A hit és tartás

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2006.07.09. 02:39
Címkék
Lehet, hogy Zidane-ék vasárnap kárpótolják őket, de szombat este nem termett babár a franciáknak. Nagy diadal ez, hiszen látványos fizikai fölényben voltak az Eb megnyerésére is esélyeseknek tartott vendégek, akik fiatal koruk ellenére a védekezésben már most professzorok, nem véletlenül vezettek már 16 ponttal is az első félidőben. Akkor veszni látszott minden, a magyar együttes mégis felkelt a padlóról. A soproni Honti Kata nagyszünet előtti triplája adta meg a jelet, a harmadik negyedben már ott lihegett riválisa nyakán a csapat, a negyedikben pedig Somogyi Andrea kosarával utolérte, majd Köllő Rita pontjaival meglepetésre el is hagyta. És még valami: ennek a meccsnek már volt hangulata, a lányok a hajrában sokat köszönhettek a lelkes közönségnek. U20-AS NŐI EB
B-csoport, 2. forduló
MAGYARORSZÁG - FRANCIAORSZÁG 73–70
(11–21, 19–22, 22–13, 21–14)
B-csoport, 2. forduló
MAGYARORSZÁG - FRANCIAORSZÁG 73–70
(11–21, 19–22, 22–13, 21–14)

Sopron, 500 néző. V: Koromilasz (görög), Pozzana (olasz)
MAGYARORSZÁG: SEMSEI 9, HONTI 11/3, SOMOGYI A. 12/3, KÖLLŐ 12, HORTI 18. Cs: Tajkov, Somogyi M. 4, Czank, Szavercsenko 3/3, Vincze V. 2, Pál 2. Szövetségi edző: Székely Norbert
FRANCIAORSZÁG. Ld: Barennes 17/9, Yacoubou 14
A másik mérkőzésen: Ukrajna–Izrael 75–68

Mestermérleg
Székely Norbert:
– A csapat fantasztikus mérkőzést játszott, a hitének és tartásának köszönhetően győzött.
Legfrissebb hírek

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
1 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
18 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
35 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
39 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
55 perce

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája

Böde Dániel 500. NB I-es mérkőzése következik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik