Szrnka Hortenzia Fehérvárott

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2006.07.05. 01:47
Címkék
Nyilvános edzés keretében kezdte meg kedden a felkészülést a női bajnoki szezonra a a Magyar Kupában ezüstérmes, a bajnokságban 5. Cornexi Alcoa-HSB Holding.
A fehérvári tájékoztatón Balássi Imre klubelnök és Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat újabb négy évre kötött szerződést a csapattal, amelyet évente 42 millió forinttal támogat a város. „Ez a kiszámíthatóság, a tervezhetőség alapja a klubban” – fogalmazott az elnök.Szabó Edina edző elmondta, az új évadra részben átalakul a fehérvári keret. A csapat gerince megmaradt, a klub csupán négy olyan újoncot igazolt, akik már szerepeltek hazájuk válogatottjában. Szrnka Hortenzia, a 41-szeres válogatott átlövő hároméves németországi légióskodás után tér vissza a magyar bajnokságba. A 25 éves játékos másfél éve már járt Székesfehérvárott, akkor EHF-kupa-meccsen a Frankfurt színeiben szerepelt. Sugár Tímea a válogatott brazil túráján megsérült, pótlására a 30-szoros szerb válogatott Szledjana Dje-rics érkezik. A két évre szerződő 29 éves játékos a Knjaz Milosban védett az előző évadban, és kulcsszerepet játszott a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőn a világbajnoki ezüstérmes Románia bravúros legyőzésében. A beállósposztra a főleg védekezéséért dicsérhető, 121-szeres cseh válogatott Petra Válovát kötötték le két esztendőre. A 26 éves játékos tagja volt az idei KEK-döntőben a Győri Graboplast felett diadalmaskodó Buducsnoszt Podgoricának. A Cornexi negyedik új szerzeménye a 15-szörös brazil válogatott Adriana do Nascimento Lima, akit az osztrák Hypo NÖ egy évre adott kölcsön. A 22 éves, balkezes játékos július 13-án csatlakozik új csapatához.Az első edzésről hiányzott Tápai Szabina és Őri Edina, akik a gdanski főiskolai vb-n szerepelnek.A csapat célja a 2006–2007-es bajnoki évadban a bajnokságban és a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutás, emellett szeretnének a lehető legmesszebb jutni a KEK-ben. Jelen volt a tájékoztatón a térdműtéten áteső Sugár Tímea, aki a jövőben kapusedzőként is segíti a Cornexi szakmai munkáját. A válogatott kapus elmondta: „Hamarosan lekerül a lábamról a különleges rögzítés, azon leszek, hogy mihamarabb visszatérhessek a csapatba.”
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
3 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
4 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
4 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
4 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
4 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik