Északi összetett páros

Norvégia nincs a szemünk előtt. Innen nézve a norvég bajnokság is távolinak, ismeretlennek tűnik, csakúgy, mint a Fredrikstad nevű kiscsapat. Holott két magyar játékos is futballozik a gárdában: Tóth Mihály és Szekeres Tamás.

„Megtaláltam-e itt a számításaimat? – tűnődött el az első kérdésen a válogatottban furcsa mód csak egyszer szereplő Tóth Mihály, a Sopron korábbi gólkirálya. – Tulajdonképpen igen. Amikor idekerültem, nem sokat tudtam a norvég fociról, egy év távlatából viszont már jól kiismerem magam az itteni viszonyokban. A bajnokságban egyértelműen a fizikai erő dominál. Röviden összefoglalva: aki párharcokat tud nyerni, az megél ebben a közegben, aki puha, azt elnyomják, és szó szerint labdába sem rúg. Én az első fél évben nem igazán értem labdához, de ebben az is szerepet játszott, hogy későn érkeztem a csapathoz, amely akkor már a felkészülés végén tartott. Eleinte a kispadon ücsörögtem, az idén tavasszal azonban a tizenegy mecscsünkből tízszer a kezdőben kaptam helyet. Tehát felvettem a ritmust, beilleszkedtem, de ezért sokat kellett dolgoznom.”

Az ám. A munka. Tóth Mihályt itthon minden edzője alázatos, profi futballistának tartotta, és játszott bárhol, szerették a szurkolók. Lassan betölti 32. életévét, de még manapság is imádja, amit csinál, és a Fredrikstadban a mai napig rendszeresen kint marad az edzések végén. Miért?

„Mindig lehet fejlődni. Ilyenkor kapura lövök, cseleket gyakorolok, megcsinálom a magam kis pluszait. Ez mindig is jellemző volt rám, és tudom, közhelyszerűen hangzik, de én tényleg szeretem a labdarúgást. Talán ennek is köszönhetem, hogy eddig mindig mindenhol elfogadtak.”

Tóth Mihály családos ember. Két gyönyörű gyermek édesapja, egy kedves asszony férje. Ők már szintén megszokták, s időközben megszerették a norvég életet.

„Eleinte persze mindenkinek furcsa volt, de szerencsére a gyerekek is hamar beilleszkedtek. A norvég nyelvvel a családban talán nekem akad a legtöbb gondom, a nagyobbik fiam például már majdnem mindent megért, és mindent el tud mondani. Hiába, a kicsiknek még fogékonyabb az agyuk, de azért én is igyekszem.”

A támadót egyébiránt 2008-ig köti szerződés a Fredrikstadhoz. Tóth Mihály ezt az időt mindenképpen szeretné kitölteni, és bár nem tudja, azután hova sodorja az élet és a karrier, de titkon azt reméli, ott fejezheti be a pályafutását, ahol annak idején elkezdte. Csak a Kispest...

„Igen, a Honvéd. Tudja, talán szentimentális vagyok, de jó lenne, ha évek múlva úgy búcsúzhatnék el a futballtól, hogy utoljára Kispesten lépek pályára, a Honvéd-szurkolók előtt. Boldog lennék, ha sikerülne.”

Csapat- és honfitársa, Szekeres Tamás 17 évesen, 1990-ben igazolt először az északi országba, majd 2001-ben – igaz, csak tíz hétre – visszatért, hogy aztán tavaly előbb Tromsőbe, az idei nyáron pedig Fredrikstadba szerződjön.

„Tizenhat év alatt sok minden megváltozott Norvégiában – meséli Szekeres Tamás. – Hogy mást ne mondjak, profivá váltak a csapatok, épült sok szép stadion, vagyis jótékony hatással volt a foci fejlődésére, amikor rengeteg pénzt fektettek bele. Ahogy Misi is említette, a norvég labdarúgásban az erő számít. Akadnak nemzetközi szinten is kiemelkedő, technikás játékosok, de itt valóban inkább a rakkolós, ívelgetős futball megy. Tromsőben tavaly még balhátvédet játszottam, és ezen a poszton ennyi idősen a norvég bajnokságban bizony elfárad az ember... Fredrikstadban azonban a valamivel kényelmesebb belső védő szerepkörében számítanak rám, és úgy érzem, máris sikerült a beilleszkedés. Sokat segített ebben a nyelvismeretem, no meg Misi is.”

Szekeres Tamás is családjával együtt ment Norvégiába, és Tóth Mihályékhoz hasonlóan ők is hosszabb távra terveznek.

„Ha sikerül a feleségemnek és a pályafutásom után nekem is elhelyezkednem, néhány évet még civilként is kint maradnánk. Szeretnék itt egyetemre járni, tanulni, dolgozni majd valamit. Ám azt már nem tudom elképzelni, hogy a későbbiekben is Magyarországtól távol éljünk. Mégiscsak ott van otthonunk...” ---- A ---- &