Ez igazán nyílt bajnokság lesz

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2006.08.27. 23:59
Címkék
Az idény első három Grand Slam-versenye közül kettőt Amélie Mauresmo, egyet Justine Henin-Hardenne nyert meg, és az US Openen is a francia és a belga hölgy az első két kiemelt. Ez azonban ne tévesszen meg senkit: az idei tornának öt-hat esélyese is van, csak épp szinte mindannyiuk neve mellett hatalmas kérdőjelek sorakoznak.
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben
AFP
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben
AFP
Marija Sarapova remek erôállapotban, kipihenten érkezik, ám ez önmagában még kevés az üdvösséghez az erôs mezônyben

Az utolsó kemény pályás Grand Slam-versenyt Melbourne-ben a francia Amélie Mauresmo nyerte meg, március óta ő a világelső is, így akár favoritnak is tekinthetnénk. Csakhogy wimbledoni győzelme óta túl van egy vállsérülésen, és mindössze egyetlen tornán indult, ahol a négy között kikapott Lindsay Davenporttól. Az US Open pedig egyébként sem a kedvenc versenye, hiszen az elődöntőbe is csak egyetlenegyszer, négy éve jutott, ráadásul az idén még nehéz ágra is került. A nyolcaddöntőben ugyanis a nemrég Montrealban tornát nyerő, remek formában lévő szerb Ana Ivanovics várhat rá, de ha őt elkerüli, akkor sem lesz könnyű dolga, hiszen valószínűleg a mindenkire veszélyes szlovák Daniela Hantuchovát, vagy Serena Williamst kell legyőznie az elődöntőért. Az amerikai makacs térdsérülése miatt csak szabadkártyával indulhat Flushing Meadowsban, az idén mindössze 12 meccset játszott, viszont kétszer már nyert New Yorkban, így mindenképp van esélye egy jó eredményre.

Hiányzik két korábbi nyertes

Két korábbi győztes is kihagyja az idei US Opent. A címvédő belga Kim Clijsters, a világranglista második helyezettje a montreali felvezető tornán ráesett a csuklójára, márpedig ő nem veheti félvállról az efféle sérülést, hiszen az egész 2004-es szezont a csuklóját kúrálgatva kényszerült kihagyni.

A másik nagy hiányzó Venus Williams, aki 2000-ben és 2001-ben is győzni tudott Flushing Meadowsban. Neki is a csuklója rakoncátlankodik jó ideje, számos felvezető tornáról is vissza kellett lépnie miatta.
Ne feledkezzünk meg Martina Hingisről sem, hiszen a svájci azóta, hogy januárban háromesztendőnyi szünetet követően viszszatért a pályára, remekül szerepel (a szervái például sokkal jobbak, mint négy éve), és a negyeddöntőig az orosz Dinara Szafina az egyetlen, aki egyáltalán halovány eséllyel mehet fel ellene a pályára. De hogy Mauresmo, Ivanovics, Serena Williams, Hantuchová és Hingis közül ki jut erről az ágról az elődöntőbe, azt nehéz lenne megtippelni.

Ehhez képest Marija Sarapovának már-már pironkodnia kell, olyan könnyű a sorsolása. Az orosz szépségnek az első körben ugyan meggyűlhet a baja a remekül szerváló holland Michaella Krajicekkel, utána azonban a nyolcaddöntőben egy korántsem egészséges, az idén alig kilenc meccset játszó Mary Pierce, majd Marija két honfitársa, Anasztaszija Miszkina és Nadja Petrova közül valamelyik várhat rá. Előbbi már nem az a teniszező, aki két éve még második volt a világranglistán, utóbbi pedig hiába próbál kilábalni a Roland Garroson összeszedett ágyéksérüléséből, május óta meccset sem nyert. Sarapova ráadásul imádja New Yorkot, ahol nagyon szeretne végre nyerni, emellett nem is vállalta túl magát az utóbbi hónapokban, így kipihenten, remek erőállapotban érkezik Flushing Meadowsba, és állítólag Andy Roddickkal folytatott csendes viszonya is remekül alakul. Az idei kemény pályás mérlege is imponáló (27–4), így ő az egyik legnagyobb favorit.

Czink Melinda az egyetlen

Tavaly öt magyar próbálkozott az US Open selejtezőiben – hiába. Ezúttal csak hárman indultak a kvalifikációban, ám sem Gubacsi Zsófia, sem Kapros Anikó, sem Nagy Kyra nem került be a legjobb 128-ba. Közülük Gubacsi legalább azzal vigasztalhatja magát, hogy az őt legyőző cseh Eva Birnerová végül meg sem állt a főtábláig.

Így sem maradunk azonban magyar játékos nélkül, hiszen Czink Melinda (82. a világranglistán) alanyi jogon indulhat Flushing Meadowsban. Czink az első körben a japán Nakamura Aikóval (76.) mérkőzik, a másodikban pedig a szerb Ana Ivanovics (17.) várhat rá.
Első látásra egy másik csinos orosz teniszezőnő, Jelena Gyementyjeva sem panaszkodhat a sorsolásra, bár az elődöntőért valószínűleg 2004 bajnokával, honfitársával, Szvetlana Kuznye-covával kell majd megküzdenie. Ha jobban megnézzük azonban az ő negyedét, tele van kellemetlenebbnél kellemetlenebb ellenfelekkel, akik mind képesek kihasználni Gyementyjeva erőtlen adogatásait. A német Anna-Lena Grönefeld például bivalyerős szervákra képes, a cseh tini, Nicole Vaidisová pedig augusztusban elődöntős volt két kemény pályás tornán is, más kérdés, hogy a harmadikról sérülés miatt kényszerült visszalépni. Ettől függetlenül azonban könnyedén az elődöntőbe juthat ő is. És akkor ott van még egy újabb orosz, a korábban top 10-es Vera Zvonarjova és a rettenetesen erős, már Serena és Venus Williams ellen is győző szerb Jelena Jankovics is, úgyhogy a kissé törékeny Gyementyjevának lesz gondja bőven.

A legalsó negyedbe sorsolt Justine Henin-Hardenne viszont bőven esélyes a végső győzelemre is. Van azért néhány dolog, ami a 2003-as bajnok sikere ellen szól: egyrészt Wimbledon óta legutóbb a múlt héten lépett pályára (igaz, New Havenben kegyetlenül végigverte a mezőnyt), másrészt sérült térde is jelent némi kockázati tényezőt, és Sarapova, Mauresmo vagy Vaidisová bármikor legyőzheti őt. Ha az egészségével minden rendben lesz, az elődöntőig csak ketten szoríthatják meg: egyikük a svájci Patty Schnyder, aki azonban nem kemény borításon a legjobb, másikuk pedig a 30 esztendős amerikai Lindsay Davenport – lenne. Ő azonban azok után, hogy szinte az egész szezont kihagyta hátsérülése miatt, a szombati New Haven-i torna fináléját is feladni kényszerült Henin ellen, annyira fájt a válla. Így aztán az is kérdés, hogy nem kell-e már az első napon feladnia pályafutása talán utolsó US Openjét. Ha azonban megszűnik a fájdalma, és bírja a sorozatterhelést, az egyébiránt jó erőben lévő 1998-as bajnok akár a négy közé is bejuthat.
Az elmúlt 10 év győztesei
1996Steffi Graf (német)
1997Martina Hingis (svájci)
1998Lindsay Davenport (amerikai)
1999Serena Williams (amerikai)
2000Venus Williams (amerikai)
2001Venus Williams
2002Serena Williams
2003Justine Henin-Hardenne (belga)
2004Szvetlana Kuznyecova (orosz)
2005 Kim Clijsters (belga)
A női egyes pénzdíjai (amerikai dollárban)
győztes: 1 200 000
döntős: 600 000
elődöntős: 280 000
negyeddöntős: 140 000
nyolcaddöntős: 72 000
3. fordulós: 42 000
2. fordulós: 26 500
1. fordulós: 16 500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik