A vasárnap véget ért győri masters Európa-bajnokság számtalan hajdani és mai klasszisa közül Iváncsik Mihály az egyik leghíresebb, aki 47 évesen is aktív játékos, és eszébe se jut, hogy abbahagyja.
Mirkó István
Múlt, jelen és jövô Iváncsikéknál (balról): Tamás, Mihály, Ádám és Gergô
Mirkó István
Múlt, jelen és jövô Iváncsikéknál (balról): Tamás, Mihály, Ádám és Gergô
A 3. masters Eb-n 14 ország 47 csapata vendégeskedett Győrben az utóbbi napokban. Az egyik legnagyobb kedvenc a cunderkirály, Iváncsik Mihály volt.
A 45 éven felüliek között pályára lépő, örökifjú „Misit” mindig nagy ováció fogadta, nem is csoda, hiszen ma is olyan gyerekes hévvel, pajkos kedvvel bűvöli a labdát, amire csakis az képes, aki valóban szereti a sportágat. A 154-szeres válogatott Iváncsik Mihály (a fiatalabbaknak Misi bácsi) pedig nem csak szereti, valósággal imádja ezt a játékot.
Első igazolását 1973 őszén a Nyírbátor csapatához írta alá, és azt követően sikerekben gazdag pályát futott be – a masters Eb-n például második lett csapatával.
– Játszottam a Rába ETO-ban, a Dunaferrben, a Tatabányában, az osztrák HC Grazban, a német Günzburgban – sorolta a főbb helyszíneket. – Csapataimmal három magyar bajnoki és négy MNK-győzelmet szereztem. A Győrrel IHF-kupát, a válogatottal világbajnoki ezüstérmet nyertem 1986-ban. A világválogatottba kétszer, az Európa-válogatottba egyszer hívtak meg. Szerepeltem két olimpián, Szöulban és Barcelonában.
– Akkor se hagyta abba, amikor az NB I-ben befejezte. – Nem megy az olyan könynyen... Játszottam az utóbbi években a Pápában, míg az elmúlt bajnoki évadban a Komárommal nyertünk aranyat az NB II-ben.
– Mit szólnak maratoni pályafutásához fiai? – Három rettentően tehetséges fiú boldog édesapja vagyok, ők büszkék rám, én meg rájuk. Mindhárman örökölték a génjeimet, s magas szinten, a válogatottban űzik a kézilabdát. Gergő a Veszprém, Tamás a Dunaferr csapatának erőssége. A legkisebb, Ádám, aki többek véleménye szerint szintén nagyon sokra viheti, az ETO serdülőcsapatának tagja.
– Az eredményeire vagy a fiaira büszkébb? – Minden sikerem szép emlék, de a legfontosabb a három fiam. Szeretném, ha őket is elkerülnék a súlyos sérülések, miként engem.
– Hogy tervezi, meddig kézilabdázik még? – Minden év végén felvetődik a kérdés, hogy nem volt-e elég. Így volt ez a napokban is, amikor a Komárommal feljutottunk az NB I B-be, de pénz hiányában lemondtunk róla. Aztán jönnek a rábeszélések, engem meg könnyű rávenni a folytatásra. Ha pattog a labda, képtelen vagyok ellenállni. Szóval, a harmincnegyedik bajnoki évadom következik.