Még kilenc versenyző küzdhet a jackpotért

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2006.07.16. 00:17
Címkék
A péntek este lapzártánk után befejeződő római Golden League-viadalt követően kilencen maradtak versenyben az egymillió dolláros fődíjért.
A jackpot egyik felére, az ötszázezer dollárra már csak négyen – Asafa Powell, Jeremy Wariner, Sanya Richards és Tirunesh Dibaba – tarthatnak igényt, ők az eddigi három Golden League-versenyen győztek, így még van esélyük arra, hogy a sorozat mind a hat állomásán elsők legyenek. A másik ötszázezer dollárból további öt atléta részesedhet, azzal a feltétellel, hogy augusztus 18-án Zürichben, augusztus 25-én Brüsszelben és szeptember 3-án Berlinben is diadalmaskodnak saját versenyszámukban.Férfi 5000 méteren Kenenisa Bekele maradt versenyben, az etióp futó Párizs után Rómában is magabiztosan győzött (12:51.44). Távolugrásban a panamai Irving Saladino 845 centiméterrel lett első a ghánai Ignisious Gaisah (843) előtt. Férfi gerelyhajításban a norvég Andreas Thorkildsen, 100 gáton a svéd Susanna Kallur maradt állva, míg a késő este befejeződő női magasugrásban Blanka Vlasicnak kedvezett a szerencse. A horvát atlétanő csak kevesebb rontott kísérlettel előzte meg a belga Tia Hellebautot, mindketten két métert teljesítettek. A női 100 méter mellett a férfi 1500 m az a szám, amelynek képviselői biztosan nem lesznek ott az osztozkodásnál, ezekben a számokban mindhárom gálán más-más versenyző diadalmaskodott. Az utóbbiban Daniel Kipchirchir Komen nemcsak a világ legjobbjával (3:29.02) lett első, de tavaly sem tette meg senki ilyen gyorsan ezt a távot. Ugyanez mondható el a férfi 800 méterről, amelyben a marokkói Amin Lalu 1:43.25 perccel győzött. A római gála hőse mindenképpen a 400-as futó, Jeremy Wariner, aki péntek éjjel úgy nyilatkozott: őt magát is meglepte, hogy 43.62 másodpercet futott.GOLDEN LEAGUE, RÓMA
A még nem közölt eredmények.
Férfiak.
800 m:
A még nem közölt eredmények.
Férfiak.
800 m:
1. Amin Lalu (marokkói) 1:43.25, 2. Robinson (amerikai) 1:43.86, 3. El-Szalhi (szaúd-arábiai) 1:43.99.
5000 m (Golden Leauge-szám):1. Kenenisa Bekele (etióp) 12:51.44, 2. Sahin (katari) 12:51.98, 3. Songok (kenyai) 12:52.39.
400 m gát: 1. Bershawn Jackson (amerikai) 47.86, 2. Van Zyl (dél-afrikai) 48.46, 3. Thompson (jamaicai) 48.81.
Rúd: 1. Paul Burgess (ausztrál) 582, 2. Hooker (ausztrál) 577, 3. Walker (amerikai) 572).
Távol (GL): 1. Irving Saladino (panamai) 845 (–0.1), 2. Gaisah (ghánai) 843 (–0.2), 3. Howe (olasz) 841 (–0.1), 4. Phillips (amerikai) 832 (–0.1).

Nők.
800 m:
1. Zulia Calatayud (kubai) 1:59.35, 2. H. Clark (amerikai) 1:59.83, 3. Jepkosgei (kenyai) 1:59.86.
400 m gát: 1. Lashinda Demus (amerikai) 53.51, 2. Ross-Williams (amerikai) 54.40, 3. Jesien (lengyel) 54.57.
Magas (GL): 1. Blanka Vlasic (horvát) 200, 2. Hellebaut (belga) 200, 3. Bergqvist (svéd) 197.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik