Manchester City: Mancini ideges, visszarendelte Tévezt

Vágólapra másolva!
2010.02.22. 12:15
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere úgy véli, a koraszülött kislányát meglátogatni hazatérő Carlos Téveznek sürgősen vissza kell térnie klubjához, amelynek égetően szüksége van rá.

A Liverpool elleni vasárnapi gól nélküli döntetlent követően Roberto Mancini szemmel láthatóan ingerülten nyilatkozott a Tévez-afférról, elsősorban azt nehezményezve, hogy szerda óta még csak beszélni sem tudott az argentin támadóval.

„Carlos nyolc napja elment, és fogalmam sincs, mikor tér vissza. Azt sem tudom, ügyel-e az erőnlétére. Mindenesetre üzentem neki, hogy két napon belül legyen itt, mert problémáim vannak, és szükségem van rá" – mondta az olasz szakember, akinek pillanatnyilag Emmanuel Adebayor az egyetlen bevethető vérbeli csatára.

Carlos Tévez második kislánya, Katie előbb jött világra a tervezettnél, az édesanyjával együtt intenzív kezelésre szorult, a csatár ezért repült haza Buenos Airesbe, és hagyott ki immár három mérkőzést.

Miközben Mancini úgy tudja, a kislány már nem szorul intenzív ápolásra, a csatár képviselői ennek ellenkezőjét állítják, és jelezték: még nem tudni, a 19 góljával toronymagasan az idény legeredményesebb City-játékosának számító Tévez mikor tér vissza Angliába.

Legfrissebb hírek

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.03.03. 23:20

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

Videó: brutálisan letarolta Matetát a Millwall kapusa

Angol labdarúgás
2025.03.01. 14:17

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00
Ezek is érdekelhetik