szerint sokkal jobb volt Pelénél), a pályán sem ment a legfényesebben neki, a bírókkal örök harcban állt, a hátvéd Marquinosszal a kamerák előtt vívott ökölpárbajt, sőt, egy alkalommal azért kellett őt megbüntetnie a vezetőségnek 10 000 dollárra, mert a tiltások ellenére kedvenc (beckhames) Manchester United-mezében adott nyilatkozatot! (Igaz, odahaza sem skatulyázták be a mintajátékosok közé, volt, amikor a válogatott edzőtáborából is kirakták.) Az sem jött neki kapóra, hogy az argentin mestert, Passarellát nem sokkal a futballista odaérkezte után menesztették, s a honfitárs védekező középpályás, Mascherano pár bajnoki után hosszú időre kidőlt mögüle. A nyári Konföderációs Kupán azért természetesen az albiceleste-keret tagja volt a Bielsa-utód Pekerman alatt, akivel több ifjúsági tornán is dolgozott anno együtt; s akitől a hetes mezt kapta meg, tehát Crespóval, Delgadóval, Saviolával (akit szintén 19 éves korában választottak meg Dél-Amerika legjobbjának) és Lucho Figueroával harcol meg a csapattagságért – 2005-ben Németországban Tévez például csak a kispadon kapott helyet az utóbbi hármas mögött.

A világbajnoki selejtezők során is stabil kerettag volt, de csak nagyon ritkán futott ki kezdőként a gyepre, mint például azt Uruguay ellen tehette, ráadásul felbukkant egy sokak szerint nála is tehetségesebb támadó középpályás-csatár, a barcás Lio Messi – ennek ellenére biztos Tévez helye a 2006-os világbajnokságra utazó keretben. Annál is inkább, mert 2005-ben, zsinórban harmadszor Dél-Amerika legjobbja lett, s eme aranytriót eddig csak a chilei Élias Figueroa tudta kirakni otthoni vitrinjében! Apache felértékelődését az is nagyon jól mutatja, hogy eddig őt hívták új Maradonának és új Riquelmének, de a 2005-ben feltűnt Agüerót már hozzá hasonlítják… A Corban is megszerették őt teljesítményének köszönhetően: az egykori „Gringo”, miután 2005-ben bajnoki címre vezette a fekete-fehér-pirosakat, megkapta a csapatkapitányi karszalagot is.

Egyébként nagyon el szerette volna már hagyni Argentínát: egyrészt azért, mert mint minden ottani gazdag ember, ő is féltette övéit az emberrablástól; másrészt a gazdasági válsággal küszködő országban kevesellte fizetését (a braziloknál évi kétmillió dollárt keres), harmadsorban besokallt a futballsztárságtól: „Argentínában egyáltalán nem tisztelik a fociidolokat. Nem ihatsz meg egy kávét, nem ehetsz meg valamit nyugodtan, ha bemész egy étterembe, az újságírók miatt csak a hátsó ajtón távozhatsz; a haverokkal ha megiszol valamit, másnap arról olvasol hogy teljesen részeg voltál…”. Átigazolási díja rekordösszeg a dél-amerikai klubok egymás közötti „kereskedelmében”, sőt, honfitársai közül ennél többet csak Savioláért (26 millió dollár), Samuelért (22.3) és Aimarért (20) fizettek az európai klubok. Meg is érdemli újonnan jött gazdagságát Foltos: „Néha otthol gyermekkoromban nagyon kevés volt az ennivaló, mert apám, mint kőműves gyakran volt munkanélküli, de amikor a szüleim azt mondták hogy „Szeretlek”, ez segített elfelejteni az éhezést. Látni mindennapi harcukat, hatalmas belső erőt adott nekem, s e nélkül nem lennék ma az, ami vagyok”.