„Elmegyek bányásznak”

Franziska van Almsickról több okból sem írhattuk, hogy minden idők legjobbja. Ez a titulus Egerszegi Krisztinát illeti. Pedig Franzi – ahogy Németországban becézik – nem kevesebb mint 18 Európa-bajnoki, valamint két világbajnoki aranyérem tulajdonosa. Az olimpiákon azonban meg kellett elégednie négy ezüst- és hat bronzéremmel. Csekélység…

Egy hónapja, a németországi futball-világbajnokság idején többet szerepelt a televízióban és a Bild címoldalán, mint Miroslav Klose, Jens Lehmann, Michael Ballack, Franz Beckenbauer és Jürgen Klinsmann együttvéve. Pedig semmi különös nem történt vele, csak az, ami a legtöbb nővel: kiderült róla, hogy kisbabát vár… Bizonyos Jürgen B. Harder 46 éves vállalkozótól. (A tények kedvéért: Franzi 28 esztendős…)

– Nem zavarta, hogy nyolcvanhárommillió német az ön hasának kerületén élcelődött?
– Még hogy nem zavart? – kérdezett vissza Franziska van Almsick. – Képzelje magát a helyembe: egy nő életének a legintimebb időszaka egy ország beszédtémája lesz. Mindenki azt vizslatja, vajon „csak” szimplán elhíztam-e, vagy valami más a gömbölyűség oka. Persze hogy zavart, még most is roppantul zavar. Úgyhogy ne is beszéljünk tovább erről. Meg úgy általában is kerüljük a magánéletemet. Különben nyugodtan leülhetünk ide, erre a padra, van időm addig, amíg elkezdődik a száz gyors döntője.

– Nem hiányzik az úszás?
– Nem. Pedig vannak itt nálam idősebb versenyzők is, nem beszélve arról, hogy alig két éve vonultam vissza, ezért a mezőny jelentős részét személyesen ismerem. Viszont a másik felét meg egyáltalán nem. Elképesztő, két év alatt mennyi fiatal bukkant fel!

– A német négyszer százas váltóhoz mit szól?
– Azt, hogy valamennyiükkel együtt úsztam. Nem olyan fiatal ám ez a négyes fogat! Rettenetesen örültem a világcsúcsuknak. És Britta Steffenének is száz gyorson.

– Találkozott Egerszegi Krisztinával?
– Miért, itt van?

– Persze.
– Jó, hogy mondja, megkeresem majd. Tudja-e, hogy Egerszegi Krisztina volt a példaképem?

– Komolyan mondja?
– Komolyan. Mi, németek rengeteget találkoztunk annak idején a magyarokkal, kimondottan jó viszonyban voltunk velük. Egerszegire azért figyeltem, mert ugyanannyi idős volt Szöulban, amikor feltűnt, mint én Barcelonában, első nagy sikereim idején: tizennégy éves. A kétszáz háton elért világcsúcsát, a 2:06.62-t soha nem fogják megdönteni.

– Mint ahogy az ön 1:56.64-es világcsúcsát sem kétszáz gyorson.
– Ugyan, dehogynem! Annyi fiatal lány van, aki 1:57 körül tud úszni… Csak idő kérdése az egész.

– Az ön 1:56.78-as rekordja, amelyet az 1994-es római világbajnokságon úszott, nyolc évet élt… Az volt a kedvenc világversenye?
– Nem, a 2002-es berlini Eb. A szülővárosomban úsztam, öt aranyérmet szereztem, s ott értem el az 1.56.64-et is.

– Most pedig újságíró. Vagy inkább médiamunkás?
– Nyugodtan mondhat újságírót, ugyanis az első próbálkozásaim a Die Weltnek írt vasárnapi sztárinterjúk voltak. Boris Becker, Jan Ullrich, Steffi Graf, Bernhard Langer, Vitalij Klicsko voltak a vendégeim – hirtelen ezek a nevek jutnak eszembe. De írok a Berliner Morgenpostnak is.

– Melyik volt a legizgalmasabb beszélgetése?
– Amit a minap készítettem Lukas Podolskival.

– Mondja meg őszintén, tanulta az újságírást?
– Dehogy tanultam. Sőt emlékszem, amikor sportoltam, arra gondoltam, hogy inkább elmegyek bányásznak, de semmiképpen nem leszek újságíró… Aztán mégis az lettem. Van egy óriási előnyöm. Minden interjúalanyom ismer, az ő világukból érkeztem, én is élsportoló voltam, nekem sokkal könnyebben kitárulkoznak, mint egy körön kívülinek. Különben pedig nem atomfizikáról van szó…

– Ebben igaza van. Olvastam, hogy a Formula–1-ben is nyomul…
– Ha ugyan ez nyomulás… Az RTL felkért, hogy dolgozzam neki, az idén tavasszal Bahreinben mutatkoztam be az első futammal, azóta több helyszínen is megfordultam.

– Kint lesz a Hungaroringen is?
– Nem, mert egybeesik az úszó Eb-vel. Kár. Legutóbb július végén a Hockenheimringről jelentkeztem, legközelebb Isztambulból fogok, augusztus végén.

– Nem fárasztó ez a sok munka a jelenlegi állapotában?
– Majd ha már fárasztó lesz, nem csinálom tovább.

– Melyik életét kedvelte jobban: az élsportolóit vagy a civilt?
– Na hallja, jó nehezet kérdezett! Sportolóként az volt a kellemes, hogy az újságírók csak az úszásról kérdeztek, viszont a rengeteg edzést nem sírom vissza. Most meg folyton a magánéletemben vájkálnak – amit utálok, viszont nem kell edzenem. Valamit valamiért.

– Én mégis hadd vájkáljak egy kicsit: mikorra várja a babát?
– Januárra. De kértem, hogy…

– Jó, jó… Akkor azt mondja meg, ki napjaink legjobb úszónője?
– Laure Manaudou. Őrület, hogy a száz háttól a nyolcszáz gyorsig szinte minden számban elindul. Ez gyakorlatilag lehetetlen, ő mégis képes rá. És az idén megjavította Janet Evans megjavíthatatlannak tűnő világcsúcsát négyszáz gyorson. Ugyanakkor nem értem, hogyan úszhat csupán 4:54.61-et négyszáz vegyesen, amivel csak a tizennyolcadik helyre jó. Nem áll össze a kép. Az én időmben ilyesmi nem volt…