Kezdődik az évtized focipere

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.06.28. 02:17
Címkék
Csütörtökön a római Olimpiai Stadion aulájában kezdődik meg az olasz bundabotrány első pere, amelyben az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága igyekszik tisztázni, hogy ki milyen mértékben felelős az elmúlt években történtekért.
Mint ismeretes, Stefano Palazzi, a szövetség ügyésze négy klubot (Juventus, Milan, Fiorentina, Lazio) és 26 személyt vádolt meg a sporttörvény különböző paragrafusainak megsértésével. Szakértők szerint a legnagyobb bajban a Juventus van, hiszen a torinói gárda ügyvezető igazgatója (Antonio Giraudo) és általános igazgatója (Luciano Moggi) vezette azt a „bűnszövetkezetet”, amely éveken át befolyásolta a bajnoki mérkőzések eredményét, a bíróküldést, a sárga lapok „járását”, s ki tudja, még mi mindent. (Ugyanakkor a lehallgatások kizárólag a 2004–2005-ös idényre vonatkoznak, ezt a jogászok sem felejthetik el.) A legfrissebb vélemények alapján az valószínűsíthető, hogy a Juventustól visszavonják a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címet, és a gárda a B-ligában kezdheti meg a következő idényt, de legalább pontlevonás nélkül. A Milantól annyi pontot vonnak le, hogy ne legyen bajnok, ám a BL-ben (a főtáblán vagy a selejtezőben) elindulhasson. A Fiorentina a pontlevonásai miatt „lecsúszik” majd a Bajnokok Ligájáról, de az UEFA-kupában ott lehet, míg a Lazio az UEFA-kupától távolodik el, viszont bent marad az A-ligában. Nagy kérdés, hogy mi lesz a bajnoki címekkel. A 2004–2005-ös alighanem „kiosztatlan” marad (Itáliában történt már ilyen, az 1927-essel, amelyet a Torino nyert meg, ám utóbb – micsoda véletlen: bundázás miatt – viszszavontak), míg a 2005–2006-os az Interé lehet, vagy senkié. Massimo Moratti, a kék-feketék elnöke azt szeretné, ha mindkét scudettót az Internazionale kapná meg, ám erre szakértők kevés esélyt látnak. További érdekesség, hogy miközben a négy „nagycsapat” pere csütörtökön megkezdődik, Francesco Saverio Borrelli, a szövetség nyomozóirodájának főnöke tovább vizsgálódik: ezúttal hat kisebb együttes, az Arezzo, az Empoli, a Lecce, a Messina, a Reggina és a Siena van a célkeresztben. Borrelli elsősorban az említett csapatoknak a Juventushoz való viszonyára összpontosít majd.Gianluca Pessotto tragédiája: zuhanás a Juventus-székházból

Súlyos balesetet szenvedett kedd kora délután Gianluca Pessotto, a Juventus volt hátvédje, aki a nyár eleje óta a torinói klub sportigazgatója. A 35 éves sportember kiesett a Juve székházának az ablakán (más források szerint az épület tetejéről zuhant le), és súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Az első vélemények szerint Gianluca Pessotto – aki a cseh–olasz vb-meccset a helyszínen tekintette meg – öngyilkosságot kísérelt meg, mert nemrégiben megtudta, súlyos beteg, de ezt a klub és a volt válogatott futballista családja is cáfolta.

Az öngyilkossági kísérlet valószínűségét erősíti ugyanakkor, hogy Gianluca Pessotto kezében állítólag egy rózsafüzért találtak. A baleset hallatán Fabio Cannavaro félbeszakította németországi sajtótájékoztatóját, Alessandro Del Piero, Gianluca Zambrotta, illetve Ciro Ferrara másodedző pedig néhány órás látogatásra egy magángépen Torinóba repült.
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
3 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
4 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
4 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
4 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
4 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik