A világbajnokság tétje a pekingi repülőjegy

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.07.14. 02:22
Címkék
Péntek délután három órakor látványos műsor keretében rendezik meg a jövő évi (január 19.– február 4.) németországi férfi vb sorsolását Berlinben. A magyar válogatott a harmadik kalapból várja az ellenfeleket, s szükség lenne Fortuna segítségére, hiszen az új lebonyolítási rendszerben még nehezebb bejutni a középdöntőbe.
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Buday Dániel egyértelm?en fogalmazott: ki kell jutni az olimpiára!
Nagyot változott a férfi kézilabda-világbajnokság menetrendje, hiszen eddig négy, egyenként hatcsapatos csoportra osztották a mezőnyt, most viszont hat négycsapatos csoportból vezet az út a legjobb 12 közé. Így kevesebb a lehetőség egy esetleges botlás korrigálására, s bár a harmadik és negyedik helyezettek számára sem ér véget a torna (ők az Elnöki-kupáért játszanak majd), a magyarok célja mindenképpen a „felső tucatba” kerülés. A vb résztvevői az érmeken kívül a 2008-as pekingi olimpiára szóló repülőjegyért is harcolnak majd. A szintén megújult kvalifikációs rendszer szerint csak az aranyérmes jut ki automatikusan az ötkarikás játékokra, míg a második–hetedik helyezettek az olimpiai selejtezőtornára szereznek részvételi jogot. (A második–negyedik helyezettek lesznek a tornák házigazdái.) Mivel könnyen előfordulhat, hogy Európának ezenkívül már csak egy hely jut a kvalifikációs tornákon, nagyon fontos lenne „megcsípni” legalább a hetedik helyet.

„Roppant erős a világbajnokság mezőnye, így összeválogatni sem lehetne könnyű csoportot – mondta Skaliczki László, a magyarok szövetségi kapitánya. – Az első kalap természetesen a legerősebb. A házigazdákat szívesen elkerülnénk, s azt sem bánnám, ha nem azonos ágra kerülnénk a németekkel. A következő hatosból a cseh, lengyel, norvég trió tűnik egy fokkal könynyebbnek, míg alulról Dél-Korea a legkellemetlenebb ellenfél, de az argentinok is okoztak már meglepetést.”

„A legerősebb csapatok közül gyakorlatilag mindegy, kit kapunk, inkább a második csoportból érkező ellenfél erőssége lehet döntő – tette hozzá Buday Dániel, a bajnok MKB Veszprém irányítója. – Mindenképpen ki akarunk jutni az olimpiára, ezért el kell érnünk az első hét hely valamelyikét! Biztos, hogy remek torna lesz, hiszen a németek nagyon szeretik a kézilabdát, s hogy milyen világversenyt tudnak rendezni, azt bizonyították a focivébén.”

A sorsolási kalapok

1. kalap: Spanyolország, Franciaország, Dánia, Tunézia, Horvátország, Németország
2. kalap: Oroszország, Izland, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Norvégia
3. kalap: Ukrajna, Egyiptom, MAGYARORSZÁG, Kuvait, Marokkó, Brazília
4. kalap: Argentína, Angola, Dél-Korea, Katar, Grönland, Ausztrália ---- E ---- A
Legfrissebb hírek

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
8 perce

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
11 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
28 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
45 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
49 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik