Bosszantó volt

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2006.07.16. 00:17
Címkék
Az ember csak ámult, és nem hitt a szemének, amikor azt látta, hogy a második félidő ötödik percében 17 ponttal vezettek a magyar fiúk az izraeliek ellen az U20-as Európa-bajnokság izmiri selejtezőjében, és már nem először jegyezhettük fel ezt a különbséget a csoporttalálkozó során.
Akkor aztán bekeményített az ellenfél, ennek ellenére furcsa mód a mieinknek lettek faultproblémái, de nem ment ekkor már a lepattanózás sem, ráadásul rendre eladott labdákba kergette Tóth Norbertéket Izrael. Amely a záró felvonás elején érte utol Magyarországot, majd a szoros utolsó negyedben el is hagyta, mert a végjátékban kimaradtak a kulcsfontosságú dobások, legjobb lepattanózónk, a 12 lecsorgó labdát megkaparintó Szabó Miklós pedig kipontozódott. Nem sok hiányzott tehát a meglepetéshez, de végül kikapott a szlovének ellen pénteken térdsérülést szenvedő Váradi Kornél nélkül kiálló magyar együttes.A-Divízió, SELEJTEZŐ,
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ

IZRAEL - MAGYARORSZÁG 72–68
(17–20, 13–25, 22–9, 20–14)
IZRAEL. Ld: Ohayon 22/6, Kadir 13, Nir 10
MAGYARORSZÁG: Vida, Hosszú 14/12, Hendlein, TÓTH N. 22/3, SZABÓ M. 5. Cs: VESZTERGOM 20/9, Farkas 2, Szabó T., Baki 5/3. Szövetségi kapitány: Peresztegi Nagy Ákos
Az eredmény alakulása. 8. p.: 15–9. 10. p.: 15–17. 14. p.: 21–35. 18. p.: 28–43. 25. p.: 35–52. 28. p.: 45–52. 31. p.: 54–54. 33. p.: 54–59. 35. p.: 60–59. 38. p.: 65–65
Kipontozódott: Szabó M. (39. p.)
Legfrissebb hírek

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
1 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
18 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
35 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
39 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
55 perce

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája

Böde Dániel 500. NB I-es mérkőzése következik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik