Szerényebbek az esélyek

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2006.08.15. 23:49
Címkék
Hatvannégy ország, 400 hajó, 1100 versenyző, 4 magyar egység. Röviden így jellemezhetnénk az augusztus 20. és 27. között az angliai Etonban rendezendő evezős-világbajnokságot. Kicsit bővebben pedig úgy, ahogyan Melis Zoltán szövetségi kapitány is tette: „A férfi kétpárban induló Haller Ákost és Pető Tibort, valamint a könnyűsúlyú kétpáros egységet, Varga Tamást és Hirling Zsoltot mindenképpen döntőbe várjuk, míg az egypárevezős Bencsik Gábor és a Kónya Alíz, Verőci Lídia kétpárevezős számára a hetediktől a tízedikig valamelyik hely elérése a cél.”Ennél merészebben fogalmazott mindkét fináléba várt páros. Hirling Zsolt kijelentette: „Igenis nyerni szeretnénk. A tavalyi világbajnoki cím után ez évben a több edzésre és a kevesebb versenyzésre helyeztük a hangsúlyt, ennek ellenére természetes, hogy mindent megteszünk világbajnoki címünk megvédése érdekében.” Társa, Varga Tamás hozzátette: „Másképp készültünk az idén, ami a későbbiekben biztosan kamatozni fog. Ez persze nem zárja ki a mostani jó szereplést sem... A végső célunk természetesen Peking, ott is a dobogó legteteje.”Ebben az esztendőben újra együtt versenyez a korábbi kétszeres világbajnok páros, Haller és Pető. Sikeresen. Az idén mind a három Világkupa-viadalon az élmezőnyben végeztek, ami igencsak biztató a jövőre nézve. A fiúk elmondták, hogy a felkészülésük nagyon jól sikerült, és az, hogy újra az elitbe tudtak kerülni a Vk-n, még nagyobb erőt és kedvet adott az edzésekhez. Na és persze reményt a jó eredményre... Bár, ahogy Haller Ákos elmondta, annyira erős a mezőny, hogy „nem mernék nagy tétben fogadni a győztesre”.Persze az is igaz: nem a tippversenyben kell minél előrébb végezniük...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik