Félcsapatnyi sérült a Lokinál

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2006.07.12. 00:57
Címkék
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
M. Németh Péter
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
M. Németh Péter
Ibrahim Sidibe (pirosban) üdítô kivétel: a szenegáli csatár már edzhet
Sérülések nehezítik a Szuperkupa-döntőre (július 17., július 20.) és a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő bajnokcsapat felkészülését. A DVSC-AVE vezetőedzője, Supka Attila ez utóbbi összecsapás (a tervek szerint július 26. és augusztus 2.) kapcsán kedden Luxemburgba utazott, ahol megtekintette a Loki leendő ellenfelét.

A magyar aranyérmes az elitliga második selejtezőkörében az F91 Dudelange–Rabotnicski Kometal Szkopje párharc győztesével találkozik. A papírforma azt sugallja, ez a gárda a macedón „acélművek” lesz, s ezt a nézetet előzetesen a két csapat első, luxemburgi találkozóján a helyszínen „kémkedő” debreceni tréner, Supka Attila is osztotta. A túrát megelőzően a DVSC-vel immár kétszeres aranyérmes edző legalábbis amondó volt: „Készülünk az elvileg markánsabb játékerőt képviselő macedónokra, aztán legfeljebb a Dudelange-zsal meccselünk...”

A mérkőzés végeztével aztán úgy fogalmazott: „Mindkét csapatnak adódott néhány lehetősége, a Dudelange-nak az első félidőben elsősorban távoli lövésekből, ám összességében sajnos nem szolgált túl sok információval a mérkőzés. A macedónok rengeteget szabálytalankodva tördelték a játékot, meggyőződésem, hogy nem futballoztak teljes erőbedobással. Ki akarták húzni kapott gól nélkül a kilencven percet, ami sikerült is nekik, sőt a hajrában egy elmaradt hazai büntető után lekontrázták a vendéglátót. A második találkozóra, azaz a hazai pálya előnyére apelláltak, s alighanem sikeres lesz a taktikájuk. Úgy tetszik, a továbbjutás eldőlt – bár mit lehet tudni?”

A déli alakulat esetében a részletes feltérképezést megkönnyíti valamelyest, hogy az egyeztetésen elhangzottaknak megfelelően a szkopjeiek a debreceniek rendelkezésére bocsátották az ígért meccskazettákat, ám a személyes tapasztalattal semmilyen felvétel nem kelhet versenyre. Nehezíti ugyanakkor a hajdúságiak helyzetét, hogy (akárcsak a téli alapozó időszakban) az utóbbi két hétben a szakmai stáb egyetlen alkalommal sem vezényelhetett gyakorlást a teljes keretnek. Balogh János, Ronald Habi, Máté Péter és Sándor Tamás ezekben a napokban Dankó Mihály masszőr irányításával különmunkát végez, a nyár elején térdsérülés miatt műtött házi gólkirály, Ibrahim Sidibe, valamint az Anglia elleni válogatott összecsapáson kidőlő Komlósi Ádám viszont kedden csatlakozhatott társaihoz. A Ronald Habi nevével fémjelzett négyes előreláthatólag a következő héten teheti meg ugyanezt, a lágyékproblémával küszködő, a hét végén a Bőcs elleni edzőmérkőzésen gólt szerző Böőr Zoltán azonban hosszabb kényszerszünet elé néz – a Loki pedig utolsó nyári tesztmeccse elé. Szerdán 18.30 órai kezdettel Balmazújvárosban az ukrán első ligába idén visszajutott Karpati Lviv vár a DVSC-re, a bajnokcsapat következő fellépése pedig hétfőn az FC Fehérvár elleni székesfehérvári Szuperkupa-találkozó lesz.

Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, 1. mérkőzések
Dudelange (luxemburgi)–Rabotnicski (macedón) 0–1 (a párharc továbbjutója lesz a DVSC-AVE ellenfele),
Pjunik Jereván (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldáv) 0–0,
Szioni Bolniszi (grúz)–FK Baki (azeri) 2–0,
Elbasani (albán)–Ekranas (litván) 1–0,
Linfield (északír)–NK Gorica (szlovén) 1–3,
TVMK Tallinn (észt)–Hafnarfjördur (izlandi) 2–3,
Birkirkara (máltai)–B36 Tórshavn (feröeri) 0–3.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik