Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 11:50
Matheus Cunha (sárgában) elvesztette a fejét (Fotó: Getty Images)
A Kerkez Milost foglalkoztató AFC Bournemouth 1–1-es eredményt követően tizenegyesekkel 5–4-re nyert a Wolverhampton Wanderers ellen az angol FA-kupa 5. fordulójában. A magyar válogatott játékos többször is főszereplő volt: gólt és gólpasszt jegyzett, bár egyik sem volt érvényes, majd a hajrában Matheus Cunha támadta meg, amiért a brazil támadó piros lapot kapott.

Az előző körben az Evertont búcsúztató Bournemouth a Wolverhamtpon ellen is megszerezte a vezetést. Evanilson gólja után öt perccel Kerkez Milos is betalált a Wolves kapujába, azonban hosszas, hétperces VAR-vizsgálat után érvénytelenítették a magyar játékos gólját. A BBC kiemeli, hogy Angliában most debütált a félautomata lesrendszer, melynek célja, hogy rövidítse a döntéshozatalt, ennek ellenére a játékvezetők ennél az esetnél nem tudtak erre támaszkodni.

Kerkez combjáról Huijsen vállára pattant a labda és így került a kapuba. A játékvezető előbb a kezezést vizsgálta, majd végül les miatt érvénytelenítette a találatot. A hétperces kényszerszünet után Sam Barrot játékvezető elmagyarázta a történteket a játékosoknak és a vezetőedzőknek, többen elkezdtek újra bemelegíteni. A nézőknek sem tetszett a fennakadás, a Wolves szurkolói a hazaiakhoz csatlakozva skandálták az „ez már nem futball” és az „ez kínos” rigmusokat. A BBC megjegyzi, hogy az eddigi leghosszabb VAR-ellenőrzés öt perc 37 másodperc volt a West Ham és az Aston Villa PL-találkozóján 2024 márciusában. 

„Nagyon csalódott voltam a játékvezetés miatt. Mindig történik valami, a szombati meccsen az automata lesrendszer adta meg magát” – vélekedett Andoni Iraola, a Bournemouth vezetőedzője, majd hozzátette – 30 meccsbe telt, hogy ezt bevezessék. Az első mérkőzésen, amikor szükség van rá, rögtön ellenünk születik az ítélet. Nem működik, hét percet vártak a vonalakra, ez senkinek sem jó.”

Vitor Pereira, a Wolves vezetőedzője így értékelt: „Korábban ünnepeltük a gólokat, most már nehéz, mert várni kell. A futball most igazságosabb, mert korábban sok gól lesről történt.”

Tehát nem volt érvényes gól, a játék folytatódhatott. Kerkez később gólpasszt is adott, ám ezt is visszavonta a VAR, ezúttal jóval hamarabb döntés született: Scott kezét érintette a labda. A második játékrészben Matheus Cunha egyenlített, a hosszabbításban egyik csapat sem talált be, a tizenegyeseket a Bournemouth játékosai lőtték jobban, így ők jutottak a legjobb nyolc közé.

Cunha és Kerkez a hosszabbítás végén is főszereplők lettek. A végjátékban Kerkez visszahúzta Cunhát, aki teljesen megfeledkezett magáról. A brazil támadó ellökte magától Kerkezt, majd megütötte, megfejelte, sőt a földön fekvő játékost is megrúgta. Cunhát előbb a Bournemouth játékosai, majd saját csapattársai fogták le, természetesen piros lapot kapott, így nem vehetett részt a tizenegyespárbajban sem. 

„Sok volt az érzelem, és nemcsak a pályán belül, hanem a kispadon és a lelátón is, mindenhol nagy volt a nyomás. És a végén ez történik. Nem szabadna megtörténnie, de ez a futballban megtörténik” – mondta Pereira a BBC-nek a mérkőzést követően. Az angol portál megjegyzi, hogy Cunha legalább három mérkőzésre szóló eltiltást kap, de az incidens súlyossága és a visszaeső mivolta (decemberben az Ipswich Town elleni mérkőzésen egy biztonsági emberrel csapott össze és kapott kétmeccses eltiltást) miatt ez még súlyosabb is lehet.

Iraola azért is támadta a játékvezetőt, mert Kerkez sportszerűtlenség miatt sárga lapot kapott, ráadásul ez volt a második figyelmeztetése az idei FA-kupa idényben, így nem léphet pályára a negyeddöntőben. „Kerkez azért kapott sárga lapot, mert agresszív magatartást tanúsított. Azok után, amit vele tettek, meg kellene jutalmazni őt a hozzáállása miatt. Megütik, a földön rúgják, lefejelik, és ő nem reagál! Ezt büntetik? Én nem tudnék olyan higgadt maradni, mint Milos tette. Az lett a jutalma, hogy sárgát kapott és nem játszhat a negyeddöntőben. Nagyon csalódott vagyok a játékvezetés miatt.”

Kerkez Milos Instagram-oldalán tett közzé bejegyzést az összecsapás után. 

ANGOL FA-KUPA
5. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ), szombati mérkőzések
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Evanilson 30., ill. Cunha 60.) – 11-esekkel 5–4
Kiállítva: Cunha (120., Wolverhampton)
Crystal Palace–Millwall (II.) 3–1 (Tanganga 33. – öngól, D. Munoz 40., Nketiah 81., ill. Harding 45+13.)
Kiállítva: L. Roberts (8., Millwall)
Preston North End (II.)–Burnley (II.) 3–0 (Brady 31., Oszmajics 44., W. Keane 73.)
Manchester City–Plymouth Argyle (II.) 3–1 (O'Reilly 45+1., 76., De Bruyne 90., ill. Talovjerov 38.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
14.45: Newcastle United–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester United–Fulham (Tv: Spíler1)
Hétfő
20.30: Nottingham Forest–Ipswich Town (Tv: Spíler1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Aston Villa–Cardiff City (II.) 2–0 (Marco Asensio 68., 80.)

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
7 órája

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
9 órája

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
12 órája

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Videó: brutálisan letarolta Matetát a Millwall kapusa

Angol labdarúgás
2025.03.01. 14:17

Szűcs Kornél a manchesteri csatáról: Nehezebb lesz, mint a Liverpool ellen

Légiósok
2025.03.01. 10:37

Debütált a félautomata lesrendszer Angliában, továbbjutott az Aston Villa az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.02.28. 22:53
Ezek is érdekelhetik